Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 24 (34. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK ( dr. Áder János): - DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz):
2727 Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A mostani akció csak egy kezdet. El vagyunk szánva arra, hogy komoly erőkoncentrációval, az emberi, illetve anyagi erőforrásaink összevonásával, a komplex ellenőrzési lehetőségek felhasználásával a szervezett bűnözők gazdasági hátterét jelentő fantomcégeket felszámoljuk, és visszaszorítsuk e bűnözői kört. A közös munkához kérem a tisztelt Ház erkölcsi és tevőleges támogatását. Kérem, hogy e röviden felsorakoztatott tényeket vegyék figyelembe, amikor a maffiaellenes törvényről vagy az 1999. évi költségvetésről szavaznak. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK ( dr. Áder János) : Megkérdezem, hogy a képviselőcsoportok kívánnake felszólalási lehetőségükkel élni. A Házszabá ly szerint két percben tudnak reagálni az elhangzottakra. Egyetlenegy frakció sem jelezte felszólalási szándékát. A mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Isépy Tamás frakcióvezetőhelyettes úr, FideszMagyar Polgári Párt. Megadom a szót. DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Egy hete lezajlottak ugyan az évfordulós ünnepségek, de a késedelmünk még menthető. Ugyanis nemcsak bűn, hanem egyenesen hiba lenne, ha az ország Házában nem emlékeznénk meg egy jelentős történelmi eseményről: Buda és Pest egyesítésének 125. évfordulójáról. Annál inkább, mert maga a gondolat is az ország Házában hangzott el első ízben. (8.40) 1848. április 8án, az utolsó rendi országgyűlésen Házmán Ferenc, Buda város követe vetette fel a Duna két partján fekvő testvérváros egyesítésének ötletét. A két város egyesítéséért buzgólkodó Széchenyi már egy 1829ben írott levelében Pestet és Budát Magyarország szívének nevezte, és a két várost Honderű néven akarta összeházasítani, de erről Eötvös tréfásan azzal beszélte le, hogy a franciák ezt "honte des rues"nek, az utcák szégyenének értenék. Kossuth Lajos az 1840es évek elején már Budapestért küzdött - mint a nemzet fővárosáért. 1849. június 24én a forradalmi magyar kormány elrendelte Pest, Buda és Óbuda egyesítését , de Világos megakadályozta a szép tervet. A kiegyezés után az elgondolás megvalósítása is törvényhozási aktussal kezdődött, az 1872. évi XXXVI. törvénycikkel, amely a fővárosi törvényhatóság megalakításáról rendelkezett. Az eredeti jogalkotói szándék abba n állt, hogy a méltóságát visszanyert ország olyan közigazgatási központot nyerjen, amely Magyarország művelődésének és az ország államiságának a jelképe is egyben. Most valójában arról kellene beszélnem, hogy az egyesítést követően a főváros milyen robban ásszerű fejlődésnek indult. Sorolnom kellene a soksok épületet, említenem kellene, hogy az 1877es, 270 ezres lakossági létszám húszévente megduplázódott, hogy a fővárosi közmunkák tanácsa milyen - ma így mondanánk: infrastrukturális - beruházásokat végze tt. De én ebben az ünnepi köszöntőben a tények száraz felsorolása helyett formabontó módon inkább érzelmi oldalról, a kialakult főváros lelkét és hangulatát szeretném megidézni. Egy országra, egy népre jellemző, hol választja ki a fővárosát. Milánó vagy To rino nyilván gazdagabb és pezsgőbb város, mégis Róma, az örök város Olaszország fővárosa. A német képviselők ugyan nehezen szánták rá magukat a kedves Rajnaparti város, Bonn elhagyására, de mégis megszavazták, hogy vissza, Berlinbe, mert ez a németség iga zi fővárosa. Fülöp király is izgatottan szemlélte az Escorialból álmai fővárosa, Madrid építését. A mi fővárosunkat még a kelták alapították a Krisztus születése előtti évszázadban, és Akinknek nevezték, ami bő vizet jelent. A római időkben Aquincum Pannó nia tartományi fővárosa volt. A város 1244ben már királyi aranypecséttel ellátott kiváltságlevelet kapott, és a századok folyamán már volt ez a város királyi székhely, koronázó város, Mátyás alatt kincses város, volt már fürdőváros, bűnös város, 1945ben ostromlott város, 1956ban hősi város, és nem véletlen, hogy még az északi
