Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. december 1 (37. szám) - Horváth László (Fidesz) - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez - "A Postabank az adófizetők pénzén bérelt irodát az MSZP-től?" címmel - ELNÖK (dr. Áder János): - HORVÁTH LÁSZLÓ
3342 Meggyőződésünk, hogy az energiaszolgáltató rendszerek korszerűsítésével (Az elnök a csengő megkoco gtatásával jelzi az idő leteltét.) , az ehhez szükséges hitelrendszerek bevezetésével az árakat jelentősen mérsékelni fogjuk. Köszönöm szépen figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Áder János) : Viszontválaszra megadom a szót Gidai Erzsébet képviselő asszonynak. DR . GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen, én az utolsó mondatba kapaszkodnék: ha itt valóban mérséklés következik be, akkor ennek a reményében elfogadjuk a választ. Arra azért fel szeretném hívni a figyelmet, hogy az energiaszektor privatizációja nemzetköz ileg nem ilyen formában zajlott le, nem jellemző. Az energiaszektort védik, mert stratégiai ágazat, és alapvető szolgáltatást biztosít a lakosságnak. Ilyen szempontból tehát a hazai energiaszektor privatizációja körül is nagyon sok visszaélés volt, és való jában semmiképpen nem a fogyasztók, a vevők vagy a lakosság érdekét, hanem - nagyon jól tudjuk - szoros összefüggésben volt az eladósodásunkkal, és a nagy hirtelenjében privatizált cégek után befolyó bevételek jelentős része nem korszerűsítésre szolgált, h anem valójában az adósságszolgálat csökkentését szolgálta végső soron. Ebből a szempontból következően az az álláspontunk, hogy valójában a lakossági szolgáltatások biztosításánál, főleg az energiaellátás esetében, ez kormányzati feladat, és ilyen esetben a kormányzati felelősség mentén kell a tarifákat megállapítani. Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Viszontválaszra megadom a szót Fónagy János államtitkár úrnak. DR. FÓNAGY JÁNOS gazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönö m szépen. Az aggályokat és a jelenlegi helyzetet tekintve egyetértek a képviselő asszonnyal, ugyanakkor legyen szabad ismételten megerősítenem azt, hogy a jogi szabályozás és annak mikéntje alapvetően nem határozza meg ezeket a kérdéseket. A megfizethető t ávhőszolgáltatáshoz szükség van az egész távhőszolgáltatás rendszerének a korszerűsítésére, ami, úgy gondoljuk, egy közös feladat, mind az állam, mind az önkormányzatok, mind a lakosság közös feladata. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) Horváth László (Fidesz) - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez - "A Postabank az adófizetők pénzén bérelt irodát az MSZPtől?" címmel ELNÖK (dr. Áder János) : Horváth László úr, a FideszMagyar Polgári Párt képviselőj e, kérdést kíván feltenni a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek. A miniszter úr távollétében, amennyiben a képviselő úr elfogadja, Bogár László államtitkár úr válaszol. (Horváth László: Elfogadom.) A képviselő úr jelzi, hogy elfogadja a válaszadó személyét. A képviselő urat illeti a szó. HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt héten az ellenzék több képviselője is hangot adott azon óhajának, miszerint tudni szeretnék, hogyan