Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 4 (24. szám) - Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (dr. Áder János):
1632 Miután nem volt vita... (Keller László jelentkezik.) Keller László mégis? Megadom a szót Keller László képviselő úrnak. KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon rövid leszek. Valóban, a költségvetési bizottság nem támogatta a képviselő úr indítványát, nem támogatta azt, hogy a Ház tárgysorozatába vegye a privatizációs törvény módosítását. A költségvetési bizottság ülésén érdemi vita azért nem folyt, mert a kormány jelezte, hogy már tárcaegyeztetésen tart a privatizációs törvény módosítása. Ma reggel a bizottsági elnöki ülésen a bizottsági elnökök egyeztették az év hátralévő részében megtárgyalandó törvényeket. Ott a kormány is nyilatkozott, és most látható az előttünk álló ütemtervből, hogy a kormány nem akar privatizációs törvényről tárgyalni ebben az évben. Ha pedig ez így van, akkor, úgy gondolom, még időszerűbb elfogadni a képviselő úr törvényjavaslatát. Éppen ezért tisztelettel kérem a kormánypárti képviselőket is, azokat a költségvetési bizottsági tagokat különösen, akik abban a hiszemben voltak, hogy itt az idén még privatizációs törvény tárgyalására fog lehetőséget teremteni a kormány, hogy most támogassák Burány Sándor képviselő úr t örvényjavaslatát, hiszen azt senki nem vitatja, hogy nagyon fontos szabályozó szerepe van a képviselő úr törvénymódosító javaslatának. Kérem tehát önöket, hogy támogassák a tárgysorozatbavételt. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok pad soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megkérdezem, hogy kíváne még valamelyik frakció álláspontot kifejteni. (Senki sem jelentkezik.) Jelzés nem érkezett. Kíváne Burány László válaszolni? (Közbeszólások: Sándor! - Burány Sándor: Igen.) Igen, megadom a szót. BURÁNY SÁNDOR (MSZP) : Köszönöm, elnök úr, Burány Sándornak hívnak. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Köszönöm szépen tulajdonképpen azt, hogy ezt a módosító indítványt senki nem opponálta, senki nem vitatta a Házban. Örülök annak, hogy nincs közöttünk vita abban, hogy erre a kérdésre szükség van. A szabályozása ebben a formában elvégezhető. Még egyszer kérem, hogy támogassák a tárgysorozatbavételt. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Elnézést, képv iselő úr, az előbbi névtévesztésért. Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést: tárgysorozatba veszie Burány Sándor képviselő úr T/267. számon benyújtott önálló indítványát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás. ) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 110 igen szavazattal, 167 nem ellenében, 14 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot nem vette tárgysorozatba. Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás ELNÖK (dr. Áder János) : Soron következik a közraktározásról szóló 1996. évi XLVIII. törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslat zárószavazása . Az előterjesztést T/122. számon, az e gységes