Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. szeptember 22 (12. szám) - A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. VARGA ISTVÁN (MDF):
376 Köszönöm. Megadom a szót Varga Istvá n képviselő úrnak, MDF. DR. VARGA ISTVÁN (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! E hosszú és nagyívű felszólalás után az ügy komolyságához illően természetesen mondandómat epigrammaszerű tömö rséggel is elkezdhetném és befejezhetném, nevezetesen, hogy a Magyar Demokrata Fórum támogatja ezt a törvényjavaslatot, és a technikai kérdésekről pedig beszélhetünk majd a részletes vita során, úgy, ahogy ez a Házban - legalábbis az elmúlt nyolc évben - m ár gyakorlat volt. Kétségtelen tény azonban, hogy sokkal komolyabb és sokkal súlyosabb kérdésről van szó, mint hogy néhány mondattal valóban el lehetne intézni annak a háromnégyezer embernek a tragédiáját és sorsát, ami nagyon nagy szé gyene a Magyar Országgyűlésnek, hogy nem intéződött még el. Az 1990ben szabadon választott Országgyűlésnek fél évszázad történelmi bűneinek súlyos örökségével kellett szembenéznie akkor, amikor a szocialista tervgazdaság eredményeként összeomlott magyar g azdaságban egyik napról a másikra a szovjet piac beszűkülése következtében tíz- és tízezrek vesztették el munkahelyüket és néztek szembe az addig ismeretlen munkanélküliség szívszorító tényével. Ebben a helyzetben az Antallkormánynak nagyon szűk mozgáster e volt arra, hogy miként lehetne az adósságcsapdában vergődő ország gazdasági nélkülözései mellett a gazdaság talpra állításával egyidejűleg megpróbálni - legalább részlegesen - jóvátenni a diktatúra rémtetteit. A jóvátétel folyamata nemcsak a kifejezetten politikai okból elítéltekre, internáltakra terjedt ki, nemcsak a vagyonuktól megfosztottakat érintette, hanem a második világháborúban hősi halált haltak családtagjait is jóvátételben kellett részesíteni, de ugyancsak jogos jóvátételre számíthattak a hadi rokkantak is. Az Antallkormány az Országgyűlésre nehezedő törvényhozási teher figyelembevételével a legsürgősebb sérelmek enyhítését kormányrendeleti úton oldotta meg. A hadirokkanti, hadiözvegyi ellátások ismételt folyósítása jelzés volt az érintettek sz ámára: bizonyította, hogy az Antallkormány tisztában van a hadiözvegyek, hadirokkantak szenvedéseivel, és a lehetőségekhez képes igyekszik enyhíteni e sokat szenvedett réteg helyzetén. A kormányrendelet hatálybalépése után nem akadt meg a törvényhozói elő készítő munka, bár az érintettek joggal kifogásolták annak lassúságát. Végül 1994ben lépett hatályba a hadigondozásról szóló törvény, amely hosszú évtizedek után végre a legmagasabb szintű jogforrásban szabályozta ezt a hihetetlenül szerteágazó és érzelmi leg igencsak megrázó jogterületet. A jogalkotó már 1994ben tisztában volt a törvény egyes rendelkezéseinek fogyatékosságaival, azonban a részletszabályok kidolgozatlansága nem hátráltathatta a törvény hatálybalépését. A legtöbb észrevétel az úgynevezett e gyösszegű térítés jogintézményét érte, elsősorban a bizonyítási teher miatt panaszkodtak sokan - joggal , ugyanis az elmúlt évtizedekben megsemmisültek azok a levéltári források, amelyek megkönnyíthették volna a jogosultak részére a bizonyítást. E téren a z Országgyűlés már módosította a törvényt, azonban fájó szívvel kell megjegyeznem, hogy még mindig számosan vannak olyanok, akik a bizonyítás nehézségei miatt nem jutottak hozzá az őket jogosan megillető egyösszegű térítéshez. Itt kell kitérnem arra a szom orú tényre is, amelyről szocialista képviselőtársam az előbb egészen másként beszélt, és amely közismert volt a magyar lakosság körében - legalábbis úgy hiszem , hogy nem éppen egyszínű, inkább azt mondom, kétszínű politikát folytatott ebben a kérdésben a z előző, mármint a Hornkormány. Igen, tisztelt képviselőtársaim, Horn Gyula volt miniszterelnök úr, Keleti György exminiszter úr és a többi MSZPs, SZDSZs képviselőtársaim, önök voltak azok, akik 1994ben és '95ben úgy döntöttek, hogy halasszák el az eg ykori hadiárváknak az 50 ezer forint kifizetését, úgymond, az ország nehéz anyagi helyzetére tekintettel. Ma már tudjuk, hogy a nehéz gazdasági helyzet nem befolyásolta azt az MSZPs minisztert, aki főtanácsadójának havi 50 ezer forint törvényben rögzített fizetése helyett 250 ezer forintot adott, vagy nem befolyásolta Tocsik Mártát sem, hogy 800 millió forintos sikerdíjat vegyen fel az önök kormányzása alatt, de nem
