Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. szeptember 30 (15. szám) - Az ülésnap megnyitása - "A nyugdíjak és a bérek vásárlóerejének növelése", valamint "Hogyan alakul a bérek és a nyugdíjak helyzete 1999-ben?" című politikai vita - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - ZSIKLA GYŐZŐ (FKGP): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - FILLÓ PÁL (MSZP):
688 Úgy gondolom, hogy az elmúlt hetekben egy rohamos és gyors törvényváltoztatás szemtanúi voltunk. A mód és a lehetőség adott, hogy miként az államháztartási törv ényt, a nyugdíjasokat érintő törvényt is megváltoztassák önök. Nem igazán értem, hogy ha ez a szándék, akkor ezt miért nem teszik meg. Valószínűleg ezzel az önkormányzati választásokat megelőző népszerűtlenséget nem óhajtják felvállalni. De időzzünk el egy percre e mellett a törvény mellett. Önök olyan gyakran és olyan sokszor hangoztatták az antalli örökséget! Ez a törvény 1992ben Antall József kormányzása idején született, tehát nem igaz, hogy a szocialisták törvényt adtak a nyugdíjasoknak, önök pedig pé nzt fognak adni. 1996ban valóban megváltozott a törvény, hogy végrehajtható legyen, hogy az előző év nominálértékének megfelelő nyugdíjemelést tudjon végrehajtani a kormány. Önöket is ez kötelezi. A miniszterelnök úr elmondta, hogy a törvény és az alkotmá ny kötelezi a kormánypártokat. Tisztelettel kérdezem, hogy önök miért nem óhajtják ezt a törvényt megváltoztatni? (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Kétperces felszólalásra megadom a szót Zsikla Győző képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt. ZSIKLA GYŐZŐ (FKGP) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Hegyi Gyula Képviselő Úr! Kérem, hogy pontosan idézzen! Nem azt mondtam, hogy a nyugdíjrendszert a nyugdíjasok mezőgazdasági munkájára kell alapozni, ahogy ezt ön állítja, csupán azt , hogy amelyik nyugdíjas ezt hobbiból vagy jövedelemkiegészítésből megteszi, az a Független Kisgazdapárt új támogatási rendszere értelmében a jövő évtől támogatva lesz, szemben az eddigiekkel. Köszönöm szépen. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Kétperces fel szólalásra következik Filló Pál képviselő úr, MSZP. FILLÓ PÁL (MSZP) : Igen tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A vitában elhangzott az, hogy a nyugdíjasok kampánycélú riogatása folyik, sőt az is elhangzott több képviselő úr szájából is, hogy össze kel l kötni a társadalmat. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy végre őszintén és tisztán kellene beszélni. Nem mi, szocialisták riogatjuk a társadalmat, hanem önök riogatják a nyugdíjasokat azzal, hogy nem kívánják nekik megadni a törvényben elő írt nyugdíjemelési mértéket. Nem mi állítjuk szembe a nyugdíjasokat egymással, hanem az önök - ma reggel a miniszterelnök által benyújtott vagy előterjesztett - javaslata osztja meg a nyugdíjasokat. Kérdezem önöktől, és kérdezem a jelen nem lévő politikai államtitkár úrtól is, hogy hogyan fogja megtartani az a nyugdíj a reálértékét, amelyet 10 vagy 11 százalékkal fognak emelni (Moraj a kormánypárti padsorokban. - Koltai Ildikó: Ki mondta?) , amikor jövőre önök szerint is 13 százalék lesz az infláció. Úgy gon dolom, hogy ezek a nyugdíjak nem fogják megtartani a reálértéküket. Még egy dolgot szeretnék megfogalmazni azért, mert őszintén és tisztán kell beszélni. Hölgyeim és uraim, önök a szegényektől, a nyugdíjasoktól, a kisemberektől vesznek el azért, hogy minde nféle anyagi korlát nélkül támogathassák a legjobb módban lévő úgynevezett családokat. (Moraj a kormánypárti padsorokban. - Koltai Ildikó: Ez nem igaz!) Úgy gondolom, hogy ez társadalmilag semmiképpen nem mondható igazságosnak. Lehet erre hümmögni vagy bár mit mondani, de kérdezem önöket, hogy azoknak, akiknek milliós jövedelmük van, miért van szükségük alanyi jogon járó családi pótlékra. Kérdezem önöket, hogy mivel fogják kompenzálni azokat a családokat, ahol a jövedelemadókedvezményeket nem fogják tudni j óváírni az adózók, mert nincs annyi jövedelmük, hogy jóvá tudják írni - és a sort folytathatnám.