Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. december 1 (37. szám) - A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. SZABÓ ERIKA jegyző: - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. KÖKÉNY MIHÁLY
3313 tekintetben, "nem hordjae magában már ez az ajánlás önmagában is a pótköltségvetés esélyét és lehetőségét". Azok a megnyilvánulások, amelyeket kormányzati oldalról lehetett érzékeln i, hogy majd gondoskodunk az előirányzat betarthatóságáról, mert a közgyógyellátás önkormányzati segéllyé alakul át, meg hogy jövő évben sor kerül a támogatási lista radikális szűkítésére, nagyon rossz üzenetek mind a betegek, mind pedig a gyógyszerellátás szereplői számára. Természetesen azt magunk is látjuk, és egyet is értünk vele, hogy a támogatási rendszert racionalizálni kell, ehhez azonban először fel kell mutatni a stratégiát, az intézkedési programot, és aztán utána - ha már elindult a stratégia me gvalósítása - lehet a pénzügyi következményekkel számolni, és nem fordítva képzelhető el az egyébként világszerte roppant nehéz feladat. Úgy ítéljük meg, nem adottak a feltételei ma annak, hogy ezt a két támogatási előirányzatot - tehát a gyógyszer- és a g yógyászati segédeszköz kört - zárttá minősítse a törvény. Tehát csak pótköltségvetés formájában lehessen ehhez hozzányúlni, vagy ha a kormányoldal eleve úgy gondolja, hogy akar foglalkozni pótköltségvetéssel, akkor ezt természetesen meg lehet tenni, de ezt semmiképpen nem tartanánk szerencsésnek, és arra kérjük a kormányt, gondolja meg, hogy tudjae ezt a javaslatot támogatni, annál is inkább, mert az egészségügyi bizottság ezt a javaslatunkat többségében - tehát még kormánypárti képviselők is - támogatta. Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás 8., 63. és 66. pontjában arra tettünk javaslatot, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak jövő évi költségvetése ne tartalmazzon garanciális kötelezettségteljesítést a Postabankkal összefüggésben, és ez az 1,9 mill iárdos előirányzat szakmai feladatokra legyen átcsoportosítható. A pénzügyminiszter úr tegnap elég részletesen beszélt a Postabankügy megoldásának az alternatíváiról is, az okokról is. Nos, ha úgy van - amivel kapcsolatban súlyos fenntartásaink vannak , hogy a Postabank konszolidációjához szükséges összeget bevarrják az idei költségvetés nyakába, akkor aztán meg különösképpen szükségtelen a jövő évi társadalombiztosítási költségvetés előirányzatát ezzel terhelni. Azt javasoljuk, hogy 1,9 milliárd forint e rejéig legyen lehetőség a gyógyszertámogatási előirányzat kiegészítésére, illetve emeljék meg az otthoni szakápolás előirányzatát, kiegészítve ezt a hospiceszolgáltatási feladatokkal is. Annál is inkább tesszük ezt a javaslatot, mert a haldokló betegek e llátása területén borzasztó nagy a kereslet, e tekintetben külön előirányzatot az otthoni szakápolással összefüggésben nem tartalmaz a javaslat. Úgy gondoljuk, most lehetőség nyílna arra, hogy legalábbis a szükségletek töredékét erre a fedezetre alapozva e l lehessen kezdeni kielégíteni. Tisztelt Képviselőtársaim! A 17. pontban képviselőtársaimmal együtt arra is javaslatot tettünk, hogy az Egészségbiztosítási Alap körében a gyógyító ellátás kasszája mentesüljön a céltartalékképzési kötelezettség alól. Erről is csak röviden szeretnék szólni, hiszen az általános vitában érintettük már ennek az intézkedésnek a következményeit. Ebből a 350 milliárd forintra emelkedett előirányzatból - aminek örülünk - 7 milliárdot zárol a javaslat az általános zárolási szemponto knak megfelelően. Viszont ha ez így történik meg, akkor sajnálatos módon az idei előirányzathoz képest a növekmény nem éri el a 15 százalékot, ami persze már önmagában is egy nagyon szép szám lenne; de azért ne felejtsük el, hogy ez a gyógyító előirányzat nemcsak a dologi és bérautomatizmusok kielégítésére szolgál, hanem ebből kell a szakellátás intézményeinek és a szolgálatoknak a tizenharmadik havi fizetéseket kigazdálkodni, ebből kell fedezni az ügyeleti díjnak, az ügyeleti díj kiegészítésének a kifizeté sét, és természetesen az intézményeknél ebből kell kifizetni a 3600 forintra emelt egészségügyi hozzájárulást is. Számításaink azt mutatják - és ezek a számítások visszaigazolják a szociális partnerek álláspontját is , hogy vajmi kevés pénz marad a közalk almazottak béremelésére. Ha mindezeket a tételeket figyelembe vesszük, akkor itt még a reálérték tartása sem lesz biztosítható, legalábbis e tekintetben semmiféle garancia nem adható. És ha ez így marad, és a zárolás érvényben lesz a gyógyítómegelőző elői rányzat területén, akkor bizony megjósolható, hogy minden törekvéssel szemben növekedni fognak a kórházi adósságok. Ezért azt gondolom, akkor hiába helyezett kilátásba látványos, központilag vezérelt konszolidációt a