Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. február 25 (340. szám) - Az ülésnap megnyitása - "A bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer ügyében a Hágai Nemzetközi Bíróság döntése nyomán kialakult helyzet megvitatására, a kormány által eddig folytatott és folytatandó tárgyalásokra és azok várható hatásainak vizsgálatára" című politikai vita - ELNÖK (dr. Kávássy Sándor): - DR. HORVÁTH JÓZSEF (MDF): - ELNÖK (dr. Kávássy Sándor): - DR. SZALAY GÁBOR (SZDSZ):
919 ülésszakot megnyitó beszédében megemlítette a csúc srajáratást. (Taps és közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Így van!) Egy történelmi analógia jut eszembe. Amikor Napóleon partra szállt az elbai száműzetése után, akkor a francia újságok a következőket írták szalagcímben az első napon: "A korzikai szörnyete g partra szállt." Majd fokozatosan enyhült a dolog, és végül az jelent meg az újságok címlapján: "Őcsászári felségét hű Párizsa holnap fogadja." Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kávássy Sándor) : Köszönöm. Megadom a szót Horváth József képviselő úrnak az MDFből szintén két percre. DR. HORVÁTH JÓZSEF (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedtessék meg, hogy a kártérítés kérdéséhez szóljak hozzá a két percen belül. A kártérítés és a munkálatok építési költségeinek rende zése az ítélet szerint két különböző dolog, és nem keverhető össze. A károk megítélésénél Szlovákia követelései meglehetősen nehezen követhetők. Hadd hivatkozzam a Magyar Nemzet február 12i számára, ahol Binder úr a következőket mondotta: "A kártérítést, a nullvariációt úgy kell értelmezni, hogy az gyakorlatilag valamikor 2006 táján lép majd életbe, addig viszont a kész mű, döntően a bősi vízi erőmű, kizárólag Szlovákiának termeli majd az áramot, és az eredeti szerződéstől eltérően Magyarország nem kap bel őle." A Magyar Nemzet '98. február 12i számában jelent meg ez a nyilatkozat. Mindenesetre az kétségtelen tény, hogy ökológiai károk nehezen számszerűsíthetők, és ezért a feleknél a kártérítés tekintetében a nullszaldós megoldást ajánlotta a hágai ítélet. Alighanem el kell gondolkodni azon, hogy ez a nullszaldós ajánlás mégiscsak azért fogalmazódott meg, mert aligha kell vájt fülű jogásznak lenni ahhoz, hogy eljussunk ahhoz a gondolathoz, hogy amennyiben egy rendkívül nehezen számszerűsíthető kártérítés kér désében a felek nem tudnak egymással megegyezni, akkor nagyon könnyen lehetséges, hogy maga a hágai ítélet - vitatás esetén - a nullszaldót fogja véglegesíteni, amit ebben az ítéletben már megelőlegezett. (9.40) Mindenesetre nagyon nagy hiba lenne, ha a ká rtérítés parttalan szlovák követelése nyomást gyakorolhatna a mi döntésünkre. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Kávássy Sándor) : Köszönöm. Megadom a szót Szalay Gábor képviselő úrnak az SZDSZből. Nincs jelen? (Zaj, közbeszólások: De, most megy fel az emelvényre ! - Zaj, derültség.) Elnézést, nem láttam a képviselő urat, mert nem ült a helyén. Tessék! DR. SZALAY GÁBOR (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök úr. A röviden BősNagymarosként emlegetett két évtizedes nemzeti trauma az oly nagyon várt hágai nemzetközi bírósági ítélettel sem ért véget, sőt, a különféle értelmezésre lehetőséget adó döntés megszületése óta a nézetek, vélelmek és előítéletek még magasabb hőfokon csapnak össze, mint nyolckilenc év óta bármikor. A szabaddemokraták Hága után kialakított és azóta vált ozatlanul képviselt alapelve az, hogy mi hajlandók vagyunk minden olyan felmerülő javaslatot megfontolni és mérlegelni, amit alapos környezetvédelmi hatásvizsgálat, majd hatástanulmány, valamint értékelhető költséghaszon elemzés támaszt alá. Nincsenek elő ítéleteink, nincsenek rögeszméink, viszont nem hitkérdésként, hanem még bizonyításra szoruló teóriaként értelmezünk minden olyan elképzelést, ami már eddig is felmerült vagy a jövőben még felmerülhet. Mi azt mondjuk: é rvekkel, komolyan vehető, teljes körű elemzésekkel meggyőzhetőek vagyunk, s a kormány felelőssége, hogy ne hagyjon minket bizonytalanságban, csak koalíciós lojalitásunkra