Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. február 16 (336. szám) - A kockázati tőkebefektetésekről, a kockázati tőketársaságokról, valamint a kockázati tőkealapokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kávássy Sándor): - DR. TAKÁCS IMRE (MSZP):
483 Nagyon fontos lenne a kezelői díjat a sikerdíjszerűség irányába elvinni. Az az alapkezelő keményen érdekelt legyen a kockázati befektetéseinek eredményében, de ne a likvid pénzek kezelgetésében! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmondottakból látható, hogy a törvényjavaslattal szemben semmiféle politikai szándékom nincs. Átérzem ennek fontosságát, ezért szakmailag kívánom módosító javaslataimmal támogatni. Ilyen értelemben kérem majd támogatni. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiból.) ELNÖK (dr. Kávássy Sándor) : Köszönöm a képviselő úr felszólalását. Ké rdezem, hogy akare még valaki szólni a vitában. Takács Imre jelentkezett. Megadom a szót. DR. TAKÁCS IMRE (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Az idő most már valóban előrehaladt, így valamennyi gondolatot most nem akarok közölni, amelyet megszült em, de néhány gondolatot mégis szeretnék elmondani Sándorffy Ottó képviselőtársam gondolatai után. Az egyik az, hogy nem tudom, miért mondja azt, hogy az állam miért szállt ki a kis- és középvállalatok támogatásából. Nem tudom, hány alkalommal szóltam már én magam is és itt az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium államtitkár asszonya is arról, hogy a kis- és középvállalatokat milyen formában támogatja a magyar állam. Én most csak leltárszerűen mondom el: 1. Az elmúlt évben, ha jól emlékszem, n egyvenféle támogatást élveztek - negyven, ezt nagyon fontosnak tartom - a kis- és középvállalatok. 2. A támogatásokról és a különböző pénzeszközökről forrástérkép készült, és ezeket az Interneten le lehetett hívni. 3. A minisztérium soksok szakértő bevoná sával elkészítette azt a beszállítói célprogramot, amely komplexen tartalmazza a beszállítások minden csínjátbínját, és ha jól emlékszem, nem vagyok benne biztos, mintegy háromezer oldalt tartalmaz ez a beszállítói célprogram. 4. A kis- és középvállalatok számára külön kedvezményes hitelek lettek összeállítva, nem beszélve arról a kamattámogatási rendszerről, amelyről Sándorffy képviselőtársam is tud; gondolok a 40 százalékos támogatási rendszerre, gondolok arra, hogy a hátrányos helyzetű településeken, ha jól emlékszem, 50 százalékos kamattámogatással kezdődik a rendszer működése. A Hitelgarancia Rt. működéséről is nagyon sokat lehetne szólni, ami szintén a kis- és középvállalatoknak nyújt nem kevés segítséget. Most már belép, ezt valamennyien tudjuk, a ma gánpénztárak rendszere is, ami szintén egy pénzhez jutási lehetőséget jelent. Nem sorolnám tovább, mert holnap reggelig lehetne sorolni azokat a különböző támogatási formákat, amelyek a kis- és középvállalatok számára nem kevés támogatást jelentenek. Viszo nt, ha Sándorffy képviselőtársam azt mondta volna, hogy Magyarországon igen sok a kis- és középvállalat, az igaz, mert hazánkban ezer lakosra 97 kis- és középvállalat jut, az Európai Unió országaiban pedig 45, és ezek a kis- és középvállalatok, különösen a mikrovállalkozások kényszervállalkozások, amelyeknek nehéz hozzájutni azokhoz az információkhoz, amelyek segítségével fejlődhetnének, ha a fejlődési lehetőségük általuk is biztosítva van. Ennyit erről, és utána szeretnék szólni erről a törvényjavaslatról, amelynek a vitája most folyik. A törvényjavaslat elkészítése nem tegnap, nem tegnapelőtt kezdődött meg, mert 19911992 óta ne soroljam fel azokat a szakembereket, akik nem kis munkával dolgoztak a törvényjavaslat összeállításán; azonban egy szakembert még is megemlítek: Székács Anna miniszteri biztost, akinek igen sok érdeme fűződik ahhoz, hogy ez a törvényjavaslat ide a parlament elé került.