Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. december 2 (38. szám) - Az ülésnap megnyitása - Bejelentés mentelmi ügyről - A Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a honvédelmet érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. KELEMEN ANDRÁS - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - BAUER TAMÁS - ELNÖK (Gyimóthy Géza):
3438 közötti bizalomnak azt a minimumát a kormányoldal helyreállítja, amely minimum nélkül normális parlamenti demokrácia nem működhet. Köszönöm szépen a figye lmüket. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Kétperces felszólalásra következik Kelemen András képviselő úr, MDF. DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen a szót. Az előttem szóló Bauer képviselő úr említette, hogy kétharmados t örvényekre nem számítottunk akkor, amikor a kormány programjáról volt szó. Valóban - célszerűen és ésszerűen , ha az ember egy programot csinál, akkor olyan programot csinál, amelynek a kivitelezésére megvan az esélye. Én úgy érzem, hogy ez a nagyon ember i hangú felszólalás egy dolgot valahol nem igazán tartalmaz: azt a történeti visszatekintést, hogy az 1990es bizalom, amely akkor megvolt az MDF vezetősége és az SZDSZ vezetősége között, utána a taxisblokádban kulminált. Azt hiszem, ezt a bizalmat akkor m ár nagyonnagyon gyorsan eljátszotta a másik fél. Azonkívül én emlékszem olyan jelenségre is, bizonybizony az erővel történő, a hatalommal történő visszaélésre, mint amilyen volt a választójogi törvény módosítása 1994 őszén, nem sokkal az önkormányzati vá lasztások előtt. Tehát én azt szeretném inkább kérni, hogy gondoljuk meg azt, hogy ellenérdekelt felek között a bizalom bizony csak nagyon korlátozott mértékben képzelhető el. Azonban ha a közös érdekben gondolkoznánk - és itt most az ország érdekéről van szó , akkor talán meg lehet találni a közös hangot. Köszönöm szépen. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Bauer Tamás képviselő úr következik, SZDSZ. BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Kelemen András Képviselő Úr! Talán emlékszik mé g arra, hogy jóval a taxisblokádot megelőzően az MDFSZDSZmegállapodás médiára vonatkozó részének a kormányoldal általi felborítása miatt már megbomlott az a bizonyos bizalom, és ez hónapokkal megelőzte a taxisblokádot, amely blokád egyébként nem - bármel yik - párt szervezésében történt; ezt sokszor szoktuk vitatni, de ez így van. Mi azonban soha nem tekintettük, és akkor különösen nem tekintettük egymást ellenérdekű feleknek, talán erre is emlékszik. Amikor az az Országgyűlés létrejött, összeült, akkor az onos érdekű feleknek tekintettük egymást, akiknek különböző szerep jutott ebben az első demokratikus Országgyűlésben, és ennek megfelelően jártunk is el. Az akkori kormányprogram bőven tartalmazott kétharmados törvényeket, és joggal tartalmazott - mármint az MDFkormány akkori programja , mert abból indult ki, hogy ezekben majd az Országgyűlés meg tud egyezni. És az MSZPSZDSZkormány négy évvel ezelőtti programja is tartalmazott elképzeléseket kétharmados ügyekben, az új alkotmány elképzelését, és nem azé rt, mert 72 százalékos többségünk volt, hanem azért, mert abból indultuk ki, hogy ezekről is tárgyalni fogunk, és meg fogunk tudni egyezni, és az alkotmánymódosítás ügyében több mint két éven keresztül folyt ez a munka. Az a tény, hogy a jelenlegi, Fidesz vezette kormány programja egyáltalán nem tartalmazott ilyen kétharmados elemeket - és el is mondták, hogy azért nem tartalmaz ilyen kétharmados elemeket, mert nem is gondolják, hogy ebben meg lehet egyezni az ellenzékkel , ez arról tanúskodott, hogy az a szemlélet, amely szerint ellenzék nélkül is működik a tisztelt Ház, ez az első perctől kezdve megvolt a Fidesz, illetve a kormány vezetésében, és ennek a tapasztalata a tegnapi és a mai nap is. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.) ELNÖ K (Gyimóthy Géza) :