Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 24 (34. szám) - A Bosznia-Hercegovinában az SFOR-erők kötelékében felállítandó többnemzetiségű speciális alakulatban - MSU - való magyar katonai részvételről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - JUHÁSZ FERENC (MSZP):
2846 ez 15 milliárdot ér, amiből majd 9 milliárdot a rakétatartozások fedezésére fogunk fordítani, de ezek cs ak papírt jelentenek; ugyanakkor rendkívül rossz az optikája a NATO vezetői szemében, hiszen ez azt jelenti, hogy formálisan megemeltük, megemeljük vagy önök megemelik a katonai költségvetést, de a tartalmát illetően abból valójában 1520 milliárd forint e nyhén szólva kétséges - kétséges, és ez nem helyes. (18.50) Ráadásul most növekednek ezek a költségek, hiszen sem az SFORmissziónak, sem ennek a járulékos költségnek nincs meg a fedezete. Nagyon jó lenne, ha erre vonatkozóan a kormány a mieink számára meg nyugtató megoldást dolgozna ki, és ne rontsa le az országnak azt a jó hírét, ami kialakult, és ne kérdőjelezze meg azt az együttműködési készséget, ami az Északatlanti Szövetséggel való együttműködésünkben eddig mutatkozott. Mindezekkel együtt - átérezve az ügy fontosságát, fenntartásainkat hangsúlyozva - az SZDSZfrakció támogatni fogja a javaslat elfogadását. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Megadom a szót Juhász Ferenc képviselő úrnak, MSZP. Úgy értesültünk, hogy a sz ámítógépes hálózat megjavult, és használni is tudjuk. Tessék, képviselő úr! JUHÁSZ FERENC (MSZP): Elnök Úr! Boldogság számomra, hogy most javult meg a rendszer. Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! A Szocialista Párt képviselőcsoportja a honvédelmi bizottság ülésén nem fogadta el az előterjesztést. Ott felsoroltuk az érveinket, de a miniszteri expozéban sajnálatos módon ezekre nem érkezett reagálás, sőt a honvédelmi bizottság előterjesztésében sem hallottunk ezekről a véleményekről. A k ormány ezzel a javaslattal kompenzálni kíván. Mivel a költségvetést nem tudta oly módon megtervezni és biztosítani, mint amilyen vállalást tett, most megpróbál gesztus jellegű lépésekkel olyan kezdeményezést tenni, amellyel újfent bizonyíthatja elkötelezet tségét a NATO iránt. Mi azt gondoljuk, a gesztus jellegű lépések indokoltak, de nem itt és nem most. Három észrevételünk van, az első költségvetési jellegű. Elvi kérdés, hogy nem lehet a Magyar Honvédségnek bármilyen kicsiny új feladatot adni anélkül, hogy ennek költségvetési, finanszírozásbeli problémáit meg ne oldanánk. Az előbb Mécs Imre képviselő úr már említette, hogy a Honvédelmi Minisztérium, a honvédelmi tárca az elkövetkezendő évben milyen nehézségekkel fog küzdeni. Én ezt nem szeretném megismételn i, csak határozottan azt szeretném mondani, elvi kérdés, hogy ennek a fedezetét minden körülmények között biztosítsuk. A másik dolog, amit említeni szeretnék: Magyarországon ma nincs ilyen szervezet, bár hallottuk a miniszter úrtól és kormánypárti képvisel őtársainktól, lehet, hogy ilyen szervezetre szükség lesz. Megjegyzem, a honvédelmi törvény kétharmaddal rögzíti azt, hogy ilyen szervezet létrehozását a parlamentben kétharmaddal lehet elfogadni, ezért az ellenzék álláspontját e kérdésben jó volna megismer ni. De hozzászoktunk ahhoz, hogy a kormány nem kívánja megismerni az ellenzék álláspontját, és így tesz e kérdés esetében is, amely szintén kétharmados. Azt gondoljuk, hogy ebben a szituációban, amikor nincs ilyen szervezetünk, nem is biztos, hogy ezt a sz ervezetet létre tudjuk hozni, hiszen ilyen szervezet létrehozását nem terveztük a költségvetésben, nem fontos, nem indokolt a részvételünk. A harmadik észrevételünk szintén elvi jellegű. A kormány a múlt hónapban terjesztette be a boszniai csapatokhoz szál lítandó gépfegyverek ügyét. Akkor a Szocialista Párt fogfájósan, de megszavazta ezt a kérdéskört, egyetértve a kezdeményezéssel. Szeretném kérdezni, hogy változotte azóta valami. Változotte a kint lévő katonáink biztonsági helyzetében valami? Garantálhat óe a kiküldött egy, kettő, három, nyolc emberünknek a biztonsága? Azt gondolom, hogy nem. Mindezek alapján mi azt a javaslatot fogjuk tenni a szocialista frakciónak, tisztelt képviselőtársaim, hogy ezt az előterjesztést ne támogassa.