Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. szeptember 28 (13. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - KARAKAS JÁNOS (MSZP):
496 Ha az állam úgy dönt, mint ahogy '94ben, illetve most a módosítás során döntött, ha kárpótlást biztosít, akkor az azonos sérelmet szenvedettek között nem lehet hátrányos megkülönböztetést tenni - pontosan ezért került sor ennek a törvénymódosításnak az előterjesztésére a volt hadigyámoltak és a volt hadigond ozott családtagok kárpótlására vonatkozóan. Tehát amikor az egyenlő elbánás elvén - amit az Alkotmánybíróság is megállapít , méltányosságból biztosítunk kárpótlást, ami megtörtént '94ben, akkor hátrányos megkülönböztetést nem alkalmazhatunk, ezáltal ez h elyre lett téve. Ezen túl lehet menni, de akkor egy teljesen új előterjesztéssel kell élni, meg kell vizsgálni a hatásait, a jogosultak körét, bizony még a költségvetési kihatását is, és akkor ezt ilyen megalapozottan kell előterjeszteni. Nem tudom, hogy a hátralévő időszakban, figyelembe véve a szünetet is, ami következik, lesze mód arra itt az Országgyűlésben, hogy ilyen megalapozott előterjesztést tegyen valaki. Ha az érzelmi motivációkra figyelemmel leszünk, és ez jogi alapokkal is kellően alá lesz tám asztva, akkor partner vagyok ebben, de így, ebben a körben csak erre van lehetőség. Ezért más előterjesztést most nem teszek, és nem is áll módomban tenni. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tekintettel arra, hogy a részletes vitát lezártuk, további hozzászólásokra a Házszabály értelmében nincs lehetőség. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatokról történő határozathozatalra várhatóan későbbi ülésünkön kerül sor. Napirenden kívüli felszólalók: ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Karakas János, a Magyar Szocialista Párt képviselője, "Milyen agrárstratégia az, amely százezreket nyomoríthat meg?" címmel. Megadom a szót a képviselő úrnak, a Házszabály rendelkezése alapján 5 perces időtartamban. Képviselő úr, önt illeti a szó. KARAKAS JÁNOS (MSZP) : Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Szabadi Úr! Köszönöm, hogy megvárta felszólalásomat. Bár talán kicsit blikkfangos a cím, de mégis úgy érzem, el kell mondanom, amit mondani fogok. Bár még csak utalások vannak az agrárstratégiára, amit talán a kormány is tárgyalni fog, de úgy érzem, Torgyán úr kijelentései alapján ezt meg kell tennem, azért is, hogy tisztázott céllal ezt a stratégiát valamilyen formában ténylegesen ki is lehessen érlelni. Az utóbbi napok tiltakozásai nyomán többször hangzott el, hogy a szövetkezetek, társas vállalkozások, illetve érdekképviseletük szítja ezeket a tiltakozásokat, ami már önmagában sem igaz. Gazdasági gondjaik hasonlóak, mint a többi agrárszereplőnek: őket is sújtja az eladatlan gabona, a betakarításra váró ősziek értékesíthetetlensége, a felvett hitelek visszafizetési kötelezettsége, a pénztelenség. Baj, hogy fels zólalnak érdekeikért? Az ügy súlya esetükben különösen nagy, hiszen a szántóföldi növénytermelés felét adják. Külön sújtja őket a politika is. (18.40) Bizonytalanná tette jövőjüket, talán halálra is ítélte őket ez a stratégia, és kinek jó ez? Kinek jó, hog y e vállalkozásokban még mindig foglalkoztatott 150 ezer fő utcára kerülhet? Jóe a kormánynak, ha ezen vállalkozásoknak csak a fele is kimarad az adófizetésből, mert jelenleg mintegy 60 milliárd forintnyi adót fizetnek? Kinek jó, hogy megint értékek veszh etnek el, istállók, gépek eshetnek ki a