Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. szeptember 8 (8. szám) - A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről szóló beszámoló, valamint a beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - LENDVAI ILDIKÓ (MSZP):
137 Elnök Úr! Higgadt felszólalás után nagyon nehéz visszatérni az őrülethez, ezért szokás a parlamentben az, hogy az egy témakörhöz tartozó felszólalásokra egymás után adnak lehetőséget. Hegedűs Lóránt képviselőtársam a szélsőséges retorikából jól ismert kifejezéssel járta körül a magyarországi zsidóságot - azaz zsidózott. Amennyiben ne m jól értettem, szíveskedjék megcáfolni, és szíveskedjék megmondani, hogy mire gondolt, még akkor is, ha kiváló magyarok gyenge pillanataira hivatkozott. Az etnikai alapú bűnözésről nem kívánok most beszélni, hiszen ez két percbe nem férne bele; de a kolle ktív felelősségről igen, hiszen ön hitet tett amellett, hogy létezik kollektív bűnösség. Ön Radnótira hivatkozott, aki valóban azt mondta, hogy "Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép/", hozzátette: "s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép." S le ginkább abban vétkeznénk, ha mi, képviselők úgy lennénk vétkesek, hogy cinkosok lennénk a némaságban. Gondoljon arra, hogy a kollektív bűnösség a határon túli nacionalisták fő fegyvere a magyarokkal szemben, és gondoljon arra, hogyha a kollektív bűnösség f ogalmával fegyvert ad, akkor ennek a fegyvernek magyar áldozatai is lehetnek. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Tisztelt Képviselőtársak! Most a nemzeti és etnikai kisebbségi országgyűlési biztos tevékenységéről szóló beszámoló és ahhoz ka pcsolódóan az országgyűlési határozati javaslat általános vitája folyik, tehát nem politikai vitanap van a Házban. Mivel még hátravan az adatvédelmi biztos beszámolója és ahhoz kapcsolódóan több képviselőtársunk szeretne 10 percben felszólalni, ezért nem h iszem, hogy most, 9 óra körül mindenképp tanácsos egy politikai vitanapot tartani vagy kezdeményezni ebben az órában. A kétperces reagálási lehetőséget természetesen mindenkinek megadom, de kérem a tisztelt képviselőtársakat, hogy ezeket figyelembe véve gy akoroljanak önmérsékletet. (Taps a Független Kisgazdapárt padsoraiban.) Nem tudom, Gönczöl Katalin országgyűlési biztos megnyomtae a gombot... Nyilván véletlenül, nem jelentkezett. (Dr. Gönczöl Katalin nemet int a fejével.) Elnézést kérek. Kö vetkezik sorrendben Lendvai Ildikó képviselő asszony, MSZP. LENDVAI ILDIKÓ (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Én tényleg szívesen tanúsítanék önmérsékletet, de azt hiszem, hogy az önmérséklet szellemi és erkölcsi értelemben mindnyájunkra kötelező. A magyar parlamentben nem hangozhatnak el félreérthető kijelentések, olyanok, amelyeknek pontos értelmezése alól valamelyik képviselőtársunk végül is elzárkózik. Magyarázattal tartozik nemcsak a választóknak, hanem azoknak a képviselőtársaknak is, akik megtapsoltá k a hozzászólását, nyilván jóhiszeműen, talán nem figyelve fel erre a bizonyos részletre. Azt hiszem, az a bizonyos pontosítás, amely elhangzott, miszerint képviselőtársam egy olyan kisebbségre gondol, amelyik nem nevezi magát kisebbségnek, valamint ennek a kisebbségnek is egy kisebbsége az, amelyik történelmileg örökölt pozíciójával visszaélve cselekszik a nemzet érdekével szemben - most talán már pontosan idézek , mindenképpen valamilyen magyarázatot követel. Én nem azt kérdezem, hogy melyik kisebbségre gondolt képviselőtársam, mert ez nyilvánvaló. Azt szeretném megkérdezni, hogy ha van olyan kisebbség, amely szerinte magát nem kisebbségnek tartja, de képviselőtársam viszont kisebbségnek nevezi, álláspontja szerint tulajdonképpen ki dönthet arról, hogy eb ben az országban egy állampolgár kisebbségie vagy nem. Megítélhetjüke kívülről, hogy ő egy kisebbséghez, pláne egy, bizonyos tagjaiban a nemzet érdekei ellen fellépő kisebbséghez tartozike? Hogyan vélekedik erről képviselőtársunk? Meg tudnáe azokat a k onkrét példákat nevezni, amelyekben eme kisebbség bizonyos tagjai eme pozíciójukkal visszaélve, kirekesztően és a nemzet ellen jártak el? A másik kérdésem, illetve felvetésem nekem is a kollektív bűnösséghez tartozik. Kósa Magda képviselőtársam egyfajta ér telemben már idézte, emlegette Radnótitól ezt a bizonyos "bűnösök