Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 24 (34. szám) - A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK ( dr. Áder János): - DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF
2749 Ezért szükséges a törvény alkotmánybírósági döntés nek is megfelelő mostani módosítása. Reméljük, hogy ebben a kérdésben az ellenzék is támogatni fogja a törvényjavaslatot. Nincsenek illúzióink a törvénynek a saját jogú nyugdíjak jövő évi emeléséről rendelkező szakaszaival kapcsolatban. Az elmúlt hetek sor án a törvénynek az a rendelkezése, miszerint: "Az 1999. január 1. előtti időponttól megállapított saját jogú és hozzátartozói nyugellátást, baleseti nyugellátást, ide értve a mezőgazdasági szövetkezeti járadékot, a mezőgazdasági szakszövetkezeti járadékot és a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű járadékát is, 1999 január hónapban az 1999. évre tervezett fogyasztói árnövekedés mértékének megfelelően 11 százalékkal, de legalább 3500 forinttal kell emelni. Az emelés mértékbe azonban ez utóbbi e setben sem haladhatja meg a 25,5 százalékot." - eddig az idézet. Ez a sajtóban nagy nyilvánosságot kapott, és nagy nyilvánosságot kaptak a rendelkezéssel kapcsolatos ellenérvek is. Leginkább a Magyar Demokrata Fórum által javasolt, úgynevezett differenciál t nyugdíjemelést támadták arra hivatkozva, hogy sérti a biztosítási elvet, az alacsonyabb nyugdíjakat nagyobb százalékarányban emeli, mint a magasabbakat. Most nézzük meg, hogyan működött a magyar nyugdíjrendszerben a biztosítási elv! A fogalom azt jelente né, hogy mindenki pontosan annak mértékében kapja nyugdíját, amennyit aktív évei során járulékként a társadalombiztosításnak befizetett. Ez az elv valóban helyes, és a közösségi biztosítások esetében valóban legalább száz éve érvényesült Európában. Azonban ne felejtsük el, hogy Magyarországon negyven éven át nem így működött a nyugdíjrendszer: az egyes emberek befizetéseit egyáltalán nem tartották nyilván, hiszen mind a munkabérek, mind a nyugdíjak csupán fikción alapultak. A munkabérek egyáltalán nem tükrö zték a munka piaci értékét, merthogy piac nem létezett, helyette olyan ideologikus elveket érvényesítettek, mint például azt, hogy egy értelmiségi nem kereshet többet, mint egy szakmunkás. A nyugdíjakat pedig ugyancsak önkényesen, valamiféle egyenlősdi ala pján úgy állapították meg, hogy a jövedelmeket degresszíven, vagyis a növekedéssel egyre kisebb arányú beszámítással vették figyelembe. A befizetések egyéni nyilvántartása mindössze alig tíz éve, 1989ben kezdődött, tehát a mai nyugdíjasok és a közeljövőbe n nyugdíjba vonulók, akiknél a szolgálati idő kétszerháromszor hosszabb, mint az egyéni számlavezetés ideje, eleve nem kaphatnak biztosítási elvű nyugdíjat. Természetesen annak arányában, ahogy a nyugdíjmegállapításnál a szolgálati idő egyre inkább közel edik az egyéni számlavezetés idejéhez, annál közelebb kívánunk kerülni a tisztán biztosítási elvű nyugdíjrendszerhez. Az átmeneti időszakban azonban nemcsak ezért szükséges korrekciót alkalmazni az alacsony nyugdíjú, elsősorban már hosszabb idő óta nyugdíj asok számára, hanem azért is, mert az elmúlt tíz évben ugyan egyformán sújtott mindenkit a nyugdíjak értékvesztése, azonban mindenki számára van egy minimális összeg, ami alatt már lehetetlen életben maradni; a lakás, fűtés, világítás, a nélkülözhetetlen, alapvető élelmiszerek költsége, a gyógyszerek ára független attól, hogy az illető alacsony vagy viszonylag magasabb nyugdíjból éle. A differenciált nyugdíjemelés ellen ágálók talán azt is vállalják, hogy egy civilizált európai országban az idős emberek eg y része a létfenntartás szintje alatt tengődjék? Ugyanazok, akik igazságtalannak mondják azt, hogy minden egyes gyermek egyformán legyen jogosult családi pótlékra, és méltatlannak tartják a magasabb jövedelműek részéről ennek az összegnek az elfogadását, m ost mégis a magasabb jövedelműek érdekében emelnek szót. A törvényalkotónak tevékenysége során nem csupán gazdasági szempontokra kell figyelemmel lennie, hanem döntéseit a társadalommal is el kell fogadtatnia. E Házban az elmúlt hetekben, hónapokban, külön ösen a nyugdíjemelés kapcsán, többen hivatkoztak a választópolgárokra. Én nem veszem magamnak a bátorságot, hogy ezt tegyem, csupán szeretném figyelmükbe ajánlani a Gallup Intézet nyugdíjemeléssel kapcsolatos felmérését: az érintettek, vagyis a nyugdíjasok 67 százaléka a differenciált emelés mellett van, és ugyanígy vélekedik az aktív keresők 74 százaléka is. Számunkra is kívánatosabb lenne nagyobb arányú nyugdíjemelés, azonban az ország közelmúlt történelméből fakadó mai helyzete csak azt teszi lehetővé, h ogy minden nyugdíjas megkapja az infláció várható mértékének megfelelő 11 százalékos emelést, ám az alacsonyabb nyugdíjaknál ez nem lehet
