Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. március 23 (57. szám) - A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - VIDOVEN ÁRPÁD jegyző: - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
1369 céljait, mindenki egyetértett az abban foglalt főbb cselekvési irányokkal és teendőkkel. Azt hiszem, hogy ezekben a pontokban valóban egyetértettünk. Ugyanakkor a célok eléréséhez vezető módszerekben, azok szükségességében, megvalósításuk módjában vagy bevezetésük időpontjában jelentős nézetkülönbségek mut atkoztak közöttünk. Ahogy azt a benyújtott módosító javaslatok jól tükrözik, mind az általános, mind a részletes vita során sajátos módon, lényegében pártállástól függetlenül két markánsan eltérő megközelítés nyilvánult meg. Az első csoport a kormány által benyújtott törvényjavaslatot a dohánylobbynak engedményeket tevőnek minősítette. Az ilyen vélemények nyomán született módosító javaslatok értelemszerűen a törvény szigorát, nem is annyira a korlátozásokat, sokkal inkább a tilalmak szigorát kívánták növeln i. A másik irányból többek megfogalmazásában, a dohánylobby befolyásának köszönhetően a törvényjavaslat végrehajthatóságát kérdőjelezték meg, elsősorban a vendéglátóiparban, és ott is hangsúlyozottan idegenforgalmi szempontok szerint. Ennek okán olyan módo sító javaslatok is születtek, melyek a törvény hatálybalépését hosszú évekkel késleltették volna, kérdésessé téve a rendelkezések komolyságát. Emellett a vita során észlelhető volt egy harmadik áramlat is, amely az emberi jogi szempontból a serdülőkre vona tkozó szabályozás differenciáltabbá tételét javasolta anélkül, hogy megkérdőjelezte volna a törvény célját és a javasolt eszközeit. Ezeket az árnyalatokat, ezt a három irányzatot kellett összehangolni, és végül is sikerrel kerül a végszavazásra és a módosí tó javaslatok szavazására ma sor. Három olyan csomópont emelhető ki, ahol össze kellett egyeztetni az eltérő véleményeket. Ilyen volt a dohányzóhelyek elkülönítése. Itt végül is a feltételek minimumát, az elhatárolásnál a légtechnikát, a teljes egészében n emdohányzóvá válás lehetőségét és a piktogramokkal való választási lehetőség biztosítását sikerült összehangolni. Azt a területet, amely a 18 év alatti korosztály dohányzási, dohányvásárlási tilalmára vonatkozott, végül is, azt gondolom, feloldották a kieg észítő javaslatok. Az időtartam, a fölkészülés azzal, hogy 2001. január 1jéig meghosszabbítottuk a határidőt, ugyancsak eleget tesz a kétkedőknek. Számos szövegpontosító, egyértelműbb megfogalmazást nyújtó javaslattal együtt úgy gondolom, hogy egy megvaló sítható törvényt fog elfogadni a parlament. Köszönöm képviselőtársaim aktivitását ahhoz az első lépéshez, amit megtettünk, hogy az egyikünk által sem vitatott célt elérjük, azaz a nemdohányzókat védjük, és a dohányzás okozta károkat mérsékeljük. Azt kérem, hogy mindenki úgy mérlegelje, ez egy hosszú mérkőzés első menete, az ellenfél profi, tehát kiütéses győzelemre senki ne számítson. Az első menetet megnyerték azok, akik hisznek abban, hogy az egészség érték. Köszönöm a figyelmüket, és kérem azt, hogy a vi ták alapján a szavazatukkal a törvény hatálybalépését tegyék lehetővé. (Taps.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Felkérem Vidoven Árpád jegyző urat, ismertesse azokat a módosító javaslatokat, amelyek nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, vagy előterjesztőjük visszavonta. VIDOVEN ÁRPÁD jegyző : Tisztelt Országgyűlés! A T/296/98. számú ajánlás 8., 24., 25., 34., 38., 45., 48., 50., 51., 58., 60., 66., 68., 69., 85., 89. pontjai és a T/296/129. számú kiegészítő ajánlás 28. pontja nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, ezért ezekről nem határoz az Országgyűlés. Bejelentem, hogy az ajánlás 5., 6., 7., 9., 11., 23., 26., 27., 28., 30., 33., 35., 36., 71., 84. pontja it előterjesztőjük visszavonta. ELNÖK (dr. Szili Katalin) :