Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. december 7 (39. szám) - A Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - JUHÁSZ FERENC - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. TIMÁR GYÖRGY
3533 Köztársaságot vagy annak alkotmányának, alkotmányos rendjének, hogy így mondjam, átalakítását szorgalmazhatná vagy erre tanácsokat adhatna. Ez egy tudományos konferencia volt, mindnyájan részt vettünk ezen, érdekes volt, d e nem hiszem, hogy ezt érvként föl lehetne használni. Higgyék el, hogy a jelenlegi megoldás mellett teljes mértékig eleget tudunk tenni a NATO elvárásainak, pont. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Juhász Ferenc képviselő úr kétperces felszólalása következik. JUHÁSZ F ERENC (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Jammie Shea a NATO főtitkárának szóvivője, de a lényegen egyébként, a Mécs Imre által elmondottakon ez nem változtat, hogy tudniillik valóban nem egy jogforrás. Elvárások - hangzott el az igény. Ké rem tisztelettel, Magyarországgal szemben elvárás az, hogy célszerű az ellenzék jogait nem csorbítani. Ebben a szituációban egyetlenegy kormánypárti képviselőtársam sem gondolja azt, hogy ez egyben szükségszerű is. És még sorolhatnék számos példát, de nem akarok, mert valóban nem filozófiai vitára jöttünk itt össze, csak egyszerűen tisztelettel kérem, hogy a másik oldalt és annak a nézőpontját is kéretik megérteni és azt kellő empátiával kezelni. Mi azt mondjuk, minden segítséget meg kell adni ahhoz, ami a NATOcsatlakozáshoz szükséges, mert mi magunk is elkötelezett hívei vagyunk. Ugyanakkor azt mondjuk, hogy azokat a többletjogosítványokat, amelyeket a parlament átruházna a kormányra - mert hiszen itt erről van szó , itt és most az előbbi okok miatt nem l ehet megadni. A dolog ilyen egyszerű, a dolog erről szól. Arról nevezetesen, hogy akkor, amikor kormányoznak, és a kormánypárti többség ezt a kormányzást támogatja szavazataival, akkor bizonybizony be kell látnia, hogy a vele szemben ülőknek is vannak jog ai, bizony- bizony be kell látnia, hogy ezzel a joggal, ha az akar, akkor él. És nem föltétlenül kell azt gondolni, hogy ez az egész csatlakozási folyamatot akadályozza meg. És ha még volna pár percem vagy pár pillanatom, akkor azt is el tudnám mondani, ho gy a NATOban azért nem úgy zajlik a dolog, hogy egyik pillanatról a másikra eldöntik, hogy megyünk, és akkor mennek, hanem azért a nagyobb jelentőségűeket költségvetésben tervezik, programokban írják le és mint ahogy tudjuk - mert a honvédelmi bizottságba n már foglalkoztunk ezzel , ezt évente egyben el lehet fogadni. Azt gondolom, hogy az elkövetkezendő időszakban is rá kell erre az időt szánni. Köszönöm. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Dr. Timár György képviselő úr következik, Független Kisgazdapárt. DR . TIMÁR GYÖRGY (FKGP): Köszönöm az ismételt megszólalási lehetőséget, elnök úr. Az általam igenigen nagyra becsült Mécs Imre barátom felszólalásával kapcsolatosan egy mondatra szeretnék csak visszatérni. Egy olyan szituációban, amelyben hazánknak a NATO k eretében valamit kell tennie, az én meggyőződésem szerint nem lehet különbséget tenni kis és nagy konfliktusok között. Tessék mondani: kis konfliktuse egy terrorista csoport elleni föllépés? Vagy az már nagy konfliktus? Vagy egy más jellegű harci helyzet? Szerintem nincs kis és nagy probléma, csak katonai probléma van. Ami az általam igencsak tisztelt Juhász képviselőtársam megszólalását illeti, aki lényegileg arra hivatkozott, hogy az ellenzéknek is van joga, és ez természetes - hála Istennek, hogy olyan demokráciában élünk, ahol az ellenzéknek joga van, és ezt a jogát nem lehet elvitatni. Ezzel szemben a joggal való élés és netán a joggal való visszaélés között javasolom, hogy a ráció szempontjából tegyünk különbséget. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárt ok soraiban.)