Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. december 7 (39. szám) - A családok támogatásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. SURJÁN LÁSZLÓ
3494 ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Surján László képviselő úrnak a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő Úr! DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Kedves Képviselőtársaim! Ezt a vitát, ha jól számolom, idestova harmadszor folytatjuk le a Ház falai között: nyáron egyszer már lezajlott, az általános vita folyamán még egyszer nekimentünk, s most itt, a részletes vitában - házszabályszerűen, nem vonom kétségbe, hiszen konkrét módosító indítványokról beszélünk , újra nekimegyünk ennek a kérdésnek. (Zaj.) A kívülállók, a hallgatók, de akár a jelen lévő képviselőtársak benyomása is az lehet, h ogy elbeszélünk egymás mellett. Valóban erről van szó! A FideszMagyar Polgári Párt valamennyi képviselője - beleértve a frakcióban lévő kereszténydemokratákat is - arra kapott mandátumot, hogy ezt a változtatást a családi pótlék rendszerében végrehajtsa. Nem volt olyan választási gyűlés, ahol ezt a kérdést nem exponáltuk volna, s nem találkoztunk olyan gyűléssel, ahol a gondolatra nem tapsviharban válaszoltak volna a jelenlévők. Ezután megkaptuk a feladatot a kormányzásra. Nem vagyunk abban a helyzetben, h ogy engedjük magunkat eltántorítani attól, amire a mandátumunk szól! (Taps és közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Így van!) Nagyon jó lenne persze, ha a tisztelt ellenzék eldöntené, hogy végül is elvesszük vagy nem vesszük el a támogatást az érintettektől, mert egyazon párt felszólalásaiból egyrészt azt hallom, hogy nem tartjuk meg alkotmányos feladatainkat, és diszkriminálunk az ifjúság különféle értékeinek támogatásában, másrészt pedig azt hallom, hogy semmiféle szankcióval nem rendelkezik ez a törvény. ( 17.50) Arra valók, tisztelt képviselőtársaim, a frakciógyűlések, hogy tessenek tisztázni, hogy melyik pártnak mi az álláspontja. A mienket a választások már tisztázták. (Derültség az MSZP soraiban.) Azt gondolom, felelnem kell még arra a problémára, hogy v ajon a nyári néhány szavas országgyűlési határozati javaslat vagy akár egy választási programnak a nagyon röviden megfogalmazott üzenete ellentmondásban vane azzal, ami a tisztelt Ház előtt fekszik. Erre is kaptunk megjegyzéseket, nevezetesen, hogy módosu lt a Fidesz álláspontja, most már nem akarja orvul elvenni a pénzt, bár most éppen azt hallottuk, hogy mégis el akarja venni. Olyan megoldást kell találni, amelyik a lehetőségekhez képest humánus és hatékony. Azt gondolom, hogy a részletek sok minden dolgo t tárnak föl, amit egy egymondatos üzenetbe nem lehet belefogalmazni. Ennek ellenére végeredményben ugyanarról az üzenetről van szó most is, mint amiről szó volt mindig is, nevezetesen, hogy a jogok és a kötelességek összetartoznak. Nem hiszem, hogy ezt ér demes vitatni. Ugyanakkor mi úgy látjuk, és a lakossági visszajelzésekből is úgy tapasztaljuk, hogy nagyon komoly támogatást kapunk az ellenzéktől, amikor ezt a törvényjavaslatunkat támadják. Ezek igen jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy a kormányzó párto k elismerést váltsanak ki a társadalomból, komoly elismerést. Borzasztóan sajnálom azt, hogy itt vagy a részletek meg nem értése, vagy bizonyos tudatos torzítások miatt - nem kívánom eldönteni - nem veszik észre kedves képviselőtársaim az ellenzéki oldalró l, hogy itt valójában tényleg nem a kényszer a domináló elem. Az érdekeltség a domináló elem, azt kell megüzenni az érintett családoknak, hogy ha a gyermek jár iskolába, akkor megy minden tovább úgy, mint régen, ha nem jár iskolába, annak következményei va nnak. Ez a nagy riogatás nagy támogatás a túloldalról, nagyon sokat segít annak érdekében, hogy ez tudatosodjék a társadalomban. Én ezt a mi részünkről tisztelettel megköszönöm az ellenzéknek, mint ahogy az adóhivatal körüli különféle üzenetek megfogalmazá sa azt eredményezte, hogy pillanatnyilag 110 százalékon áll az adó behajtása. (Derültség a Fidesz soraiban.) Ezt is hálásan köszönjük az ellenzéki képviselőknek.