Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. október 20 (19. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - KUNCZE GÁBOR (SZDSZ):
961 Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője, "Az eddigi munka, a parlament előtt álló ez évi feladatok" címmel. Megadom a szót Kuncze Gábornak. KUNCZE GÁBOR (SZDSZ) : Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amint hallható volt, nem az önkormányzati választásokkal kapcsolatban kértem szót, nem kívánok beszállni azok körébe, akik saját szereplésüket illetően jelentős eredményekr ől számolnak be, bár megjegyzem, engem arra emlékeztet, hogy eldördül a startpisztoly, mindenki lefutja a távot, és amikor célba érkezett, utólag meghatározza, hogy milyen pályán és milyen szabályok szerint versengett, és kihirdeti saját magát győztesnek. (Taps az SZDSZ padsoraiban.) Én a parlament előtti feladatokról szeretnék valóban szólni. Itt azonban nem kerülhető meg az elmúlt száz nap értékelése. Elhangzik, hogy a kormány dinamikusan kezdett neki a munkájának. Valóban, itt bólogatnak képviselőtársaim , hiszen a kormány megalakulása óta két kisebb törvénymódosítást már elfogadott a parlament, majd szünetet kezdtünk. Ezért van az, hogy az emberek számára olyan fontos kérdésekben, mint például hogy mit kíván a kormány tenni a versenyképességünk fokozása é s a fenntartható gazdasági növekedés megerősítése érdekében; vagy hogy azon kívül, hogy az SZDSZ véleménye szerint helyesen megszűntek a társadalombiztosítási önkormányzatok, vajon mit kíván tenni a rendszer átalakítása érdekében, hogy kívánja a társadalom biztosítási rendszereket a jövőben működtetni; vagy mit kíván tenni az önkormányzatok finanszírozása érdekében, mik a tervei az önkormányzati rendszer működőképességének fenntartásával kapcsolatban; vajon mit akar tenni a kormányzat a szociális feszültsége k enyhítéséért vagy akár a területi különbségek kiegyenlítése érdekében. (9.30) Ezekre a fontos kérdésekre, tisztelt képviselőtársaim, az elmúlt száz nap nem adott választ. Nem is adhatott, mert nincsenek meg azok az előterjesztések - amiket egyébként már részben megküldtek a parlamentnek , amelyekből az önkormányzati választások előtt megtudhattuk volna ezeket a válaszokat. Helyette kaptunk egy rendkívül pozitív retorikát, különböző ígéreteket különböző társadalmi csoportoknak - pedagógusoknak, az egészsé gügyben dolgozóknak , anélkül persze, hogy az ígéretek megvalósításának a forrásait megjelölték volna, kaptunk félrevezető beállítást a családi támogatások átalakításával kapcsolatban, hallhattunk kísérleteket - ma is egyet - a nyugdíjasok félrevezetéséve l kapcsolatban; ígéretek, ígéretek, ígéretek, és ezzel a teljesíthetetlen várakozások felkeltése. Ezzel szemben a valóság az, hogy elfedték, kik lesznek a kormányzati politika nyertesei, és kik a vesztesei. Ami látható: a felelőtlen ígéretek árát a nyugdíj asokkal és a valóban rászorulókkal kívánja a kormányzat megfizettetni. Tisztelt Képviselőtársaim! A száz nap persze elegendő volt egy nagyon rossz kinevezési gyakorlat bevezetésére, elegendő volt a nyilvánosság rendkívül rossz kezelésére, a nyilvánosság el ől bizonyos döntések okainak az elfedésére, elegendő volt egy pokoli kísérletre, a sajtószabadság korlátozására vonatkozóan (Felzúdulás a kormánypárti oldalon.) , elegendő volt a parlament ellenőrző funkciójának a korlátozására. Véget ért a választási év, m ost már valóban az érdemi munkának kell következnie. Ugyanakkor, tisztelt képviselőtársaim, az előbbiek következményeként került a parlament abba a helyzetbe, hogy harminc nap alatt kell tizenkét adó- vagy adó jellegű törvényt elfogadnia, hogy a még be sem nyújtott költségvetés megismerésemegtárgyalása mintegy másfél hónap alatt kell hogy megtörténjen. Ugyanakkor, tisztelt képviselőtársaim, most már valóban ideje van az őszinte beszédnek, ideje van szembenézni a világgazdasági folyamatokkal, a magyar gazda ságra háruló veszélyekkel, itt az ideje szembesíteni egymással az ígéreteket és a lehetőségeket, ideje ezek összhangjának