Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. február 24 (339. szám) - A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Kávássy Sándor): - DR. SZIGETI GYÖRGY (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Kávássy Sándor): - DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (dr. Kávássy Sándor): - DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP):
892 parlament munkáját. Tudom, hogy a FideszMagyar Polgári Párt amúgy is valamikor később szeretette volna befejezni az Országgyűlés munkáját. De a zt hiszem, hogy nem ez a lényeges pont. A lényeges pont az, hogy tudunke olyan törvényt alkotni - és ebben voltak, és a ma este elhangzottak alapján csak erősödtek a kételyeim , amellyel meg tudjuk valósítani azokat a cé lokat, amelyek a törvény első szakaszaiban, soraiban, a célok között találhatók. Ha nem, akkor gondoljuk át, hogy mit kívánunk tenni akár együtt, ebben teljesen nyitottak vagyunk. De nem úgy, hogy nekiállunk szabályozni olyan szemüvegen keresztül, amely sz emüveget nem tudunk egyformán felvenni. Tetejében az egyik üvegje négy, a másik pedig háromdioptriás, a szem pedig egyforma - vagy lehet, hogy éppen jól látunk. Kell ilyen szemüveg? Szerintem nem. Én ettől féltem az Országgyűlést. ELNÖK (dr. Kávássy Sándo r) : Köszönöm. Megadom a szót Szigeti György képviselő úrnak. DR. SZIGETI GYÖRGY (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök úr. Engem tulajdonképpen Toller László hozzászólása inspirált, hogy észrevételt tegyek. Én nagyon szeretném, de úgy látszik, hogy már elment a v ita abba az irányba, hogy egyes pártok érzelmire veszik a dolgot. Egyet tudok mondani: ez a társadalmi vita már - nem '94ben ültünk le egy asztalhoz, Surján Lászlónak mondom, ő legfeljebb akkor hívta meg az érintetteket a minisztériumba - '9192ben elkez dődött, és folytatódik most is. Most már itt segéderőként megjelent a volt népjóléti miniszter, itt a politikai államtitkár, mindenki szinte meg akar szakadni, túlórázunk. Én nyolc éve vagyok itt, és tényleg nem szociális elkötelezettségemből, hanem kénysz erhelyzetből, egy kényelmetlen helyzetből, mert negyven éve a fogyatékos csoporthoz tartozom - ez egy megoldandó kérdés. Amit biztatónak látok: ha a pártok egyeztetnek, és akarnak valamit, akkor biztos meg tudják ezt a kérdést oldani. Olyan törvényjavaslat van előttünk, ami a Népjóléti Minisztériumban készült, az a szakértői csapat dolgozott rajta, amelyik a korábbi ciklusban is. Engem aggodalommal tölt el, hogy Toller László ezt az egész ügyet más irányba vitte el. Annyit azért meg kell jegyeznem, hogy a s zociális érzékenység talán abban megmutatkozik, és demonstrálni is lehet, hogy ezt már '92 óta és folyamatosan folytatjuk. Tele van a padlás azzal, hogy írt Kovács Pál, hogy meglesz ez a törvény, írt Szabó György, írt Kökény Mihály, és most itt vagyunk a v égkifejletben, hogy a nagy igyekezet mellett végül talán nem lesz törvény. Ezt én nagyon sajnálnám. Egyelőre bizakodással tekintek a csütörtöki találkozó elé. Szerintem jó szándékkal meg lehet oldani. És ez oldaná meg azt, hogy ne kampánykérdés legyen. Mer t mi lesz? Lesz március 16án törvény, és utána a kampány erről már nem szólhat. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Kávássy Sándor) : Két percre megadom a szót Surján képviselő úrnak. DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz) : Kénytelen vagyok Toller képviselő ur at korrigálni. Én nem azt mondtam, hogy azt akarom, hogy elhúzzuk, és utána legyen egy külön ülés, hanem azt mondtam, hogy ha nem fejeződik be, akkor erre is el vagyunk szánva. Ez egy óriási különbség! Tehát nem az a cél, hogy legyen egy külön ülés, erről szó sincs, de ha másképpen nem lehet megcsinálni, akkor inkább még külön ülés is legyen, mint hogy lógjon az egész dolog továbbra is a levegőben. Kérem, hogy ennek megfelelően értse, amit mondtam! ELNÖK (dr. Kávássy Sándor) : Köszönöm. Toller László kért sz intén kétperces reagálásra lehetőséget. Tessék! DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP) :