Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 4 (24. szám) - Korózs Lajos (MSZP) - az egészségügyi miniszterhez - "Halálesetek az egri kórházban" címmel - KORÓZS LAJOS (MSZP): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. GÓGL ÁRPÁD egészségügyi miniszter:
1613 Tisztelt Országgyűlés! Korózs Lajos, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be az egészségügyi miniszterhez: "Halálesetek az egri kórházban" címmel. Korózs Lajos képviselő urat illeti a szó. KORÓZS LAJOS (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Mi niszter Úr! Bizonyára ismeretes a miniszter úr előtt, hogy hétre emelkedett a Heves megyei kórházban azoknak a haláleseteknek a száma, amelyek okaként az etilénoxidos sterilizáló berendezést felelőssé teszik az érintettek. A '90es évek elejétől halmozotta n jelentkeztek a daganatos megbetegedések a kórház újszülött- és koraszülöttosztályán. Ebben az időben végeztek ugyan egy felületes vizsgálatot, melynek eredménye számomra döbbenetes volt. A megvizsgált 29 dolgozóból 22nek pozitív volt a vizsgálati eredmé nye. Ezen túlmenően a kromoszómavizsgálatok egyértelműen bizonyították, hogy az ott dolgozók sugárkárosodást szenvedtek. Az intézményen belül elvégzett laborvizsgálat eredményeképpen az ott dolgozók 80 százalékánál találtak kromoszómaelváltozást. A vizsgál t személyek közül 10 főt jelenleg is daganatos elváltozásokkal kezelnek. Tisztelt Miniszter Úr! Ezek után kérdezem öntől, hogy az egri Markhot Ferenc Kórház dolgozóinak egészségi állapotában történt tömeges daganatos megbetegedés előidézésében szerepet ját szhatotte az, hogy a nővérek munkavédelmi intézkedések és a műszaki elhárítás nélkül rákkeltő vegyi expozícióban dolgoztak közel egy évtizeden keresztül. Kérdezem továbbá, hogy az elmúlt időszakban az arra illetékes szervezetek, az ÁNTSZ átszervezése óta végezteke hatósági ellenőrzést, mérést a por- és vegyi expozíciónak kitett munkahelyen. Tisztelt Miniszter Úr! Fellelhetőke az ÁNTSZnél, illetve annak elődjeként a Köjálnál mérési, ellenőrzési jegyzőkönyvek és dokumentumok, ezen túl folytake az érintet t dolgozók körében üzemorvosi vizsgálatok? Az első megbetegedések és a probléma megjelenése óta a beteg dolgozók vizsgálata megtörténte, s hozzáférhetőeke az ezzel kapcsolatos orvosi dokumentumok? Ezen túlmenően mit tett a munkáltató a munkahelyi ártalom elhárítása érdekében az exponált időszakban? Igen tisztelt Miniszter Úr! Tudom, hogy nagyon komplex ez a kérdéssor, de mégis engedje meg, hogy firtassam, hiszen ezt annak idején levélben is megírtam önnek. A Magyar Televízió egyik esti műsorában a miniszt er úr szájából elhangzott, hogy Egerben egy kockázati többlettényező van. A dolgozók érdekében kérdezem - hiszen hét halottat már eltemettünk, jelenleg per folyik az intézmény vezetésével szemben , hogy miniszter úr legyen már olyan kedves, mondja meg nek ünk, hogy mi ez a kockázati többlettényező. Nagyon szépen köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Az interpellációra dr. Gógl Árpád egészségügyi miniszter úr válaszol. DR. GÓGL ÁRPÁD egészségügyi miniszter : Elnök Úr! Ké pviselőtársam! Szeptember 28án keltezett az interpelláció, és elég hosszú idő telt el azóta. Így módon volt eljutni Egerbe, megtekinteni a környezetet is, és minden fellelhető dokumentumot áttekinteni. Azt gondolom, ez egy összetett kérdés, és ezzel nem m ondok újat. Világosan kell látni azt, hogy ahol a daganatos betegségek a második legnagyobb halálok, ott egy adott mintában a többlet - ami ténylegesen azt jelenti, hogy 98 munkatárs közül öt halt meg emlőrákban, és három egyéb daganatban, azóta ismerem a két további esetet is , nem biztos, hogy többlet. Ez lehet, hogy egy statisztikai hiba. A saját területemen, ha valaki morbiditási, mortalitási statisztikával foglalkozik, az pontosan tudja, hogy milyen mintahibák lehetnek a mintavételi hibából. Az első, amit szeretnénk tisztázni, hogy ez valóban egy többlethalálozáse, vagy sem. Erre indult meg a vizsgálat a saját időszakom alatt egy teljes felméréssel. A helyszíni tájékozódás alapján el kell mondanom, hogy valóban nem a legszabályosabb körülmények között üzemelt ott ez a sterilező, de