Országgyűlési napló - 1998. évi nyári rendkívüli ülésszak
1998. július 3 (5. szám) - A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletéről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
334 lehetne hozni, ahol valóban a befizető k, biztosítottak önkormányzatáról és érdekképviseletéről van szó, és nem sajátos érdekképződményekről, képviseleti képződményekről, a szakszervezetek sajátos lobbycéljainak végrehajtásáról van szó. Köszönöm szépen. (Taps.) (19.10) ELNÖK (dr. Áder János) : M egadom a szót Keller László képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt. KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Arra készültem, hogy bebizonyítom fideszes képviselőtársaimnak: ez a törvényjavaslat működésképtelen. Mé g a miniszteri székben ülve hallgattam a megnyilvánulásokat, azokat a magabiztos, ugyanakkor üres megnyilvánulásokat, amelyek a Fidesz padsoraiból elhangzottak. Most ettől a szándékomtól elállok, hiszen meggyőződtem arról bizottsági ülésen és most itt, ebb en a teremben is, hogy teljesen értelmetlen felhozni azokat az érveket, amelyeket talán megfontolhatnának a benyújtó képviselők. Borzasztóan sajnálom, hogy Selmeczi képviselő asszony már távozott is a teremből, pedig okulhatott, épülhetett volna nagyon sok megnyilvánulásból. Úgy gondolom, a kormány nagyon bölcsen járt el az Ifjúsági és Sport Minisztérium létrehozásánál. Időt hagyott a tárca vezetőjének arra, hogy felkészüljön. Most legalább ezt a pár percet használta volna ki a képviselő asszony arra, hogy tanuljon, és felkészüljön arra a feladatra, amelyet még maga sem tud - és ez a szerencséje , hogy végre kell hajtani. Éppen ezért ezt nem teszem, de két ellentmondásra azért szeretném felhívni a figyelmet. Egyrészt a 13. § arról rendelkezik, hogy majd inn entől kezdve a kormány fogja beszedni a járulékokat. Ez úgy rendjén is lenne, ha erre fel lennének készülve. De ugyanakkor a 16. § pedig már a két igazgatási szervnek a díjazásáról, illetve ösztönzéséről fogalmaz meg előírásokat. Azt gondolom, ha már egysz er a kormány szedi be, akkor nem a másik oldalon kell ösztönözni. A másik jelentős ellentmondást, úgy gondolom, csak meg kellene fontolni. Ma a jelen szituációban a nyilvántartást a társadalombiztosítás végzi. Ebből a törvényből nem derül ki, hogy ezt ki f ogja végezni, de mindenesetre, aki végzi - és ezt nyolc napon belül meg kell tenni az illetőnek , a nyilvántartási adatokat át kell adnia a két igazgatási szervnek. Óriási magabiztosságra vall képviselőtársaim részéről az, hogy el tudják képzelni: nyolc n ap alatt egy járuléknyilvántartást meg tudnak oldani. Szerettem volna még sorolni azokat a problémákat, amelyekkel szembesülni fognak vagy szembesülni fog a kormány. Persze most könnyen teszik a képviselők, hogy ők nyújtották be ezt a törvényjavaslatot, d e a problémák halmazával mindenképpen a kormánynak kell szembesülnie. Azt gondolom, az lenne a méltányos saját kormányukkal szemben, hogy nem hozzák őket olyan lehetetlen helyzetbe, hogy megalakulásuk után nem tudják, nem lesznek képesek végrehajtani minda zt, amivel önök most megterhelik őket. Két módosító indítványt nyújtottam be. Az egyik látható; a másik még nem látható, mert azt a részletes vitában nyújtottam be, de most mindenképpen szeretném szóba hozni. Az egyik az alkotmány módosítását tartalmazza. Hiszen gondoljunk bele, annak a nem tudni, milyen státuszban levő személynek, akit most ez a törvényjavaslat még meg sem jelöl, annak egyrészt irányítania kell a két ágat, irányítási feladatokat kell elvégeznie, és a vagyonnál el kell látnia a tulajdonosi funkciókat. Azt gondolom, ez elég nagy súlyú feladat. Ehhez képest a parlament ellenőrzése egyáltalán nem tud érvényesülni. Éppen ezért azt javasolom, fogadják el a kormánypárti képviselők azt az alkotmánymódosítási javaslatomat, amellyel lehetővé válik az - ez persze az én pesszimista esetem, hogy ezt a törvényt önök mégiscsak el fogják fogadni, a legjobb az lenne, ha ezt mégsem tennék , hogy az a személy, akit még nem tudnak, hogy milyen státuszban lesz - hiszen tegnap este, nagyjából ilyen időpontban, a z előterjesztő képviselő azt mondta, nem tudni még, hogy tárca nélküli miniszter lesz, kormánybiztos lesz, vagy egyáltalán milyen státuszban lesz ez a