Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 30 (36. szám) - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - KELLER LÁSZLÓ - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS
3196 különösebb tanulmányozás ahhoz, ho gy a Magyar Szocialista Párt hogyan viszonyul ehhez. Ebben minden kérdésére választ talál. (Mádi László kabátban, kalapban távozik az ülésteremből.) Nikolits képviselőtársam gondjával összefüggésben: én má r tudom, hogy mi a gondunk, legalábbis remélem. Nikolits képviselőtársam az irományszám alapján citálta a módosító javaslatot, míg én magam az előttünk fekvő ajánlás ajánlási sorszáma szerint citáltam az ügyeket. Nyilván ez okozta a félreértést. Egyébként rá és Hegyi képviselőtársam gondolataira csak visszautalok, hiszen magam is elmondtam, hogy nem tekintjük jó lábnak az ott megfogalmazott lábakat. Azt gondolom, ebben egyetértés van közöttünk. Akkor, amikor Font képviselőtársammal egyetértek abban, hogy má sfél milliárd kevés lesz, akkor azt hiszem, hogy ez kevés. Egészen pontosan arról van szó, hogy jelenleg ezekre a célokra, a kamarai gazdajegyzői hálózat támogatására 800 millió forintot ad a költségvetés. Megtudhattuk a mezőgazdasági bizottság ülésén, hog y kevesebb falugazdászt fog alkalmazni, másfél millióért. Mi ebből a levonható egyszerű következtetés? Drágábban, kevesebbet, rosszabbul. Azt gondolom, akárhogy is nézem, még ha kevés is, ilyen célokra kár lenne egyáltalán pénzeket fordítani. Azt gondolom, hogy a paraszt, a gazda becsapásának kérdése megér még egykét misét. Ráadásul a két perc is lejárt. Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Keller László képviselő urat illeti a szó. KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Borzasztóan sajnálom, hogy Mádi képviselő úr egy rövid kétperces után távozott a teremből, miközben azt várta, hogy itt az MSZP gazdaságpolitikájáról folytassunk vitát. De hát, persze nem csodálom, hiszen 3/4 1kor a Ház elnöke figyelmeztette Mádi képviselő urat, hogy az Országgyűlésben ül és nem holmi tanácskozmányon. Ennek ellenére a képviselő úr most a költségvetési vita helyett az MSZP gazdaságpolitikájáról szeretne vitázni. Én azt gondolom, hogy ha Mádi képvise lő úr figyelemmel kísérte volna, mint ahogy nem tette, a költségvetés általános vitáját, akkor világosan kiderült volna számára (Mádi László kalapban és kabátban visszajön az ülésterembe. - Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Kalapozni voltál? - Derültség az MSZP soraiban.) , hogy a szocialista frakció képviselői elmondták azokat az értékrendeket (Mádi László: Miről beszélsz?) , amelyek alapján mi a kormány által benyújtott költségvetési törvényjavaslatot megítéltük. (1.20) De nemcsak ezt mondtuk el, hanem elmon dtuk a benyújtott költségvetési törvényjavaslat káros kihatásait, felhívtuk a figyelmet az ellentmondásaira is, és a társadalmi problémákat is igyekeztünk előrevetíteni. Na most, mi azt vártuk, hogy itt a részletes vitában a kormánypárti politikusok, elolv asva a jegyzőkönyvet talán megpróbálnak érveket felsorakoztatni vagy a saját módosító indítványuk mellett, vagy akár az ellenzéki pártok képviselői által benyújtott módosító indítványokkal szemben. Nos, ezt nem tették, ehelyett várják, hogy az MSZP gazdasá gpolitikájáról beszéljünk! Természetesen Mádi képviselő úr, miközben fél másodpercre bejött a terembe, ismét eltávozott! (Derültség és taps az MSZP padsoraiban. - Mádi László visszajön az ülésterembe, integet az MSZPs képviselőknek, akik visszaintegetnek. ) ELNÖK (dr. Áder János) : Géczi József Alajos úr következik! DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS