Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. március 23 (57. szám) - A felsőoktatási intézményhálózat átalakításáról és a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - LEZSÁK SÁNDOR, az MDF képviselőcsoportja részéről:
1260 autonómiában visszahívási jogosítvánnyal éljen. Nem látom ennek sem okát, sem szükségességét a magam részéről, ugyanakkor a kormányzat eddigi kinevezési és viss zahívási gyakorlata azzal a félelemmel, azzal a gondolattal tölt el mindannyiunkat, hogy hátha itt is bizonyos politikai szempontok érvényesítésére nyílik majd lehetőség. (11.20) Nyilván nem ez a kormány, de talán jön egy másik kormány egyszer, 2025 év mú lva, amelyik visszaél ezzel a lehetőséggel, és csúnya módon politikai sandaságból rendeli el visszahívását egyetemi rektoroknak, főiskolai főigazgatóknak. Ugyanígy a magam részéről ebben a tervezetben ugyan üdvözölni tudom például a Budapesti Közgazdaságt udományi Egyetem integrációjától való visszalépést, bár jelzem, hogy amennyire ebbe a folyamatba belelátok, ezt nem a Kisgazdapárt sikerének látom, hanem annak a ténynek, annak a szerencsés ténynek most az egyszer, hogy van egy egyetemi professzor tagja a kormánynak, Chikán Attila, aki ebben a kérdésben talán határozott volt, és ennek megfelelően megakadályozódott az a szerintem is hibás lépés, amely a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemet az ELTE részévé tette volna. Egyébként ez is azt bizonyítja szám omra, hogy maga a szakmai egyeztetési folyamat nem úgy zajlott le, ahogy ezt annak idején elkezdtük és elképzeltük, hanem politikai szempontok néha pozitív, néha negatív oldalakról térítették el ezeket a megállapodásokat. Nekünk, a parlam entnek természetesen feladata a végső döntés meghozása, de olyan döntést, amelyet szakmai szempontok nem támasztanak alá, amely mögött nincs belső támogatottság és egyetértés, nem érdemes hozni, hiszen ezek a politikai döntések nem fogják azt az eredményt elérni - amennyire én értelmezem a vitát , amelyben egyetértés van a Házban, tudniillik hogy az integráció elkerülhetetlen a magyar felsőoktatás számára. Az integráció egy olyan folyamat, amely a vége felé közeledik, és ennek az integrációnak igazi haszon élvezői ténylegesen a hallgatók lehetnek. Ugyanígy a másik kérdésben örömmel láttam, hogy az eredeti pletykák és információkhoz képest visszalépés történt, megmaradtak a művészeti főiskolák egyetemi rangban önállóként, ugyanakkor mindannyiunk figyelmét fel hívom, hogy nagyon nagy hiba lenne valamiféle egységes művészeti felsőoktatási intézmény felállításának hosszú távú célja, még akkor is, ha egyesek szerint talán a nemzeti érdekeket ezek jobban szolgálnák. Befejezésül: a több éve zajló integrációs folyamat kevésbé látványos előnye meggyőződésem szerint - ez hozzákapcsolódik a világbanki kölcsön felvételének lehetőségéhez is reményeim szerint - az elkövetkező időszakban nemcsak lehetőség, hanem közvetlen pénzügyi, gazdasági támogatás is lesz. Ez a fajta inte grációs folyamat rávezette a felsőoktatási intézményeket a hosszú távú gondolkodásra, a szakmai koncepciók kialakítására, a folyamatok újragondolására. Azt gondolom, hogy a magyar felsőoktatás joggal büszke sikereire, ugyanakkor látnunk kell azt is, hogy a z Európához való csatlakozás a jelenleginél korszerűbb, nyitottabb, több hallgatót befogadni tudó és a munkaerőpiaci viszonyokhoz rugalmasabban alkalmazkodó felsőoktatás nélkül elképzelhetetlen. A Szabad Demokraták Szövetsége bízik abban, hogy az integrác iós folyamat segít megőrizni a magyar felsőoktatás eddig elért eredményeit, méltán nemzetközi hírű szakmai színvonalát, ugyanakkor lehetővé teszi a hallgatói, a munkaerőpiaci igényekhez jobban alkalmazkodó felsőoktatási rendszer kialakítását. Ehhez kíváno k mindannyiunknak jó vitát, és reményeim szerint a módosító indítványok során a jelenleginél kicsit talán jobb szakmai szempontokat talán picit jobban tükröző törvény elfogadását. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Lezsák Sándor képviselő úrnak, MDF; őt követi Balczó Zoltán. LEZSÁK SÁNDOR , az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Miniszter Úr! Kormánypárti képviselőként a Magyar Demo krata Fórum részéről erősen csábít az a lehetőség, hogy e vita kezdetén magam is