Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. február 25 (340. szám) - Az ülésnap megnyitása - "A bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer ügyében a Hágai Nemzetközi Bíróság döntése nyomán kialakult helyzet megvitatására, a kormány által eddig folytatott és folytatandó tárgyalásokra és azok várható hatásainak vizsgálatára" című politikai vita - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. RASKÓ GYÖRGY (MDNP):
970 Itt be kell fejeznem, lejárt az időm. Egyetlen mondatot szeretnék mondani. A kormánynak tudatában kell lennie a nnak - és bízom benne, tudatában is van , hogy olyan megállapodás születhet csak, amelyet mind a két parlament elfogad, elfogadja a magyar is, és elfogadja a szlovák is. Köszönöm szépen, és elnézést a túllépésért. (Taps.) ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! Ismertetem a még rendelkezésre álló időkereteket. A FideszMagyar Polgári Párt: 3 perc 20 másodperc, a Független Kisgazdapárt: 2 perc 20 másodperc, a Magyar Demokrata Néppárt: 7 perc 40 másodperc, az összes többi frakciónak elfogyott az időke rete. Most soron következik Raskó György képviselő úr, Magyar Demokrata Néppárt. Utána kerül sor még ennek a néhány perces időkeretnek a kitöltésére. Raskó képviselő urat illeti a szó. (13.50) DR. RASKÓ GYÖRGY (MDNP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőt ársaim! Barsiné Pataky Etelka elég egyértelműen megfogalmazta a Magyar Demokrata Néppárt álláspontját, amely végül is egy korábbi határozati javaslatunkon, illetve kompromisszumos javaslatunkon nyugszik, és amely mindenképpen megpróbál érzelmi és gazdasági szempontokat, környezetvédelmi megfontolásokat figyelembe venni, és egy olyan megoldást javasolni, amely a realitás talaján mindenképpen elképzelhető, valószínűsíthető. Én ennek a pénzügyi vagy a gazdaságossági részét szeretném megvilágítani, de előtte en gedjék meg, hogy mint dunakiliti lakos megjegyezzek valamit. Én tehát abból a faluból származom, ahol ez a Bvariáns épült, és gyermekkorom szomorú emléke volt látni, amikor ott több mint háromezer hektár erdőt kiirtottak, és egy nagy sivataggá változtattá k azt a gyermekkoromban rendkívül csodálatosnak tartott szigetközi ártéri területet. Ha ma valaki arra jár, látja azt a szomorú valóságot, amit a Bvariáns üzemen kívül helyezése jelent az egész FelsőSzigetköznek, de talán úgy mondanám: az egész Szigetköz nek. Vegyük észre azt, hogy az egész bősnagymarosi kérdésben idáig a szlovákok azok, akik ennek minden előnyét élvezik, és a magyar fél, Magyarország az, amely ennek minden hátrányát szenvedi. Ebből következik az is, hogy bizony úgy tárgyalni egy olyan fé llel, akit a hágai döntés inkább megerősített, mint elmarasztalt, aki egyértelműen pozícióban van, miközben tulajdonképpen tőle függ az, hogy nekünk miben hajlandó segíteni, illetve velünk miben hajlandó egyezségre jutni, nehéz tárgyalni. Elhiszem, hogy Ne mcsók Jánosnak sem könnyű a helyzete ebből a szempontból a tárgyalások során. A szlovákoké ugyanis a Cvariáns, annak a kulcsa a kezükben van, tehát bár lehet, hogy a Bvariáns újraélesztése előnyösebb lenne számunkra, de nem hiszem, hogy a szlovákok valah a is le fogják bontani azt, amit Dunacsúnnál építenek, építettek - az megmarad, és nekünk az adott helyzethez kell sajnálatos módon alkalmazkodni. Ez az alkalmazkodás lehet elvtelen, lehet elvszerű, lehet olyan, amely azért maximálisan szolgálni fogja a ma gyar érdekeket. Úgy gondolom, helyes megközelítés az, hogy a Duna RajkaSzap szakaszán helyreálljon a jogegyenlőségünk, szuverenitásunk, ez mindenképpen fontos nemzeti politikai kérdés, de fontos környezetvédelmi és egyéb más szempontok megítélése alapján is. Az egy másik kérdés, hogy az alsó duzzasztással később mi legyen. Itt mint közgazdász azon a véleményen vagyok, hogy annak csak akkor és csak olyan formában van értelme, ha valamiféle gazdasági megtérülése is van a dolognak. Tudom, nem csak ez a legfon tosabb szempont, de nem hiszem, hogy 300 milliárd vagy egy ennél nagyobb összeg bármiféle ilyen objektumra való ráfordításába szabad lenne belekezdenie egy országnak, anélkül, hogy annak megtérülése közeltávol látható, valószínűsíthető lenne, akkor, amiko r tőkehiánnyal küzd, amikor egyéb más átmeneti nehézségek és infrastrukturális beruházások várnak rá. Ezért, azt hiszem, helyes az az álláspont, hogy ennek a gátnak a megépítése vagy egyáltalán a komolyabb tervezése is egy későbbi időpontban történjen, és semmi esetre se most szülessen egy olyan döntés, amely ebbe az irányba tereli a dolgot.
