Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 20 (32. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Áder János):
2608 Ezek mind benne vannak ebben a költségvetésben mint negatívumok, mint olyan tények, amelyekkel nekünk most kell megbirkóznunk. Ezen túlmenően azoknak a szövetségi előírásoknak és szövetségi csat lakozásoknak, amelyek előttünk állnak - elsősorban az Északatlanti Szövetséghez történő csatlakozás , a pénzügyi terhei is nyomják ezt a költségvetést. Természetesen ezt vállaltuk az előző kormányokkal együtt, és a költségvetés erre fedezetet is nyújt. E zekben a költségvetési tételekben ugyancsak milliárdos nagyságrendek szerepelnek, és ezeket a költségvetésnek biztosítania kell, pontosan annak érdekében, nehogy Magyarország, a Magyar Köztársaság szavahihetősége szenvedjen csorbát. És ezzel a '99. évi köl tségvállalással még nem fejeződik be ez a tehervállalás, mert ennek következményei lesznek a következő években is, viszont Magyarország biztonsága ezt megköveteli tőlük, és erre nekünk biztosítanunk kell a kereteket. Mit kell tennünk a kormány következő év ében? Rendezni kell a hivatásos állomány fizetését, meg kell oldanunk a vezérkar és a minisztérium átszervezését, integrációját, és korszerűsíteni kell a hadsereget. Én bízom abban, hogy a költségvetést megértik az állampolgárok, és azokat a célokat, amely eket a költségvetés tartalmaz, a magukénak érzik. Kérem önöket - ellenzéki és kormánypárti képviselőket , hogy szavazzák meg ezt a költségvetést, mert ez az ország és a nép érdekeit kívánja szolgálni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok so raiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Kétperces hozzászólásra jelentkezett Varga Mihály politikai államtitkár úr. VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban két percre kérnék szót, mert Keller képviselő úr sokadik felszólalása után lassan kezd kialakulni egy olyan kép a viszonylag kevesebb információval rendelkező képviselőkben vagy esetleg rádióhallgatókban, hogy ez a kormány valami paradicsomi állapotokat örökölt a gazdaságban. Azt hiszem, ez nincs egészen így - ezt Keller László is jól tudja , hiszen ennek a kormánynak még nem a pluszról kell döntenie, nem a plusz milliárdokat kell elosztania, hanem a hiányt kell elosztania, a hiányról kell döntenie akkor, amikor egy költségvet ési tervezetet benyújt a parlament számára. Valamennyien tudjuk, hogy ez a gazdasági növekedés még jelentős részben egy egyensúlytalan gazdasági növekedés. Ezt egyelőre a külföldi tőkebeáramlás tudja finanszírozni, de egyáltalán nem biztos, hogy ennek az ü teme tartós maradhat. Azt gondolom, hogy ez is hozzátartozik a képhez. Hogy tovább árnyaljam ezt a rózsaszínű képet, hadd tegyem hozzá ehhez azt is, hogy két területen, az infrastrukturális beruházások területén, valamint az infláció területén az előző kor mány valóban egy terhes örökséget hagyott erre a kormányra, hiszen minden külföldi elemző azzal kezdi a magyarországi gazdasági állapotokról szóló beszámolóját, hogy Magyarországon az infláció szintje még mindig nagyon magas, és ebben nagyarányú lépéseket az előző kormány sem tudott megtenni. Ezt a magas inflációt sajnos nem segítik azok a ránk maradt államháztartási problémák, amelyekkel ez a beterjesztett költségvetés számol. Így többek között jó néhány fedezetlen ígéret - például nyugdíj, amelyet az előz ő kormány úgy ígért meg, hogy arra nem volt fedezet , különböző alapok előre elköltött pénzei, előre lekötött szerződések, beígért bérnövekedések, amelyekhez még hozzájön a lakosság részéről az elhalasztott fogyasztás inflációnövelő hatása. (13.10) Tehát azt gondolom, hogy célszerűbb, ha némileg árnyaltabb képet festünk az előző kormány gazdasági teljesítményéről. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Danka Lajos képviselő ú r, Független Kisgazdapárt.