Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. február 25 (340. szám) - Az ülésnap megnyitása - "A bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer ügyében a Hágai Nemzetközi Bíróság döntése nyomán kialakult helyzet megvitatására, a kormány által eddig folytatott és folytatandó tárgyalásokra és azok várható hatásainak vizsgálatára" című politikai vita - KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP):
960 (Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) KOVÁCS LÁSZLÓ külü gyminiszter : Mindenekelőtt szeretnék rámutatni Németh Zsolt fejtegetésének egy nagyon érdekes logikai ellentmondására. Ő azt mondja: Hága II. nem lenne rosszabb, mint Hága I., hacsak a kormány egy rossz megállapodással el nem rontja Hága II. esélyeit, mert akkor aztán megnézhetjük magunkat! Csakhogy: ha a kormánynak sikerülne egy olyan megállapodást kötni, ami megfelel a magyar érdekeknek, akkor nem lenne Hága II. Ugyanis ebben az esetben a két félnek nem lenne oka arra, hogy Hágához forduljon. Ez az összef üggés tehát eleve fönn sem áll! A másik dolog: Németh Zsolt félremagyarázta azt, amit azzal kapcsolatban mondtam, hogy Magyarország, a kormány vagy én személy szerint akarome Nagymarost vagy bármilyen más duzzasztót és erőművet. Nem arról beszéltem, hogy Magyarország vagy a magyar kormány akare vagy nem akar erőművet; arról beszéltem, hogy a hágai döntés előíre vagy nem ír elő alsó duzzasztást. És azt mondtam, kétségtelen, hogy nem ír ilyet elő. És arról beszéltem, hogy a tárgyalási folyamatnak két egymá ssal összefüggő eleme van: az egyik az alsó duzzasztás valamilyen formában - ez az, amit szlovák részről szorgalmaznak , a másik a dunakiliti erőmű üzembe helyezése, illetve a tározó megfelelő szintre való föltöltése. És ez a kettő képezi alku tárgyát, én erről beszéltem - ki nem ejtettem a számon az "akarja", "nem akarja" szavakat! Végül a harmadik: ha van fordulat, az nem az én álláspontomban vagy a kormány álláspontjában van, hanem a Fideszében, ha komolyan vehetem azt, amit Németh Zsolt mondott. Most e lőször hallottam olyat, hogy együttműködést ajánl a bősi kérdés megoldásában. (Pokorni Zoltán: Csak idáig nem hallotta!) Eddig csak a "Nem, nem, soha!" refrénszerű ismételgetésében merült ki a Fidesz álláspontja. Ha ez most tényleg így van, akkor ezt örömm el üdvözlöm. Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban. - Dr. Csapody Miklós: Ez Nemcsóknak jól állt, de neked nem! - Pokorni Zoltán: Az igazat kell mondani, miniszter úr!) ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Csákabonyi Balázs k épviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt. DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Amikor ma reggel... (Közbeszólások, folyamatos zaj a Fidesz és az SZDSZ padsoraiban.) Kedves Képviselőtársaim! Egy kis figyelmet kérek! Én olya n csöndben szoktam végighallgatni önöket is. (Pokorni Zoltán: Nem szeretem, ha a szemembe néznek, és hazudnak! Kezdek hozzászokni, de nem szeretem!) Amikor ma reggel ez a vitanap elkezdődött, élt bennem egy olyan remény, hogy ma itt, a Parlament falai közö tt - mint ahogy általában ez mindig követelmény volna , csak nagyon felelősen szólalunk meg, annál is inkább azért, mert minden elhangzó szónak rendkívüli jelentősége van határainkon belül és határainkon túl is. Nem akarom minősíteni a felszólalásokat, ne m akarom minősíteni az indulatokat. A vita egyegy szakaszában úgy látszott, hogy az tárgyszerű és valóban előbbre vivő lesz. Sajnos ezt megzavarták megítélésem szerint oda nem illő jelenségek is. (Dr. Csapody Miklós: Az ellenzék nem hagyja dolgozni a korm ányt!) Tekintettel arra, hogy az idő nagyon rövid, nem kívánok általános dolgokkal többet foglalkozni, én a Hágai Nemzetközi Bíróság ítéletének értelmezésével kapcsolatban vetnék fel egykét gondolatot. Tisztelt Országgyűlés! Ezt az ítéletet csak a maga ös szességében és teljességében lehet értelmezni. Nem lehet belőle kiragadni sem az 145., sem a 140., sem a 150. szakasz rendelkezéseit. Nem lehet azt mondani erre az ítéletre, hogy egyoldalúan az egyik félnek kedvező vagy a másik félnek kedvező, hanem ebből az ítéletből tisztességes, normális értelmezés után csak arra lehet következtetni, hogy az a peres felek érdekeit szolgáló megegyezésre szólít fel.