Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. október 28 (22. szám) - Az egészségügyi hozzájárulásról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF):
1437 értelmezik valamiféle belső csoportkohé zióként, és ezzel együtt szükségszerűen kirekesztik abból a társadalom más csoportjait. A magyar szocialisták pedig még idáig sem jutottak el: máig sem tisztázták viszonyukat a klasszikus marxizmussal. Mielőtt tehát bárki a szocialista egyenlősdi vívódásáv al vádolna, szükséges tisztázni, hogy a kereszténykonzervatív társadalomfelfogás szerint a progresszív adózás a fizetőképesség alapján megvalósuló egyenlő áldozat elvének elfogadását jelenti és jelentette az elmúlt 150 évben is. Ha ugyanis mind a munka, mind a tőkejövedelmek adóztatását, sőt progresszív adóztatását elvetjük, vajon miből valósíthatja meg az állam alapvető közfeladatait, a társadalom működését és tagjainak együttműködését biztosító céljait? Erre tekintettel a méltányos közteherviselést szük ségesként fogadja el a konzervatívkeresztény társadalomfelfogás - mint a társadalmi szolidaritás szervezett formájának eszközét , ugyanakkor azt vallja, hogy az egyén és társadalom viszonyában az állam és az egyén szabadságát és gazdasági függetlenségét csak a szükséges mértékben korlátozhatja. A szabadság és az egyenlőség feszültsége feloldhatatlan mind a szocialista, mind a liberális nézetekben. A testvériség fogalma lehet csupán az a híd, amivel egyensúly teremthető az egyéni szabadság és a közösség es élyegyenlőségéért vállalt szabadság korlátozása között. A keresztény és konzervatív eszmerendszer tartalmazza ezt a felfogást, amikor a testvériség fogalmát társadalmi szolidaritásként értelmezi. A katolikus társadalom a Rerum novarum enciklika óta legaláb bis azt vallja, hogy a krisztusi szeretet parancsának evilági megnyilvánulása a társadalmi szolidaritás. A protestáns egyházak ugyanezt az "Egymás terhét hordozzátok!" megfogalmazással fejezik ki. Annak az alapkérdésnek a megválaszolásához, hogy ma Magyaro rszágon, miközben a jövedelmi különbségek ötszázszorosra nőttek, az egészségügy számára megkövetelhető elégséges mennyiség a nemzeti jövedelemből mennyi is legyen, nem tekinthetünk el attól, hogy az ország lélekszáma katasztrofálisan csökken, és így az emb eri tőke újratermelése is veszélybe került. Azt az alaptalan törekvést tehát, hogy a szocialisták kisajátítják a társadalmi szolidaritást saját eszmerendszerük részeként, a leghatározottabban vissza kell utasítani. Ennek bizonyítására legyen elég két példa : A Horthyrendszert igazán senki nem gyanúsíthatja azzal, hogy szocialista lett volna. Az 1928ban elfogadott XL. törvény alapján létrejött országos társadalombiztosítási rendszer, az OTI az öregségi és a rokkantsági járadékot mégis oly módon fizette, hog y mindenki megkapta a 120 pengő törzsjáradékot, függetlenül attól, mekkora összeget fizetett a legalább 400 járulékhét alatt, és ezenkívül a lerótt járulékok összegének 24 százalékát. Ezenkívül az elhunyt jogán megállapított ellátások közül az özvegyi jára dék annak az összegnek az 50 százaléka volt, amelyre a meghalt házastárs halála időpontjában igényt tarthatott. Ehhez vegyék hozzá, hogy a szocialistaliberális kormány ideje alatt alakították át oly módon a nyugdíjrendszert, hogy abból fokozatosan kikerül jön az alacsonyabb nyugdíjasoknak viszonylag magasabb összegeket biztosító, úgynevezett degresszió, és az özvegyi járadékot is 20 százalékra csökkentették. Ha az egészségbiztosítás teréről akarunk példát hozni, akkor szíves figyelmükbe ajánljuk a Német Szö vetségi Köztársaságban a kereszténykonzervatív kormány alatt elfogadott szociális törvénykönyv betegbiztosításról szóló V. fejezetében olvasható alábbi mondatot: Azokhoz a lehetőségekhez való hozzáférés, hogy az ember egészséges maradjon vagy egészségessé váljon, minden polgár számára adott kell hogy legyen a pénzügyi helyzetétől, a társadalomban betöltött helyétől és lakóhelyétől függetlenül. A Magyar Demokrata Fórum mint konzervatív keresztény párt, ezeknek a szolidaritási elveknek megfelelően kíván poli tizálni. Vissza kell térnünk azonban a kiinduló gondolatunkhoz: ha egyszer egyre drágább az egészségügy, akkor mi módon lehetne társadalmilag igazságosabban vagy legalább méltányosabban előteremteni a szükséges pénzt? Megfontolásra ajánljuk, hogy ne a fix összegű egészségügyi hozzájárulás évről évre történő emelésével próbáljon a kormányzat ennek az elvárásnak megfelelni, hiszen még az alacsonyabb összegű hozzájárulás sem váltotta be két meghirdetett célját, mert nem jött be a várt összeg, és mert nem ösztö nözte a munkaadókat arra, hogy a továbbiakban ne
