Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 10 (26. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - VÁRHEGYI ATTILA, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára:
1748 citálják a művészet templomában, hanem a csúszós politikai arénában szellemességbe csomagolt durvaságokat és féligazságokat vagdosnak majd egymás és a nézők fejéhez. Haditechnikai járatlansága miatt arra sem gondolhatott, hogy a színház rejtett taposóaknává válhat, amelynek a kulturális töltete - lesze Nemzeti Színház - még egyszerűen hatástalanítható, hiszen lesz, viszont a politikai gyújtású költségvetési töltete folyamatosan rob bantgatható, és a repeszek súlyos sérüléseket okozhatnak. Shakespeare azonban nemcsak értette a szakmát, hanem bölcs is volt. Megelégedett azzal, hogy színház az egész világ, és soha nem mondott olyat, hogy a színház körül forog az egész világ. Ennek a fel ismerésnek a hiánya eredményezi ebben a lilagőzös vitában a súlyos aránytévesztéseket, és ezért hangozhatnak el hamisítások és féligazságok. Látványos nyilatkozatként lehet olyat mondani, hogy miért sír ez a kormány, amikor csak úgy lazán odadob 20 milliár dot a millenniumi rendezvényekre, mintha az egész ezeréves magyar történelem és annak méltó megünneplése Szent Istvánostól, Mátyásostól, szabadságharcosostól együtt azonos értékű lenne a Nemzeti Színházzal. Mindenki nagyon jól tudja, hogy a több száz milli árdos terhet örökölt költségvetés az eredeti szándéktól eltérően kevesebbet tud költeni a kultúrára, mégsem láttam krokodilkönnyeket hullani azért, hogy a Széchenyi Könyvtár esetleg nem tud könyvet vagy a Szépművészeti Múzeum műtárgyat beszerezni, hogy a m agyar zenekultúra hírnevét öregbítő zenekarok napi csatákat folytatnak az életben maradásért. A mélyvízben lehet kopoltyúzni azon, hogy az egyik helyszín 15,7, a másik 15,2 milliárd forint. De a történetnek nemcsak erről, hanem az egész nemzeti kulturális örökségről és az arányokról kellene szólnia. Miért csak a helyszínről és a költségekről vitáznak? Hiszen még egy svábhegyi helyszínnek is lennének támogatói! És bolond ember az, aki valamire többet költ az indokoltnál és a szükségesnél! A görögök a színház at nem hiába nevezték templomnak, ahol Thalia papjai és papnői áldoznak. A Nemzeti Színház vitathatatlanul a kulturális örökség szerves része. Több mint egy színház, több mint egy épület: egy templom, egy alkotóműhely, egy elkötelezett, tehetséges társulat , amely védi és őrzi a magyar nyelvet, a nemzeti és a világirodalom drámai hagyományait, amely ízlést fejleszt és nem kiszolgál, és amely nemcsak őrzi, hanem gyarapítja is az örökséget. Éppen ezért, kedves képviselőtársaim, ne exponáljuk túl a ké pet, mert még fényt kap. Maradjunk annál, hogy színház ugyan az egész világ, de ne akarjunk abban sem Othellók vagy Jágók, sem Bánkok vagy Biberachok lenni. Legyen végre tűzszünet, a szakmai kérdéseket bízzuk a szakmára, és higgyünk abban, hogy időben áll majd a Nemzeti Színház, időben áll majd az épület és felgördül a függöny. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : A kormány nevében Várhegyi Attila, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának poli tikai államtitkára jelezte, hogy szólni kíván. Megadom a szót. VÁRHEGYI ATTILA , a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára : Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A Nemzeti Színházról beszélni, mint ahogy azt tegnap Torgyán József miniszter úr is elmondta, nagyon nehéz olyan időkben, amikor az ország több sebből vérzik, mondjuk a FelsőTisza környékén. És azért nehéz róla szólni, mert félő, hogy valóban túlexponálódik egy olyan egyébként fontos kép, amely esetleg a po lgárok számára, az emberek számára sokkal inkább visszatetszővé válik, márpedig ezt nem szeretné senki. Úgy hiszem, hogy azt a politikai konszenzust mindenképpen meg kell tartani, amely legalább abban a kérdésben megnyilvánul, hogy márpedig Nemzeti Színház ra szüksége van a nemzetnek, Széchenyi immáron 160 éves vagy a nemzet 160 éves álmát megvalósítandó. A békés hadijelentéssel kapcsolatban hadd mondjam, hogy úgy tűnik, a felek levonulni látszanak a harcmezőről, hiszen a tegnapi napon a Hámori József minisz ter úr és Demszky Gábor