Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. december 9 (41. szám) - Az ülésnap megnyitása - Bejelentés mentelmi ügyről - Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal egyes feladatairól szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. SOÓS GYŐZŐ, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - IVANICS ISTVÁN, a gazdasági bizottság előadója:
3689 egyetértünk azzal , hogy túl magas a feketegazdaság aránya. Egyetértünk azzal, hogy a költségvetési bevételeket biztosítani kell minden törvényes eszközzel - a törvényesen van a hangsúly minden tekintetben. Azt hiszem, hogy a bevételek szemléletében azonban ma is elhangzott egy torz megközelítés, amely szerint a költségvetés egyensúlyát kizárólag a bevételekkel lehet biztosítani. Nem, a kiadások mérséklésével is lehet bizonyítani! Ezt megtették volna a képviselőtársaim a költségvetési vitában is, azonban több olyan kiadási t étel is van a költségvetésben, amely nem ezt a túlzott gazdaságosságot bizonyítaná. Ha ezt a 2,8 milliárd forintot, amely erre a nyomozó szervezetre kell, valóban arra fordítanák, ahogy államtitkár úr az expozéjában mondta, hogy a korábbi kormány elkezdte a rendőrség megerősítését... - azt nem mondta, hogy elkezdte az adóhivatal megerősítését is. Mind a két szervezetnél nagyon komoly szervezeti változtatások történtek, nagyon komoly szakmai előrelépés történt. Mind a két szervezet munkájának a hatékonysága nagymértékben javult. Hogy nem megfelelő, nem elegendő, ez igaz. Éppen ezért partnerek vagyunk abban, hogy ezt a színvonalat tovább emeljük, erre pénzt fordítsunk a költségvetésből, és minden törvényes eszközt megragadjunk, hogy ez a munka javuljon. A képv iselőtársaim is már elmondták, hogy szerintünk nem kívánatos új nyomozati szerveket létrehozni, különösen azért nem - és pláne nem az adóhatóság szervezetében , hiszen maga az adóhatóság egy köztisztviselői szervezet. Teljesen torz az a beállítás, amely s zerint itt el lehetne határolni majd a köztisztviselői tevékenységet a nyomozási tevékenységtől. Már csak azért sem lehet majd elhatárolni, hiszen ugyanaz a vezetője a két szervezetnek. Ő nevezi ki a bűnügyi igazgatót, a területi vezetőket, sőt még az adón yomozót is az adóhivatal vezetője nevezi ki. Sajátos helyzetbe kerül majd a pénzügyminiszter is, hiszen számos olyan, adóval kapcsolatos rendelkezés van, amely kormányrendeletben kerül meghatározásra. Ebben az esetben a pénzügyminiszter egy személyben joga lkalmazó és jogalkotó lenne. Ez egy jogállamban - azt hiszem - nemigen elfogadható. (8.40) Adatvédelmi szempontból az aggályokat külön nem kívánom megismételni, hiszen egyrészt az adatvédelmi biztos, másrészt az emberi jogi, kisebbségi vélemény kapcsán Don áth képviselőtársam is megfogalmazta. Én egy következtetésre szeretném felhívni a figyelmet: úgy gondolom, az is egy sajátos dolog, hogy az adatvédelmi biztos véleményét a kormány úgy kezeli, ahogy kezeli. Azt hiszem, ezen alapvetően változtatni kellene, d e (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) mit tegyünk akkor, ha a bíróságok munkáját a kormány így kezeli (Az elnök ismét jelez.) , a parlament munkáját a kormány így kezeli, akkor természetesen az adatvédelmi biztos munkáját is így fog ja kezelni. Teljesen torz az a beállítás, hogy... ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Képviselő úr, kérem, hogy a mondatát fejezze be, ahogy tájékoztattam, öt perc áll rendelkezésre a kisebbségi vélemény ismertetésére is. DR. SOÓS GYŐZŐ , a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója : Igen. Tehát a bizottsági többségi vélemény alapján ez a törvény nem támogatható, ez a törvény általános vitára sem alkalmas, és módosító indítványokkal sem javítható. (Taps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Ivanics István úrnak, a gazdasági bizottság előadójának. Képviselő úr, önt illeti a szó. IVANICS ISTVÁN , a gazdasági bizottság előadója : Köszönöm a szót, elnök asszony. Kedves Képviselőtársaim! Azt hiszem, egy mondattal azért reagálh atok: ez valóban egy rendhagyó többségi vélemény volt.