Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 18 (30. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - HORVÁTH BÉLA (FKGP):
2340 Ezzel szemben az egészségügyi tárca retorikáját figyelembe véve úgy tűnik, mintha a szakminisztérium a Vészhelyzet című film megdöbbentő képsorainak hatása alatt cselekedne, mintha a sürg ősségi ellátástól várná a meghatározó jelentőségű népegészségügyi problémák megoldását. Tudományos bizonyítékok tömege igazolja, hogy a sürgősségi ellátás fejlesztése önmagában nem fogja csökkenteni a keringési, a daganatos vagy a májbetegségek okozta vesz teségeket. A korszerű sugárterápiás eszközök hiánya miatt hazánkban bizonyosan több ember hal meg idő előtt, mint a sürgősségi ellátás időnkénti zavarai miatt, csak nem egyszerre és nem látványosan. A helyzet leginkább egy közlekedési analógiával ábrázolha tó: a ritka légikatasztrófák mindig a tévéhíradó főcímében szerepelnek, mert többszáz ember hal meg egyszerre, de a halálos autóbalesetekről szóló híradások már megbújnak az időjárásjelentés előtt, ezek nem sokkolják a közvéleményt, alig van hírértékük. P edig Magyarországon évente körülbelül tízszer annyi ember hal meg autóbalesetben, mint egész Európában légiszerencsétlenségben. Ezért nem kellene a már megkezdett röntgen, sugárterápiás és altatógépfejlesztési programot lassítani, arról nem is szólva, ho gy a tárca még el sem készült a sürgősségi ellátás fejlesztésének szakmai koncepciójával. Tisztelt Képviselőtársaim! Az egészségügy költségvetésében azt is kifogásolom, hogy a gazdasági növekedés adta többletforrások nem jelennek meg további elkerülhetetle n reformlépések fedezetéül, nem ösztönzik eléggé a szerkezetátalakítást, alig jut pénz a rehabilitáció kiteljesítésére, késik a rokkantosítási rendszer átalakítása, és az is nagyon szomorú, hogy rendkívül visszafogottak az egészségügy beruházási előirányza tai, a felújításra szánt összegek. Összességében az mondható el, hogy ez a költségvetés a jómódú családok és polgárok költségvetése, miközben elégtelen pénzügyi eszközök állnak rendelkezésre a legszegényebbek támogatására, a kötelezően ellátandó szociális feladatok megalapozására és a fogyatékos személyek jogairól szóló törvény végrehajtására. A tervezett egészségügyi fejlesztési programok kidolgozottsága vázlatos, a kórháztulajdonos önkormányzatok továbbra sem számolhatnak normatív fejlesztési forrásokkal, és az egészségügyi reform folytatásának iránya is homályban marad. Annak pedig itt lenne az ideje, hogy a szaktárca a betegek, a szakma és az egészségügy partnerei számára részleteiben is vázolja elképzeléseit. Ha ez nem történik meg, továbbra is olyan ta nácstalanok maradunk, mint Alice Csodaországban; Lewis Carroll eltévedt hőse azt kérdezi a macskától, tude utat mutatni neki. A válasz így hangzik: az főképp attól függ, hogy hova akarsz eljutni. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék soraiban.) ELNÖK (d r. Wekler Ferenc) : Szólásra következik Horváth Béla, a Független Kisgazdapárt képviselője; őt Kovács Kálmán, az SZDSZ képviselője követi. Megadom a szót Horváth Béla úrnak, a Független Kisgazdapárt képviselőjének. HORVÁTH BÉLA (FKGP) : Köszönöm, elnök úr. T isztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetésének megalkotása véleményünk szerint különösen jelentős gazdaságpolitikai aktus. (12.50) A korábbi évek költségvetéseivel szemben - már most jelzem - a Független Kisgazdapárt támogatja a kormány előterjesztését. Csakúgy, ahogy én, képviselőtársaim is, akik e témában felszólaltak, először Csúcs László vezérszónok, a mai nap folyamán dr. Torgyán József pártelnök, Lányi Zsolt, illetve Pokol Béla képviselőtársaim, de szeretném mege mlíteni a tévénézőknek, hogy közvetítési időn kívül a tegnapi nap folyamán dr. Szentgyörgyvölgyi Péter, Zakó László és Tóth Imre képviselőtársaim is elmondták már a Kisgazdapárt észrevételeit (Közbeszólás az MSZP soraiból: Éljen!) , és támogatásukról biztos ították a kormány előterjesztését.