Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 10 (26. szám) - Bejelentés helyettes válaszadó személyének elutasításáról - Dr. Fodor Gábor (SZDSZ) - a nemzeti kulturális örökség miniszteréhez - "Mi lesz a Nemzeti Kulturális Alappal?" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ):
1805 Köszönöm szépen, képviselő úr. Ismételt viszontválasz illeti meg az államtitkár urat. Államtitkár úr! VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnö k asszony. Nyilván azt az elképzelést is meg kell vizsgálnia a kormánynak, amelyet a képviselő úr felvetett, bár azt gondolom, némileg talán aggályosabb ez a felvetés, hiszen ma sok esetben úgy kell megadni ezt a támogatást a szülőknek, hogy a gyermek még meg sem született. Ez véleményünk szerint lelassítaná ennek a támogatásnak az igénybevételét, megnehezítené a szülők számára ennek a támogatási formának a felhasználását a lakásépítéshez. Amit, még egyszer hangsúlyozom, ígérni lehet, az az, hogy a kormány olyan hathatós szabályokat fog megfogalmazni ebben a kormányrendeletben, amelyek mindenképpen megpróbálják kiszűrni azokat a visszaéléseket, amelyekkel a kormány is tisztában van, amelyek ennek a támogatásnak a felhasználását nem tették jogszerűvé, és amel yeket az elmúlt esztendőben egy hatékonyabb ellenőrzéssel nem sikerült megakadályozni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) Bejelentés helyettes válaszadó személyének elutasításáról ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Bauer Tamás úr, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselője, kérdést kíván feltenni a pénzügyminiszternek: "Tisztességes embereke a nyugdíjasok és a munkanélküliek?" címmel. A miniszter úr távollétében - amennyiben a kép viselő úr elfogadja - az államtitkár úr válaszol az ön kérdésére. Képviselő úr, elfogadja a válaszadó személyét? BAUER TAMÁS (SZDSZ) : Elnök asszony, minthogy a miniszter úr kijelentésére vonatkozik a kérdésem, neki szeretném feltenni. Köszönöm szépen. ELNÖ K (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Ez esetben Horn Gábor úr, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselője... (Dr. Fodor Gábor és dr. Pető Iván jelzi, hogy Horn Gábor nincs a teremben.) Nincs jelen a teremben. Dr. Fod or Gábor (SZDSZ) - a nemzeti kulturális örökség miniszteréhez - "Mi lesz a Nemzeti Kulturális Alappal?" címmel ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Fodor Gábor képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzeti kulturális ö rökség miniszterének: "Mi lesz a Nemzeti Kulturális Alappal?" címmel. Képviselő úr, önt illeti a szó. DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ) : Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Mindannyian ismerjük azokat a híradásokat, amelyek arról tudósíto ttak az elmúlt hetekben, hogy a Nemzeti Kulturális Alap megszűnik önálló alap lenni, költségvetése beolvad az új minisztérium költségvetésébe, és ezzel felszámolják az önállóságát. Úgy gondolom, egy olyan fontos lépésről van szó, amely mindenképpen igényli azt, hogy több információt és szélesebb körű tájékoztatást kapjunk az okokról.