Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. december 8 (40. szám) - Az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata elfogadásának 50. évfordulója alkalmából benyújtott politikai nyilatkozattervezet általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke, a napirendi pont előadója:
3565 elmúlt fél évszázadunk a maga bonyolult ellentmondásaival. Mai szemmel olvasva feltűnik, hogy a nyilatkozat meg sem említi a kisebbségek kollektív jogait, utalás sem történik a nemzeti identitás megőrzésének védelmére . Ennek hiányát immár nemcsak mi érezzük fájdalmasan, hanem jó néhány olyan nemzet polgárai is, akiknek akkori kormányai és ENSZdelegátusai felelősek voltak ezért a hiányosságért; mindazok, akik részt vettek az előkészítésben, és igent mondtak 50 esztende je erre a dokumentumra, a következő években talán éreztek némi lelkifurdalást. A világ akkor már látható, érzékelhető kettészakadásának logikája magával hozta ugyanis a határozatban foglaltak súlyos sérelmét. Bármelyik pontot idéznénk, bizonyítható lenne a z elvek és a gyakorlat fájdalmas ellentéte, legfeljebb más és más paragrafusok megsértését olvashatták egymás fejére többkevesebb okkal a hidegháború évtizedeiben a két tábor politikusai és diplomatái. Így lett évtizedeken át fegyver az Egyetemes Emberi J ogok Nyilatkozatából; olyan fegyver, amely gyakran bizonyul bumerángnak - állapíthatjuk meg utólag, némi távolságtartással emlékezve az elmúlt évtizedek olykor kevéssé épületes vitáira. Az ezredfordulóra a bipolaritás megszűnésével kedvezőbbek lettek a nyi latkozat megvalósításának körülményei. Ma már egyértelmű, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata az ENSZ minden tagállama számára magának az alapokmánynak az emberi jogok érvényesítésére vonatkozó autentikus értelmezését kell jelentse. De az értelmezé s és a valóra váltás között hosszú az út, és a rögös úton a botlások a mi számunkra is számtalan tanulságot hordoznak. Hazánkban a politikai és polgári jogok - amelyek biztosítását az 1966os egyezségokmány garantálja - ma már természetes adottságnak tűnne k. Az elmúlt években úgy éreztük, hogy egy túlszabályozott rendszer kötelékeit levetve megnőtt a kísértés a szabadság helyett a szabadosságra. Azt hittük, újra és újra figyelmeztetnünk kell a nyilatkozat 29. cikkében foglaltakra, azokra a szavakra, amelyek a személyeknek a közösség iránti kötelezettségéről, a személyes szabadság határairól szólnak. Ma már inkább attól tartunk, hogy egy megmegjelenő rendpártiság - legyen aggodalmunk alaptalan - újra felértékeli azokat a polgári és politikai jogokat, amelyek nek fontosságát csak egy demokratikus deficit fenyegetettségében érezzük igazán. Még fájóbb az elmaradásunk a gazdasági, szociális és kulturális jogok valóra váltásában. A közelmúltban a vesztfáliai béke 350. évfordulójának ünnepén fogadták el az Osnabrück i Szociális Chartát, amely szociális stabilitási egyezség megkötését javasolja Európának. A stabilitási egyezségre a charta aláírói szerint azért van szükség, mert a munkaerőpiaci válságot nem sikerült leküzdeni. Az ifjúsági munkanélküliség több államban megrázóan magas szintet ért el, nincs biztosítva a nők esélyegyenlősége a munkaerőpiacon, a nemzeti jövedelem évről évre méltánytalanabbul kerül elosztásra, a vagyonok felhalmozódása fokozódik, növekszik az idősek, az egyedülálló nők szegénysége, és ahol a szegénység nő, ott növekszik az idegengyűlölet és a fajgyűlölet is. A feszültségeket segíthet oldani az ajánlott megállapodás; a figyelmeztetés pedig különösen fontos a mi számunkra, akik még az Európai Szociális Charta ratifikálásával is adósak vagyunk. Tisztelt Ház! Itt, KeletKözépEurópában, az egyesült Európához való csatlakozási folyamat egy fontos szakaszát már magunk mögött hagyva, az évforduló kapcsán is szólnunk kell a kollektív jogok érvényesüléséről. Megvolt a szándékunk arra, hogy az ezredford ulóra új és szellemében példamutató alkotmányt adjunk a nemzetnek, a törekvés azonban nem vált valóra. Ezért is súlyos a felelősségünk, hogy törvényes kötelezettségünket teljesítve biztosítsuk a hazánkban élő nemzeti és etnikai kisebbségek parlamenti képvi seletét, kiteljesítve ezzel a kisebbségek kollektív jogait. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az 50. évfordulóról megemlékezve nyilatkozattervezetünk - amelyet a Ház elé terjesztünk - nemcsak a múltba néz, hanem a jelenre is figyelve a jövőbe tekint , számba veszi teendőinket, szembesít minket felelősségünkkel, és együttműködésre szólítja fel a jó szándékú embereket és szervezeteket. Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság nevében remélem, hogy a Ház a nyilatkozat egyhangú elfogadásával fej ezi ki méltóképp tiszteletét a félévszázados emberi jogi dokumentum előtt.
