Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. február 24 (339. szám) - A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Kávássy Sándor): - BAUER TAMÁS (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Kávássy Sándor): - DÖGEI IMRE (FKGP):
889 A társadalmi vita: 1994. március 8án sikerült egy asztalhoz hívni a t örvényalkotásban addig tartalmi érdemeket szerzett szervezeteket, műhelyeket és a szakma krémjét. (21.40) Ezen a tárgyaláson sikerült megegyezni a további munka tartalmi vonásairól. Kérem szépen, tessék a dátumot figyelni: '94. március 8án, egy leköszönő kormány leköszönő parlamentjének az idején. Az ég szerelmére, ne ismételjük meg még egyszer! Nem történt meg ugyanis az új kormány idején a szerves folytatás. Ha akár rossz törvényt is hozunk, az új kormány kénytelen lesz foglalkozni vele. Ami pedig a társ adalmi vitát illeti, a kezemben Hegedűs Lajos elnök úr levele, Mozgáskorlátozottak Egyesületének Szövetsége: "A tervezet kidolgozását széles társadalmi vita előzte meg, az előkészítésben részt vett valamennyi érdekképviseleti szervezet. Véleményük döntő tö bbsége beépült a javaslat szövegébe. Ezért is érthetetlen számunkra a kormány hivatkozása a további társadalmi vita szükségességéről. Véleményünk szerint soha nem készített elő még a kormány hasonlóan széles társadalmi vitával törvényt." Az ég szerelmére, vegyük le már ezt a lejárt lemezt az asztalról! Köszönöm. ELNÖK (dr. Kávássy Sándor) : Köszönöm. Két percre megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak. BAUER TAMÁS (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, a nyugdíjreformr a való hivatkozás adott esetben nem helytálló, hiszen a nyugdíjreformnál egy létező, működő rendszer gyökeres átalakításáról volt szó, ahol óhatatlanul nagyon nagy körültekintésre és óvatosságra volt szükség, ahol adott is, meg el is vesz a reform. Ez eset ben egy olyan törvényről van szó, amelyik csak ad. Tehát ha a felét csináljuk meg annak, amit eredetileg terveztünk, és hosszabb távon szeretnénk, akkor is adunk. Tehát nem igaz az, hogy újabb és újabb nekifutásokra van szükség, mielőtt az első adagot odaa dnánk. Másodszor: azt gondolom, lehet azt csinálni, hogy a fogyatékosok körére nézve a törvény megszületik, megpróbáljuk az összes elképzelhető korrekciót végrehajtani. Surján képviselő úr tett egy sor javaslatot, és nagyon örülök, hogy az államtitkár úr i s kifejezte készségét arra, hogy a minisztérium is segít abban, hogy megpróbáljuk ezt a következő hetekben megoldani. Hátha sikerül! Én ezt a megközelítést nagyon üdvözlöm, mert azt gondolom, hogy nekünk, akiket négy éve megválasztottak, ez a kötelességünk . Az, hogy koncepciót gyártunk a jövő kormány, a következő kormány részére, az már, ha úgy tetszik, a választási programokba való, és nem ennek a parlamentnek a tevékenységébe. Úgyhogy azt javasolom, üljünk, üljenek össze csütörtök reggel a pártok képvisel ői - természetesen a kormány részvételével , nézzük meg, mi az, amit ebből meg tudunk csinálni most, március 16áig, azt csináljuk meg és akkor meglátjuk, hogy mi marad a következő társaságra. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Kávássy Sándor) : Köszönöm. Két per cre megadom a szót Dögei Imre képviselő úrnak. DÖGEI IMRE (FKGP) : Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Napirend utáni felszólalás következne, és úgy érzem, hogy ez a rendkívül fontos törvény, amiről most vitatkozunk, illetve amit boncolgatunk , nem napirend utáni fontosságot érdemel. Most hiába takarózunk avval, hogy az előző kormány mit halasztott el, mit mulasztott el, vagy ez a kormány mit mulasztott el.