Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. március 23 (57. szám) - A területszervezési eljárásról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - VIDOVEN ÁRPÁD jegyző: - ELNÖK (Gyimóthy Géza):
1360 A törvényjavaslat általános elve, hogy a területszervezési kezdeményezéseket a polgármesterek, a közigazgatási hivatalok vezetői útján terjesztik fel. A megyei közigazgatási hiva talok vezetői eddig is segítették a kezdeményezések előkészítését, a törvényjavaslat elfogadása esetén ez kötelességük lesz, a szakmai közreműködés pedig garancia arra, hogy a kezdeményezések mindenben megfeleljenek a törvényi előírásoknak, ezért hiánypótl ásra remélhetőleg nem is lesz szükség. Tisztelt Országgyűlés! Több felvetés kapcsán jelzem, hogy a kormánynak nem ez a törvényjavaslat ad kezdeményezési jogot területszervezési döntések saját jogú előterjesztésére. A kormány felhatalmazása az önkormányzati törvényen alapul. Ezért az ezt szerepeltetni szándékozó indítványokat nem támogatom. Tisztelt Képviselők! Módosító javaslat született arra, hogy ne csak nagyközség, hanem bármelyik község kezdeményezhesse várossá nyilvánítását. Ez azonban egyelőre nem idő szerű, hiszen nagyközségeink száma több mint 300, és célszerűbbnek tartjuk az új városokat ebből a körből kialakítani. A törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságának elbírálása során ellenzéki képviselő javasolta, hogy a várossá nyilvánítási kezde ményezések értékelése, összehasonlíthatósága érdekében a belügyminiszter a törvény felhatalmazása alapján ne közleményben, hanem rendeletben adja ki a részletező szempontokat. A közlemény tervezetét már az általános vita kezdetén megküldtük minden frakcióv ezetőnek, az önkormányzati bizottság valamennyi tagjának. Meggyőződhettek arról, hogy a közlemény technikai részleteket tartalmaz, nincs normatív eleme, ezért nem indokolt, hogy rendelet legyen. Ha a képviselők a közlemény tartalmára javaslatot tesznek, az t köszönettel vesszük, és a közleménybe beépítjük. Ellenzéki képviselőktől indult az a javaslat is, hogy módosítsuk a kétharmados önkormányzati törvény 53. §át. Fő szabály ugyanis az, hogy amikor a községegyesítés szűnik meg, és nincs eltérő megállapodás, akkor a községek területe legyen azonos a községegyesítést megelőző területtel. (19.50) Általában ez helyes, jó megoldás. Jogos viszont az a felvetés is, hogy több évtizeddel az egyesítés után a fejlesztések lényegesen megváltoztatták a korábbi helyzetet. A szabály merev alkalmazása ennek következtében az egyik önkormányzatra aránytalanul nagy hátrányt eredményezhet. Ezért támogatjuk azt a módosítást, hogy eltérő megállapodásnak legyen helye, ha ilyen aránytalanság állna elő az eredeti közigazgatási terüle t visszaállítása következtében. Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat vitája hozzájárult a kormányzó és az ellenzéki pártok közötti egyeztetéshez, együttműködéshez. Szakmai kérdésekben megtaláltuk a közösen elfogadható megoldásokat. Támogatjuk a kétharm ados önkormányzati törvény módosítására irányuló ellenzéki javaslatot, és bízunk abban, hogy egy hosszú időre szóló szabályozás érdekében a kormány a törvényhez megkapja a jelen levő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazatát. Kérem a törvényja vaslat támogatását és elfogadását. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Felkérem Vidoven Árpád jegyző urat, ismertesse azokat a módosító javaslatokat, amelyek nem kapták meg a szükséges bizotts ági támogatást, vagy előterjesztőjük visszavonta. VIDOVEN ÁRPÁD jegyző : Tisztelt Országgyűlés! A T/499/55. számú ajánlás 2., 33., 34., 37., 42., 47. pontjai és a T/499/63. számú kiegészítő ajánlás 6., 7. pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támoga tást, ezért ezekről nem határoz az Országgyűlés. Bejelentem, hogy az ajánlás 1., 3., 5., 6., 9., 10., 13., 16., 20., 23., 24., 25., 27., 30., 32., 38., 40., 41., 44., 46., 50., 52. pontjait előterjesztőjük visszavonta. ELNÖK (Gyimóthy Géza) :