Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. szeptember 8 (8. szám) - Az adatvédelmi biztos beszámolója, valamint a beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - HEGYI GYULA (MSZP):
143 Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Biztos Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelettel és elismeréssel fogadjuk az adatvédelmi biztos úr terjedelmes és tanulságos beszámolóját. Tirts képviselőtársammal egybehangzóan én is azt gondolom, hogy a joggal, emberi jogokkal, szabadságjogokkal foglalkozóknak érdemes a könyvespolcukra eltenni ezt a vastag művet és időről időre elővenni. Én például elővettem az adatvédelmi bi ztos úr tavalyi jelentését is, és ismételten azt tudom mondani, amit akkor sem vontam kétségbe, hogy egyetértek vele abban, hogy a szabadság korlátozásával nem teremthető rend a demokráciában. Az egyszer már elért alkotmányos jogokat, egyéni szabadságjogok at nem lehet korlátozni, nem lehet visszavonni, és ebben a tekintetben őszintén remélem - és az igazságügyminiszter asszony előadásából ez tűnt ki , hogy ezzel az új kormány sem fog kísérletezni. Egyébként ezeket az egyéni szabadságjogokat többnyire alko tmányos védelem is illeti. Az egészen más dolog, hogy a meglévő törvényeken kívül a törvények betartásával, az állami intézményeken belül a nagyobb rend és nagyobb fegyelem biztosításával természetesen sokkal rendezettebb körülményeket lehet teremteni. Ily en értelemben persze nemcsak az ombudsmani hivatal tanulóintézmény, hanem a magyar demokrácia is még csak a kilencediktizedik évében jár, ezért tehát nyilvánvaló, hogy a szabadság és a rend összhangjának megteremtésében bizonyosan még nagyon sokat kell te nnünk ahhoz, hogy előrelépés történjék. A Szocialista Párt kiáll a szabadságjogok és az alkotmányos jogok védelmében. Ez evidencia, mégis egy évben legalább egyszer, egy ilyen jelentés kapcsán ezt mindenképpen meg kell említeni. Azt hiszem, hogy ebben a te kintetben egyébként a nagyon széles közvélemény ugyanazt gondolja: ha föl is háborodik a rendetlenség, a bűnözés láttán, másrészt a szabadságjogokat, saját szabadságjogait és a közösség alkotmányos jogait ugyanolyan fontosnak tartja. Hiszem azt, hogy ez íg y is marad. Ami az információs szabadság kérdését illeti, az adatvédelmi biztos úr is és mások is említik, hogy az állampolgárok többsége nem érzi annyira égető igénynek, annyira fontosnak az informálódás, a közérdekű információkhoz való hozzájutás jogát, mint saját egyéni adatainak a védelmét. Ebben a tekintetben - ha szabad ezt a szót használni - nevelő hatása van az adatvédelmi biztosnak, nevelő hatása van a sajtónak, a sajtó azon részének legalábbis, amelyik kiköveteli azt, hogy a közérdekű információk a nyilvánosság elé kerüljenek, és esetleg nem elsősorban magánérdeklődésre számot tartó, másodlagos, felesleges vagy a magánszférát sértő információkra koncentrál; természetesen ilyen sajtótermékek is vannak. Nagyon örülök, hogy a jelentés megemlíti a körn yezettel, a környezet állapotával kapcsolatos információkhoz való jogot. Hogy egy szélsőséges példát említsek, ami nincs benne a jelentésben: egyes környezetvédő szervezetek azt állítják, hogy a felfokozott motorizáció következtében több ezren vagy több tí zezren halnak korai és felesleges halált ebben az országban, sokan közülük ebben a városban, és ugyanakkor ők azt mondják, hogy a környezet valóságos állapotát leíró adatokhoz igazából nem lehet hozzájutni. Nem tudom, hogy így vane vagy nem, mindenesetre ha bizonyos társadalmi szervezetek úgy érzik, hogy a környezet valóságos állapotával kapcsolatban nem teljes az információhoz jutás lehetősége, akkor nyilvánvalóan érdemes ezen elgondolkodni, és meg kell találni azt a lehetőséget, hogy akit érdekel, az kiv ívja az információkhoz való hozzájutás szabadságát. Az adatvédelmi biztos úr említi, hogy a környezetszennyezők, legalábbis a környezetszennyezési bírságra ítéltek megnevezése az egész társadalom, a közösség érdeke. Mélyen egyetértek vele ebben, hiszen a k örnyezetszennyezés valóban az egész társadalom, az egész nemzet, az egész ország érdekeit közvetlenül sérti. Megértem az adatvédelmi biztos úr tűnődését azon, hogy az üzleti érdekkel, a magánszféra üzleti tevékenységével kapcsolatban az információs szabads ág és az adatvédelem jogait hogyan lehet érvényesíteni. Én szocialistaként bátorítani tudom, hogy lépjen fel minél határozottabban ebben a tekintetben. Használja a "piaci hatalmasságok" kifejezést. Azt hiszem, hogy a demokráciában az