Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 30 (36. szám) - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. BAJA FERENC - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. BAJA FERENC
3232 megítélésünk szerint megfelelő, és én is csatlakozom azokhoz, akik elmondják, hogy a 2000. évi helyi és központi közigazgatást érintő informatikai problémáinak rendezése valamilyen formában megkerülhetetlen lesz. (4.30) Azt gondolom, ez megint nem presztízskérdés kell legyen, hogy ki veti ezt fel. Az előző kormány is bizonyos értelmű késésben szenvedett már ennek az előkészítéséhez kötődően. Fel kell gyorsítani és forráso kkal kell ellátni ezen a területen a program végrehajtását. A lakástámogatások reálértékének jelentős növelése egy olyan pozitívum, amelyet - azt gondolom - el kell ismerjünk. Ezen a területen valószínű, hogy lép ez a kormány. Ezt helyesnek tartjuk, még ak kor is, ha a meglévő hitelkonstrukciók bővítését és költségvetésen kívüli források bevonását is indokoltnak tartjuk. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az általános bevezetésen túl megpróbálnám indokolni most már a részletes módosító javaslataimat is (Derültség az MS ZP padsoraiban.) kivéve azokat, amelyekre részleteiben kitértem már a vitában, ott rövidebbre fogom. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Tisztelt Képviselő Úr! Már arra gondoltam, hogy a bevezető után mikor következik a tárgyalá s, ne haragudjon, de figyelemmel hallgatjuk. DR. BAJA FERENC (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Azt hittem, megfeledkezik róla, de hál' istennek nem. Köszönöm szépen. VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár : Eddig nem volt házs zabályszerű, ez azt jelenti. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Nem. Időkorlátozás nincs. Képviselő Úr! Annyit azért engedjen meg, hogy megjegyezzem, a frakcióban körülbelül 30 képviselőtársa van. Mivel képviselőtársai önnek nem szólnak, én nyugodtan adok önnek akár ö tórás felszólalási lehetőséget. Fél kilencig van lehetőség természetesen. Tessék, folytassa tovább! Semmi gond. DR. BAJA FERENC (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Házszabályszerű természetesen, hiszen az általános vita kapcsán képviselőtársaim is egyértelmű en elmondták azt, hogy környezetvédelmi, területfejlesztési infrastrukturális szempontból bizony ennek a költségvetésnek komoly hátrányai vannak. Arra vonatkozóan pedig nincs házszabályi utalás, hogy a módosító javaslatot mekkora időterjedelemben és milyen tartalomban lehet megindokolni, akár a Központi Környezetvédelmi Alapra vonatkozóan, akár a Területfejlesztési Alapra vonatkozóan. Megjegyzéseim a konkrét indítványokhoz kötődnek. Arról folytathatunk tartalmi vitát természetesen, hogy milyen szélesen, men nyire közel és mennyire távol, de azt gondolom, az nem megkérdőjelezhető, hogy a hozzászólás házszabályszerű. Legfeljebb azt lehetne mondani, hogy közelít az általános költségvetési vitához. Azért tettem ezt egy kicsit szélesebben, hogy mondjuk akkor elmon dhassam önnek azt tehát, hogy a T/325/424. számú javaslat, amely a Központi Környezetvédelmi Alap visszaállítását szolgálja, és amely javaslat indokolásánál az eredeti javaslathoz kötődően térnék ki csak annyiban, és úgy tekintem, hogy saját javaslatomat, mondván, hogy maradjon meg a Központi Környezetvédelmi Alap, már elmondtam az előzőekben. Annyit tennék hozzá a részletes indokolás keretében, hogy az eredeti javaslat, államtitkár úr, nem indokolja azt, hogy milyen államháztartási, költségvetéspolitikai megfontolások teszik szükségessé a Központi Környezetvédelmi Alap megszüntetését.