Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 30 (36. szám) - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - FONT SÁNDOR - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. GIDAI ERZSÉBET
3108 Ha ezt a 700 millió forintot, ame lyet önök kiszemelt produkciók támogatására szánnák - valóban ebben egyetértünk, nem mezőőri szolgálatra, hanem a magyar filmművészet támogatására adnák , a magyar alkotókra bízva, hogy milyen filmet készítenek millenniumról vagy más témáról, arról, ami a z itt élő magyarokat érdekli, akkor valóban előre tudnának lépni. Az, hogy felkérnek valakit, hogy csináljon egy protokolláris, ünnepi filmet, ebből igazi alkotás soha nem szokott születni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Gyimó thy Géza) : Kétperces felszólalásra következik Font Sándor képviselő úr, MDF; őt követi majd Gidai Erzsébet. FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Pető Iván és előtte még több képviselőtárs az '56os intézettel és a Politikatörténeti Alapítvánnyal k apcsolatosan folytattak eszmecserét. Egyelőre csak azt szeretném hozzátenni, hogy Pető Iván szerint álnéven került be az általunk jegyzett módosító indítvány. Eddig azt hittem, hogy az "álnéven" szó azt jelenti, hogy egy nem létező, kitalált, valami rokoni gondolatot ébresztő aforizmanév szerepelhet valaki helyett. Mi egyelőre - úgy gondolom - Mádi Lászlóval, Csúcs Lászlóval és jómagam létezünk, tehát az álnév ez esetben nem igaz. A Politikatörténeti Alapítvány 50 milliós elvonása lehet, hogy az egyik oldal ról megkérdőjelezendő, de számunkra sokkal súlyosabb volt a Magyarok Világszövetségének pénzforrást találni működésére; függetlenül attól, hogy most milyen aspektusból nézik a világszövetség működését, esetleges belső ellentéteit. Az '56os intézettel kapc solatosan csak megjegyezném, hogy '95ben a Magyar Köztársaság kormánya nyilvánította közalapítvánnyá, pontosan azzal a szándékkal, hogy költségvetési forrásokból is támogatni lehessen ezt a vállalkozást. De elfelejtették néhány olyan oldalát is megvilágít ani, amellyel többen nem értenek egyet. Az intézet abszolút nem foglalkozott némely kérdéskörrel, például a vidéken zajló eseményekkel, túlsúlyozza mindig Budapestet. A reformkommunista irányzat teljesen túlsúlyba került - állandóan ezt hallgattuk tőlük. A forradalommal szemben fellépő hatalmi erőknek a megnyilvánulásait, mellékesen, nem szerette kutatni, s meggátolt minden olyan kutatást, amely az ő gondolatiságukkal nem egyezett meg. Köszönöm szépen. (Taps az MDF padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Kétpe rces felszólalásra következik dr. Gidai Erzsébet képviselő asszony, MIÉP. DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A frakció nevében is szólhatok: amikor ez a program itt vitára került, akkor nemcsak hogy támogatjuk, hanem még keveselljük is ezt az összeget, amely a költségvetésben szerepel. Különösen kiemelném itt a nemzeti identitást védő és azt segítő programokat, hiszen itt az elmúlt évek liberális és kozmopolita világában egy végtelen nagy nemzeti identitásrombol ás történt. (18.20) Tehát ha valami kicsit lehet változtatni az elkövetkező években, akkor ez csak üdvözlendő. Hadd mondjam el, hogy itt természetesen nemcsak arról van szó, hogy az anyaországot kell segíteni, hanem az elszakított területeken élő magyarságot is, hiszen a nemzetállam és az államhatár nem azonos. Ezt ugyanúgy figyelembe kell venni ennek a programnak a megvalósításánál, és bizony az elszakított területeken élő magyarságra vonatkozó megünneplési forrásokat is biztosítani kellene, tehá t itt, ha lehetne, akkor ezeket a költségeket emelni kell. Ennek egyik legfontosabb szerveként