Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. szeptember 30 (15. szám) - Az ülésnap megnyitása - "A nyugdíjak és a bérek vásárlóerejének növelése", valamint "Hogyan alakul a bérek és a nyugdíjak helyzete 1999-ben?" című politikai vita - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. DEMSZKY GÁBOR (SZDSZ):
703 öregkort szeretnénk nagymamáinknak, nagypapáinkna k, és ha egyszer mi is megérjük a nyugdíjkorhatárt, nem szeretnénk ilyen állapotba kerülni, hogy csak egy megalázó sors jut számunkra. Nagyon sok nyugdíjas mondja azt, hogy úgy néz ki, ő teher az állam számára. Ez sajnálatos, de valóban elgondolkodtató. Én azt mondom, hogy mindenki kreatívan segítse a munkát, hogy a puding próbája egy év múlva végre az legyen, hogy amit ez a kormányzat tett, az igenis látható, fogható, nem olyan, mint az előző kormányzatnál, hogy nem lehet megfogni, csúszó hal az egész, vag yis nem tud belőle profitálni senki. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.) (11.30) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Megkérem képviselőtársaimat, hogy megfogalmazásaikban próbálják a Ház méltóságát megőri zni. Megadom a szót Demszky Gábor úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőjének. Képviselő úr, önt illeti a szó. DR. DEMSZKY GÁBOR (SZDSZ) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A hetek óta tartó széles körű társadalmi vit a a nyugdíjtörvény végrehajtásáról csak látszólag szól a százalékokról, a nyugdíjemelésről vagy annak elmaradásáról. Ha a kormánynak lennének valóságközeli élményei az idősek helyzetéről - bár generációs okokból miért lennének , akkor tudná, leghatározott abban maguk a nyugdíjasok tiltakoztak az ellen, hogy a helyzetüket puszta számok alapján ítéljék meg a tisztelt törvényhozók. Az idősek elsősorban most azt érzékelik, hogy csalódniuk kell elsősorban fiaik és unokáik igazmondásában, a nemzedékek közötti szo lidaritásról megfogalmazott választási ígéretekben. S látnunk kell, ez a vita valójában annak eldöntésére szolgál, hogy a szociális és jogbiztonság lehete pártpolitikai csatározások színtere. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Világosan látnunk kell, hogy a szoc iális ellátások legnagyobb terheit ma az önkormányzatok viselik mind az anyagi gondoskodás, mind pedig a szolgáltatások szervezése terén. De egyáltalán nem tekinthetünk el a fokozott központi szerepvállalástól sem. Ez a központi szerepvállalás ugyanis azt az üzenetet küldi a polgároknak, hogy fontosak a számára. És azt, hogy a járulékelvonások és az adózás útján beszedett központi forrásokat méltányosan, igazságosan osztják el. Ha ennek a rendszernek sérül a logikája, akkor a jogbiztonság és a szociális biz tonság sérül meg. Ha tehát a kormány nem a hatályos törvény szerint jár el a '99. évi nyugdíjak biztosítása során, akkor ezt a fajta szociális és jogbiztonságot kockáztatja. Észre kell venni, már régen nem az 57 százalékokról van szó, hanem a szavahihetős égről, a szociális és jogbiztonságról folyik a társadalmi vita! A települési önkormányzatok Magyarországon nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy ne teljesítsék a törvényben megfogalmazott ellátási kötelezettségüket. Ennek kapcsán egy adat és egy ö sszefüggés: a központi források 1 százalékos kiesése, csökkenése a budapesti önkormányzatoknál - ahol a számításokat el tudtuk végezni - 5 százalékos többletkiadást jelent; hiszen ha kisebb a nyugdíj, akkor többen szorulnak segélyre, intézeti ellátásra, la kásfenntartásra, gyógyszertámogatásra, szociális otthoni férőhelyre. Különösen fontos a központi és önkormányzati források optimális megosztása azért is, mert az idősebb polgárok számára nincs fontosabb, mint családi kapcsolataik megőrzése, önálló életvite lük lehetőségének fenntartása. Ha tehát elfogy a jövedelmük, úgy nagyobb mértékben kényszerülnek felszámolni az önálló életvitelüket és intézményi ellátáshoz fordulni. S azt önök jól tudják, hogy még a legjobb intézményi ellátás is rosszabb, mint a megszok ott családi környezet. Nem beszélve arról, hogy társadalmi méretekben gazdaságosabb is a jövedelempótló, illetve nyugellátási rendszer, mint a
