Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. december 7 (39. szám) - A nemzeti biztonsági felügyeletről szóló törvényjavaslat részletes vitája - Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - A büntető jogszabályok módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. TÍMÁR GYÖRGY
3541 hangsúlyozom, felelős segítségével , hogy fejlődötte az illető, és valóban ártalmatlane a társadalom számára, állítom a praxisomból, a saját bőrömön tapasztaltam, hogy 1520 év erre tökéletesen elegendő. Sem az abszolút kizárást nem tudom elfogadni, sem ezt a 30 éves határt, amit ráadásul az előterjesztő elfogadott. Megint nem tudom igazán megérteni, hogy ha az Igazságügyi Minisztérium letett egy koherens törvényjavaslatot, amit a szakértők tucatjaival átrágott, akkor hogy lehet az, hogy deus ex machina, néhány képviselő javaslata alapján az előterjesztő mégis ezt a koherens rendszert megengedi megváltoztatni. Nem értem ezt a dolgot, és nem is értek vele egyet. Köszönöm szépen. ( Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megadom a szót Hende Csaba államtitkár úrnak. DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon röviden szeretnék a vit a e szakaszában az elhangzottakra reagálni, és nem is mindenre. Tekintve, hogy az expozéban és az általános vitában már számos érv elhangzott, nem kívánnék ismétlésekbe bocsátkozni. Mindenesetre le kell szögezni, hogy a társadalom védelme és az általános m egelőzés szempontja álláspontom szerint igenis megköveteli azt, hogy egyes igen súlyos bűncselekmények elkövetőit nagyon hosszú időre, akár örökre is rács mögé küldje a bíróság. Szeretnék azonban utalni arra, hogy teljesen egyetértek Mécs Imre szavaival, a ki a megbocsátásról és a kegyelemről beszélt. Szeretném a vita résztvevőinek a figyelmét felhívni arra a törvényi lehetőségre, amely, úgy tűnik, eddig elkerülte nagybecsű figyelmüket. Tudniillik a kegyelmezés joga változatlanul része a büntető törvénykönyv nek. Ilyen értelemben azok a bűntettesek, akik valóban olyan súlyú bűncselekményt követnek el, hogy az ő életük fogytáig tartó szabadságvesztés kiszabása vált indokolttá, amennyiben valóban jó útra térnek, és ennek tanúbizonyságát adják, abban az esetben a z ügyükben eljáró bíróság véleményes javaslatával együtt - tehát itt ismételten bejön a bíró szerepe és a független bíróság szerepe, tisztelt Mécs képviselő úr - felterjesztésre kerül, és a kegyelmezés jogával az erre hatáskörrel bíró köztársasági elnök él het az illető javára. Erre szerettem volna felhívni a figyelmét. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra jelentkezett Tímár György úr. Megadom a szót. DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP): Elnök Úr! Képviselő társaim! Ismételten szeretnék rámutatni arra a tényre, hogy amikor a büntető törvénykönyv szankcióinak meghatározásáról dönt a Ház, akkor elsősorban arra kell gondolnunk, hogy az elkövetéstől, a bűncselekmény elkövetésétől kell visszatartani az embereket. Vissza kell tartani azért, hogy tiszteljék a másik ember sérthetetlenségét, alapvető jogait. Aki méltóan viselkedik a társadalmon belül, annál természetesen fel sem merülhet a büntetés, a szankció. A visszatartó erőnek alkalmazkodnia kell ahhoz a bűngyakor isághoz, ahhoz a társadalmi közeghez, amelyben élünk, és amelynek sajnos ki vagyunk téve, amelynek részesei vagyunk. (21.30) Természetes, hogy egy jobb korban, egy boldogabb korban nincs szükség olyan elrettentő büntetési tételekre. De akkor, amikor sajnos a társadalom mozgása következtében vagy talán egyesek rossz példája következtében túl sok súlyos bűncselekmény fordul elő hazánkban, akkor igenis nekünk, az ország választott képviselőinek kötelességünk a társadalom védelme érdekében a rendelkezésünkre ál ló törvényalkotási eszközöket igénybe venni. Ahogy az államtitkár úr mondta: valóban a kegyelmezés, a rendkívüli lehetőség megvan (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi
