Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. október 27 (21. szám) - Rozgonyi Ernő (MIÉP) - a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez - "Mi lesz veled, magyar vasút, vállalkozó vasút?" címmel - ELNÖK (dr. Áder János): - KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter:
1317 balkániság gondolata, de egyéb képzettársításokat is átéltem már különböző utazásaim során - Pakisztán, India, DélAmerika egyes területei jutottak eszembe. Feltéve a pályavasút megfelelő fejlesztését, modernizálásá t, vagy ha úgy tetszik, európaizálását, véleményem szerint a következő fejlesztések nélkülözhetetlenek: egyrészt komoly mértékben növelni kell az utazási sebességet; nagymértékben javítani kell a szolgáltatások minőségét, hiszen még az is előfordulhat, hog y a MÁVot kizárják a nemzetközi forgalomból; és a selejtezések és felújítások mellett a beszerzésekről is gondoskodni kell, körülbelül 150 vontató jármű megfelelő összetételével, 350400 személygépkocsi beszerzése szükséges, körülbelül ötezer, megfelelő ö sszetételű teherkocsit kell beszerezni, és természetesen a nemzetközi informatikai rendszerhez is illeszkedni kell. A felújításra és a folyamatos karbantartásra és javításokra ugyancsak szükség van, ha nem akarjuk megismételni az elmúlt tíztizenöt év züll esztő folyamatait. Ezért kérdezem tisztelettel: tisztában vane a tárca a vállalkozó vasút helyzetével és a nemzetközi forgalomból való esetleges kizárás következményeivel? Tisztában vane a tárca azzal, hogy a fejlesztések elodázása az idő függvényében eg yre reménytelenebb helyzetet teremt? Mit óhajt tenni a tárca a vállalkozó vasút korszerűsítéséért? Érdeklődéssel várom miniszter úr válaszát. (Taps a MIÉP soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Az interpellációra Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügy i miniszter úr válaszol. KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A magyar vasút helyzetéről korábban elhangzott válaszomban is hangsúlyoztam, hogy tárcánk ismeri a MÁ V gondjait, jelenleg előkészítés alatt áll a kormányelőterjesztésünk, mely többek között a termelőiárkiegészítésről, az amortizációelszámolás módjáról szól, valamint a jövő évi államMÁV közötti szerződésre tesz javaslatot. A mi nézőpontunkból elválaszth atatlan egymástól a pályavasút és a vállalkozói vasút, a két terület csakis egységesen fejleszthető. Közismert tény, hogy a belföldi személyszállítást lebonyolító vasút állami megrendelésre olyan közszolgáltatást végez, melynek kiadásait saját bevételek ne m fedezik. Éppen ezért az állam az elismert költségek és menetdíjbevételek különbözetét évente növekvő összegű - ez 1998ban 41 milliárd forintot tett ki - termelésiárkiegészítéssel fedezi. Ennyiben kell pontosítanom azt a megállapítást, mely szerint a vá llalkozó vasútnak kizárólag saját árbevételéből kell gazdálkodnia. Az árkiegészítés említett összege azonban nem változtat azon a tényen, hogy a MÁV Rt. jelenleg is veszteségesen működik. Az elmúlt öt év során azonban, részben állami támogatással, részben külföldi hitelek segítségével számos intézkedés történt a vállalkozó vasút korszerűsítéséért. Annak érdekében, hogy ne szoruljunk ki a nemzetközi személyszállítás piacáról, a MÁV mintegy kétszáz darab, 160200 kilométer/óra sebességre alkalmas, légkondicio nált személykocsit szerzett be. A részvénytársaság a belföldi forgalomban több mint száz személykocsi felújításával és korszerű villamos motorvonatok beszerzésével kiépítette az Intercityvonatok hálózatát, amely ma már mintegy harminc várost szolgál ki kö zvetlenül. E hálózathoz csatlakozva felújított mellékvonali motorkocsikkal megkezdte az Intercityvonatok közlekedtetését. Annak érdekében, hogy a MÁV Rt. megfelelhessen a hazai és nemzetközi áruszállítás kötelezettségeinek, 670 gabonaszállító, 115 eltolha tó oldalfalú és 50 kombinált fuvarozásra alkalmas, úgynevezett rola kocsit szerzett be. A nemzetközi informatikai rendszerhez való illeszkedés és az árufuvarozás hatékonyságának javítása érdekében elkészült és '97 óta működik a szállításirányítási informác iós rendszer. Működtetésétől a MÁV 7800 millió forint költségmegtakarítást vár.