Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. október 27 (21. szám) - A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - CZERVÁN GYÖRGY, a mezőgazdasági bizottság előadója: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - MÁDI LÁSZLÓ, a Fidesz
1239 Látni kell azt is, h ogy az adókulcsok tekintetében a 20 százalék, a legalsó adókulcs változatlan marad, ám lényegesen nő az adókulcs jövedelemhatára, tehát nem 250 ezer forintig, hanem 400 ezer forintig lesz csak a jövőben 20 százalékos adókulcs. Ez a jövedelemhatár mintegy 6 0 százalékos növekedését jelenti, és azt gondoljuk, hogy a 250 ezer és a 400 ezer közötti jövedelemmel rendelkezők igen népes tábort jelentenek a magyar társadalmon belül, és a szociális problémák, az életkörülmények nehézségei ezen jövedelemhatárokon belü l igen jelentősek. Mint említettem, az első ilyen koncepcionális változás, az egyszerűsítés és az adókulcsok csökkentése a progresszivitás csökkentését mutatja, tehát egy lineárisabb, azaz nem jelentős mértékben különböző adókulcsos rendszert terjeszt elő a kormány, ahol is 20 és 40 százalék között mindössze egyetlenegy adókulcs lesz, a 30 százalékos adókulcs. Emellett a másik koncepcionális változás a családi jövedelemadózás irányába tett első lépés, amely szintén ellentétes az elmúlt négy év gyakorlatával , ahol is nem kiterjesztették a gyerekek után járó adókedvezményt, hanem éppen hogy a Hornkormány idejében megszüntették a gyereknevelés költségeinek adórendszerben történő honorálását. Kétfajta módon lehet támogatni egy réteget, egy családot, egy személy t: úgy, hogy adok valamit vagy úgy, hogy elismerem a költségeit, és kevesebbet vonok el tőle. Azt gondolom, hogy ez utóbbi jelenti egyébként a liberálisabb megoldást bizonyos értelemben, hiszen nem elvonom a pénzt és újra elosztom, hanem ott hagyom azoknál az embereknél, akik - úgy érezzük - vagy gazdasági hatékonyság tekintetében vagy pedig a társadalmi igazságosság tekintetében igenis indokoltan kell hogy igénybe vegyék a kedvezményt. Az új kedvezmény a gyerekeket nevelő családok tekintetében igen érzékel hető, jelentős anyagi jobbulást jelent a jövő évre nézve. Képviselőtársaim, így ellenzéki képviselőtársaim is behatóan tanulmányozhatták azokat a táblázatokat, amelyeket a Pénzügyminisztérium bocsátott rendelkezésünkre, és ebből a kedvezőbb variáció esetén ... - és úgy tűnik, hogy itt konszenzus van a Házban a nagyobb a gyerekkedvezmény támogatása tekintetében, amelyik egy vagy két eltartott esetében 1700 forint/fő/hó adókedvezményt jelent. Itt nem adóalapkedvezményről van szó, hiszen a szocialista kormány idejében az adóalapkedvezmény a magasabb jövedelmi kategóriák számára jelentett nagyobb, tényleges adókedvezményt, hiszen ott nagyobb volt az adóelvonás, és ezért több adókedvezményben részesülhettek a adóalapkedvezmény révén. Tehát itt adócsökkentésről, nettó befizetett adócsökkentésről van szó, egy vagy két eltartott esetében 1700, három vagy több gyerek esetében 2300 forintot lehet igénybe venni havonta egyegy gyerek után. A súlyosan fogyatékosoknál ennél még magasabb az adókedvezmény lehetősége, 2600 forint személyenként. Mit jelent ez ténylegesen a különböző jövedelemkategóriák szempontjából? Két gyerek esetén a maximálisan igénybe vehető adókedvezmény éves szinten meghaladja a 40 ezer forintot, pontosan 40 800 forint lehet, ami azt jelenti, hogy 350 ezer forintot meghaladó jövedelemig lényegében a két gyerekkel rendelkező családfő, illetve keresettel rendelkező személy nem fizet adót a központi költségvetésbe. Tehát lényegében annyi történt, hogy aki két gyereket nevel, és igénybe veszi az eltartotti , illetve a gyerekek után járó adókedvezményt, az 350 ezer forintig nem fizet adót a központi költségvetésbe. Mit jelent ez három gyerek esetén? Nagyon jól tudjuk, hogy milyen komoly demográfiai problémák vannak az országban, és nagyon alacsony a gyerekvál lalási hajlandóság a mai magyar fiatalok között. Azt gondoljuk, hogy a nemzet jövője szempontjából, de a gazdaság versenyképessége szempontjából is mindenképpen a háromgyerekes családmodell az a modell, amelyet kormányzati szinten támogatni, ösztönözni kel l - ez pozitív diszkrimináció , és ezen a téren 82 800 forintos évi adókedvezmény vehető igénybe a háromgyerekes családoknál. Ez nem mást jelent, mintsem azt, hogy lényegében egy olyan családfő, aki igénybe veszi ezt a kedvezményt, félmillió forintot megh aladó összegig lényegében nem fizet be adót a központi költségvetésbe, lényegében nullakulcssal rendelkezik, ami - azt gondolom - a korábbi, az