Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 4 (24. szám) - Határozathozatal a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról - Döntés önálló indítványok tárgysorozatba-vételéről - ELNÖK (dr. Áder János): - BARKÓCZY GELLÉRT (FKGP):
1628 osztalékot kapjon, hiszen sok, szövetkezetből átalakult részvénytársaságban vagy szövetkezetben az adósságállomány már meghaladta a jelenlegi vagyonállományt. Itt tehát egyértelműen állami költségvetésből kellene biztosítani ezeknek a 8090 éves idős embereknek a kárpótlását. Véleményem szerint csak pár ezer ilyen ember van az országban, hiszen mi csak azoknak az ember eknek biztosítanánk ezt alanyi jogon, akik ténylegesen bevitték a vagyon 1959ben, a 7. számú törvényerejű rendelet alapján; az örökösöknek nem. Természetesen kívánnánk, hogy egyszer majd legyen lehetősége az új kormányzatnak arra - annyi forrással rendelk ezzen , hogy a szövetkezeti üzletrésszel rendelkezőknek az egész körét kezelje. A mi törvényjavaslatunk lényege, hogy egy új, 6/A. §sal egészülne ki a '92. évi I. törvény és a '92. évi II. törvény, az átmeneti törvény, hogy az állam ezeknek a bevittvagyo nos szövetkezeti tagoknak biztosítsa ezt a 30 ezer forint összegű adómentes pénzügyi kárpótlást. Sajnos az alkotmányügyi bizottság 8 igen és 21 tartózkodás mellett nem javasolta tárgysorozatba venni - tehát nem a mezőgazdasági bizottság, elnök úr, hanem az alkotmányügyi bizottság tárgyalta. Én viszont most kérem elsősorban a kormánypárti képviselőket - hiszen a kormányprogramban is benne van az, hogy a lehetőségekhez képest próbáljuk meg bizonyos kárpótlásban részesíteni azokat az embereket, akiket a kommun izmus anyagilag, erkölcsileg, fizikailag megsemmisíteni próbált vagy bármilyen kárpótlásban részesített (Sic!) . Ezek a bevittvagyonos emberek, akik az 1959. évi 7. törvényerejű rendelet alapján bevitték a vagyonukat, és egy minimális értéket kaptak csak - mondjuk, egy tehén után egy baromfi árát kapták meg , gyakorlatilag az elmúlt negyven évben semmilyen kárpótlásban nem részesültek. Ha a társadalom különböző rétegei részesültek kárpótlásban, hogyan lehetünk olyan igazságtalanok, hogy a bevittvagyonosokna k - azoknak az idős embereknek, akiknek lehet, hogy soha nem lesz lehetőségük arra, hogy az életben bármilyen kis pénzügyi kárpótláshoz jussanak - nem biztosítjuk ezt a minimális összeget? Ha nem biztosítjuk, akkor azt hiszem, rossz úton jár a kormánykoalí ció. Ezért kérem elsősorban a kormánypárti képviselőket és a legnagyobb kormánypárt képviselőit - hiszen természetesen a frakcióm és bízom benne, a Demokrata Fórum is támogat , a tisztelt Fidesz képviselőit is, hogy legalább a tárgysorozatbavételt támoga ssák. Természetesen minden jó indítvánnyal szemben nyitottak vagyunk, és ha már tárgysorozatba kerül ez a törvényjavaslat, akkor lehet azon gondolkodni, hogy milyen technikai formában valósuljon meg ezeknek az idős embereknek, ezeknek a kisemmizett emberek nek a kárpótlása. Köszönöm, hogy meghallgattak, és kérem támogatásukat. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Most a képviselőcsoportok felszólalásaira kerül sor, amennyiben szólni kívánnak. Elsőké nt jelentkezett Barkóczy Gellért képviselő úr, a Független Kisgazdapárt részéről. BARKÓCZY GELLÉRT (FKGP) : Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt az előttünk felszólaló Gyimóthy Géza és dr. Kertész Margit előttünk fekvő törvényjavaslatáh oz szeretnék hozzászólni. Tisztelt Képviselőtársaim! A módosítandó jogszabály 6. §a a vagyonnevesítésről rendelkezik, azaz a szövetkezetek 1991. évi december 31ei mérleg szerinti vagyonát fel kell osztani a jogszabályban meghatározott szövetkezeti tagok között. Az erre irányuló igényeket záros határidőn belül be is kellett jelenteni. A szövetkezet alapító tagjait - akiket kényszerből tereltek bele a szövetkezetbe, sokszor lábfejtiprásokkal - tulajdonuktól, vagyontárgyaiktól személyiséget sértő erőszakkal fosztották meg. (17.10) Személyi, vagyoni jogaikban súlyosan sérelmet szenvedtek. A törvényjavaslat ezért a vagyonnevesítésen túlmenően egyszeri 30 ezer forint adómentes pénzügyi juttatásban, jogi