Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 17 (29. szám) - Az ülésnap megnyitása - Bejelentés frakcióvezető-helyettes megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - MANNINGER JENŐ közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár:
2125 Cselekvés helyett a Hornkormány felkérte a Központi Ellenőrzési Irodát, hogy végezzen elemzést a meglévő autópálya felújítása és a továbbépítés forráslehetőségeit illetően. A vizsgálat mindenekelőtt azt állapította meg, hog y a helyzet valóban tarthatatlan, az útépítés mindenképpen szükséges. Az M7esen a zsúfoltság egyre nagyobb, a Balatonparti településeken, Fonyódon, Balatonföldváron, Lellén, Balatonbogláron ez a terhelés nyáron szinte elviselhetetlen. Ha az első tételt a régiófejlesztéssel, a munkahelyteremtéssel és az M7es esetében az idegenforgalom fejlesztésével kapcsolatban elfogadjuk, akkor ebből az következik, hogy az autópályaépítés a tervezéstől a kivitelezésig állami feladat. (9.20) A források előteremté se is állami feladat. A koncesszióba adás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, tehát más források után kellene nézni. Az M7es esetében meg kell vizsgálni annak a lehetőségét, hogy az út továbbépítése hogyan válhat az EUcsatlakozásra való nemzeti fe lkészülési program részévé, ugyanis az M7es autópálya az európai uniós csatlakozást követően az európai 5. számú korridor részét fogja képezni, így a források megszerzésére nemzetközi pénzeszközökből támogatások formájában is van esély. A kormány alkalmaz hatná az EU által preferált kofinanszírozás megoldását, mégpedig úgy, hogy a magyar hozzájárulás a BudapestBalatonszentgyörgy közötti szakasz építésére és felújítására vonatkozna, az EU pedig az országhatár és Balatonszentgyörgy közötti szakaszra adna hoz zájárulást. Természetesen az M7es önmagában nem oldja meg az ország közlekedési gondjait, kell egy olyan, maximum 10 éves program, amely biztosítaná, hogy a következő évezred első évtizedének végére minden autópályánk az országhatárig megépüljön. Ennek te rvezett költségigénye hozzávetőleg 650 milliárd forintnyi összeg, éves leosztásban 65 milliárd forint. Csak megjegyzem, hogy az előző kormányzat, a HornKunczekormány közel ilyen összeget szánt volna a nagymarosi duzzasztórendszer továbbépítésére - tessen ek elgondolkodni rajta, hogy melyik a fontosabb! Azt gondolom, komolyan kell vennünk - és mi komolyan is vesszük - azt az ígéretet, amelyet a kormányprogramban tettünk. Komolyan vesszük, hogy megállítjuk a vidéki Magyarország leszakadását, komolyan vesszük , hogy fokozzuk a vidék népességmegtartó erejét, de ehhez gazdasági fellendülés, fejlődés, infrastrukturális fejlesztés és autópályaépítés szükséges. Az előző kormány a következő évezredre ígért átfogó koncepciót. Én az ott lakó több százezer ember érdeké ben és nevében kérem, hogy a mi kormányunk ezt tegye meg jövőre, 1999ben. Jövőre tehát alkossa meg és hozza nyilvánosságra a középtávú fejlesztési tervét, és lásson annak megvalósításához! Valóban adjunk esélyt a vidéki Magyarországnak, a hét és fél milli ó vidéki magyar állampolgárnak! Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm. A kormány nevében megadom a szót Manninger Jenő politikai államtitkár úrnak. Államtitkár úr! MANNINGER JENŐ közlekedési, hírközlé si és vízügyi minisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az M7es autópálya felújítása és fejlesztése egyaránt fontos hazánk belföldi közlekedése, a Balaton déli partján fekvő települések tehermentesítése, valam int a nemzetközi forgalom, az Adriaitenger és az Ukrajna közötti 5. számú európai közlekedési folyosó kiépítése szempontjából. Az M7esről a képviselő úr által elmondottakhoz annyit tudok csak hozzátenni, hogy a korábbi kormányzat valóban nem biztosított elegendő pénzt a pálya felújítására, a Zamárdiig tartó jobbpálya megépítésére, így a pályázatokat, a tendereket meg kell ismételni, emiatt a pálya felújítása csak jövőre kezdődhet meg. Jövőre, legkésőbb a második félévben elkezdjük a sok bosszúságot okozó jobbpálya, vagyis a Balaton felé vezető oldal burkolatának felújítását. A teljes felújítás, a Balatonaliga és Zamárdi közötti második pálya és a szükséges környezetvédelmi létesítmények