Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. szeptember 30 (15. szám) - Az ülésnap megnyitása - "A nyugdíjak és a bérek vásárlóerejének növelése", valamint "Hogyan alakul a bérek és a nyugdíjak helyzete 1999-ben?" című politikai vita - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz):
719 Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Kedves Béki Gabriella! Nem lesz két perc, csak húsz másodperc. Ön azt mondta, idézve a miniszterelnököt, hogy a kormány eltartottnak tartja a nyugdíjasokat. Én azt gondolom, hogy ez a nem helyénv aló megjegyzés méltatlan volt a miniszterelnöki expozéhoz, de különösen méltatlan volt önhöz, akit én nagyon régóta tisztelek. Ez nem így van, természetesen ön is tudja. A kormány nem tartja eltartottnak a nyugdíjasokat, és egy családképbe beillesztett nyu gdíjas nagymama képe még nem jelenti azt, hogy a nyugdíjasokat eltartottnak tartja a kormány. Mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy a nyugdíj az egy megszerzett jog. Köszönöm szépen. (Béki Gabriella: El kell olvasni a jegyzőkönyvet! - Taps a Fidesz padsoraib ól.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Isépy Tamás képviselőtársunknak. DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz) : Tisztelt Országgyűlés! Kedves nyugdíjas kor- és sorstársaim, akik vagy itt a helyszínen, vagy a rádióban és a televízióban kísé rnék húsbavágó, érdeklődő figyelemmel a vitát, ha ez a vita valóban arról szólna, mint amit a cím jelez, és akiket már elöljáróban illő tisztelettel szeretnék megkérni arra, hogy lehetőleg ne értékeljék túl a hülyeségemet, és ne becsüljék alá a politikai é rzékemet annak a feltételezésével, hogy annak idején kereszténydemokrataként és korom ellenére többedmagammal öngyilkossági szándékkal csatlakoztunk volna a Fidesz képviselőcsoportjához, mintha a Fidesz csak a fiatalokkal törődne, és esküdt ellensége lenne az öregeknek, mintha a nyugdíjasok számát éppen olyan elszántsággal szeretné csökkenteni, mint volt miniszterelnökünk a filozófusokét, és a nyugdíjasokat legszívesebben piros forgalmi lámpánál terelné át a zebrán. Tisztelt Országgyűlés! A rádió egyik "Par lamenti ütköző" műsorában egy betelefonáló hallgató azzal vádolt vagy dicsért meg, hogy az ügyvédi múltamból származó foglalkozási ártalomként mindent ki tudok magyarázni. A valóságban azonban nem ki, hanem megmagyarázni szeretném a dolgokat, persze lehet , hogy rossz módszerrel dolgozom, mert egy indulatokra, félreértésekre hangolt környezetben értelmi érvekkel győzködni hiú vállalkozásnak tűnik. De nem szívesen veszteném el az emberi értelembe vetett hitemet, és megkísérlem a lehetetlent. Ami tehát a tény eket és az adatokat illeti, nem tartom magam jó matematikusnak, de az alapműveleteket és a számok egymáshoz viszonyított arányát azért némileg csak ismerem. Eddig hallottak már statisztikai adatokat és számokat, és a túlterhelés elkerülése érdekében csupán annyit - ez a szám még nem hangzott , hogy 1989 és 1998 között a nyugdíjaknak a fogyasztói árakhoz viszonyított reálértéke a folyamatos emelések ellenére 23,9 százalékkal csökkent. (12.50) 1995ben 10 százalékkal volt a legnagyobb, nagyságrendben ezt köv eti az 1996os 8,9 százalék. S akkor most bedobódik a bűvös szám, a 19 százalékos emelés igénye, ugyanakkor a reálértéknövekedésről szó sem esik. Óhatatlanul az a hajóskapitányról szóló történet jut az ember eszébe, aki a gépházba bekiabálva kérdezi a főg épésztől, hogy "Mennyi?" Mire a főgépész visszakiabálja, hogy "Harminc!" A párbeszéd folytatása közismert: "Mi harminc?" - "Mi mennyi?" Visszatérve a bűvös számhoz, illő tisztelettel kérdezem, nem a szocialista, hanem a kritikai realizmus jegyében, hogy mi kor tetszik jobban járni: ha a 19 százalékos nyugdíjemelés vonzata egy 19 százalékos infláció, vagy ha egy 13 vagy 14 százalékos nyugdíjemelést egy 11 százalékra csökkent infláció kísér? Nem hiszem, hogy a válasz nagyobb szellemi erőfeszítést igényelne. Or bán Viktor miniszterelnök úr az expozéban pontos számokat ismertetett a kormány szándékáról, milyen nyugdíjemelést tervez és szándékozik megtenni a kormány. Kétségtelenül ez öt órával ezelőtt hangzott el, de jó lenne, ha a vita végén ezek a számok maradnán ak meg a tudatban, és nem a vitának az itt eddig felgyűlt salakja.
