Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 30 (36. szám) - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. GÉMESI GYÖRGY - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. TAKÁCS IMRE
3127 rendszerét megérti, és magáévá teszi, és elfogadja ezt a logikát, akkor megváltoztathatjuk azt a korábbi állás pontunkat, azt a korábbi állításunkat, amely szerint, a szocialista frakció nézetei szerint ez a költségvetés önkormányzatellenes. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Megköszönöm képviselő asszony hozzászólását. Ké tperces hozzászólásra megadom a lehetőséget dr. Gémesi György képviselő úrnak, Magyar Demokrata Fórum. Képviselő úr, öné a szó. (19.40) DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! 43 perc, gratulálok! (Dr. Lamperth Mónika: Nem az egyéni csúcsom!) Egyetlenegy, illetve kéthárom gondolatot, mert kevés az idő. (Dr. Suchman Tamás: Mondd csak nyugodtan!) Ha az ez évi költségvetést önkormányzatellenesnek véli a szocialista frakció, akkor az előző évi költség vetés nagyon önkormányzatellenes. Tehát ezzel kimondta tulajdonképpen ezt a megállapítást Lamperth Mónika. A második dolog az érdekegyeztetéssel kapcsolatos kérdéskör. Valóban volt érdekegyeztetés az elmúlt időszakban, lehet, hogy a törvény betűit betartv a, de érdemi érdekegyeztetés nem volt. Hadd mondjam el ugyanazt a példát, amikor a közművagyonnal kapcsolatban a szövetségek a 40 százalékos kérdést kritizálták, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége az Alkotmánybírósághoz kellett forduljon, hogy az önkormány zatok a saját tulajdonukat, a vagyonukat megkapják. Ha ez az 50 milliárd forint ma rendelkezésre állna, mint ahogy a költségvetésben az előbb említetten most tartalékként bent van, akkor azt gondolom, hogy a szocialista módosító indítványok egy részének ki elégítésére is lenne lehetőség, és akkor talán mindenki számára a költségvetés önkormányzati fejezete kielégítően rendeződne. Az illetményalappal kapcsolatos kérdéskör. Még ma is van 16 milliárd adóssága az előző költségvetésnek, hadd mondjam el, a közalka lmazott és a köztisztviselői tábla megváltoztatása miatt, mert amikor változtak a különböző sávok és szorzók, bizony 16 milliárd hiányzott az előző évi költségvetésből. Ez része annak az 50 milliárdnak, amiről én a felszólalásomban beszéltem. Tehát arra sz erettem volna csak mély tisztelettel felhívni a figyelmet, ha ilyen nagyon jól látja a szocialista frakció ezeket a gondokat, akkor talán nem lett volna annyira asszisztense annak a folyamatnak, amely jelenleg az önkormányzatok kiéheztetéséhez vezetett. Kö szönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Ugyancsak kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget dr. Takács Imre képviselő úrnak, a Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr, öné a szó. DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Lamperth Mónika szólt arról, hogy a köztisztviselők illetményét 26 ezer forintról 28 vagy 29 ezer forintra kellene növelni. Ennek az indokolása sokféle szempontból alátámasztható. Az egyik a z, amit mondott Lamperth Mónika, hogy ha ez nem következik be, akkor valóban kontraszelekciós folyamat indulhat el a köztisztviselői pályán, márpedig az információs szektornak igen fontos elemét képezi az államigazgatási tevékenység. De mondjuk meg őszinté n, ha ez nem következik be, akkor ez a korrupció melegágya is lehet, hiszen ha a versenyszférában jóval nagyobb a fizetés, mint a köztisztviselői szférában, akkor ez sok rejtelmes dolgot indíthat el. Akkor, amikor a nyugdíjtörvény kapcsán vitatkoztunk, akk or a kormánypárti képviselők részéről sokan felvetették azt, hogy az esetleges 20 százalékos nyugdíjemelés inflációt gerjesztő hatású lehet. Ott én is, meg jó páran szóltunk arról, hogy ez miért nem következhet be, és gondolom, most is arra gondolnak a kor mánypárti képviselők, hogy a köztisztviselői illetmény megnövekedése