Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 30 (36. szám) - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. GIDAI ERZSÉBET - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - SZALAI ANNAMÁRIA
3116 Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Hogy az egyensúly helyreálljon, ezután két képviselő hölgy következik. Dr. Gidai Erzsébet képviselő asszony, MIÉP. DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉ P): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A Magyarok Világszövetségére vonatkozóan ne az következzen be, hogy egy jó szándék a két cél között valahol a földön lelje meg a helyét, hiszen mi is javasoltuk a Magyarok Világszövetsége támogatásának emelését, a forrást is. A Miniszterelnöki Hivatalban szerepel egy olyan tétel, hogy civil szervezet támogatása 500 millió, kérdőjel, abból el lehet venni 50 vagy akár 80 millió forintot is a Magyarországon ezt a nemes célt szolgáló egyetlenegy civil szervezet céljá ra, amely a világ magyarsága közötti kooperációért és a kapcsolattartásért fáradozik és dolgozik. Tehát nagy szégyen lenne, ha ebben a vitában az, ami valójában, azt hiszem, közös célként megfogalmazódott, kiesne ebből a körből. Hadd emeljem ki, hogy itt f orráskeresés van. Ha végignézték a költségvetést, nagyon sok olyan forrás van, amelynek nem kellene hogy benne legyen a költségvetés kiadási oldalán. Hadd emeljem ki, amire módosító javaslatot is beterjesztettünk a világszövetség mellett, ami egy komoly té tel: a 41. rovatban szerepel ez a bizonyos, általam piszkos pénznek hívott, 1997ben a Magyar Nemzeti Banktól átváltott devizahitel kamatának törlesztése és a hiteltörlesztés, ami egy másik rovatban szerepel. Ameddig ennek a közel 2000 milliárd forintnak a háttere nincs tisztázva, addig ezt a 190 milliárd forintnyi kamatkifizetést le kell állítani, és ezt a forrást lehet egyéb, életminőséget és nemzeti célokat szolgáló beruházásokra, célokra vagy feladatokra költeni. Emellett természetesen szerepel még egy ilyen tétel, ez a bizonyos 7 milliárdos jutalék szintén ebben a rovatban. Nem lehet tudni, hogy mire költik a 7 milliárdos jutalékot. Ezeket a pénzeket ki kell emelni, és azonnal le kell állítani ezeknek a kifizetését. Ez azt is mutatja, hogy elkerülhetetl en lesz a költségvetéssel együtt vagy azt követően a Magyar Nemzeti Bank tevékenységének felülvizsgálata, különös tekintettel többek között erre a pénzre is, amelynek a háttérében bizony nagyon sok tisztázatlan ügy van, és ez nem csak egy esetleges könyvel ési tételként jelenik meg, amellyel természetesen a befizetők a magyar állampolgárok (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) és lakosság terhét növelték. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a MIÉP soraiból.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszön öm. Kétperces felszólalásra következik Szalai Annamária képviselő asszony, Fidesz. (18.50) SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Lendvai Ildikó képviselőtársam egy tévedését szeretném korrigálni. A millenniumi filmprodukciókra nem 800 millió forint van előirányozva, hanem 700 millió. Nem emlékszem rá, hogy módosító indítványt terjesztett volna be, de ha ezt megteszi, én támogatni fogom. Fölvetődött az a kérdés, hogy hol lesznek bemutatva vagy hol lesz bemutatva ilyen film. Bárm ilyen megdöbbentő: a filmeket a mozikban szokták bemutatni (Szórványos taps az MSZP soraiban. - Dr. Nagy Sándor: Ez igen!) , és legföljebb másodlagosan a Magyar Televízióban, illetve videoforgalmazásban. A harmadik dolog, amit helyre kellene tenni: azt java solta a képviselőtársam, hogy a Magyar Történelmi Film Alapítványban lenne a helye ennek a 700 millió forintnak. Ez szintén tévedés, hiszen bizonyára nem ismeri a Magyar Történelmi Film Alapítvány funkcióját: annak az a hivatása ugyanis, hogy a közelmúlt t örténelmét dokumentálja, például az ÁVOról, a Rákosi,