Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. február 16 (336. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
434 lefegyvereznünk az alvilágot, mert mindannyiunk biztonságát ez szolgálja. A büntető törvénykönyv módosítását javasoljuk, méghozzá olyan ért elemben, hogy az alapeseti tényállást két évről nyolc évre emeljük meg, a jelenlegi nullától öt évig terjedő rendelkezéssel szemben. Ezzel kívánjuk elérni, hogy ne folytatódhasson az a bírói gyakorlat, amely általában az illegális fegyvertartás esetében fe lfüggesztett büntetéssel végződik. Hiszen az, aki fegyvertartási engedély nélkül fegyvert tart, az bűnöző; legalább egy bűncselekményt elkövetett: engedély nélkül fegyvert tartott magánál. Tehát a szabaddemokraták azt javasolják, hogy a törvény szigorát er ősítsük meg, és teljes eltökéltséggel lépjünk fel (Dr. Pusztai Erzsébet: Miért most?) , legyen a rendőrség kötelessége és feladata, hogy fellépjen. A bírósági gyakorlaton kell változtatni. Ezen csak akkor tudunk, ha közösen a Btk.t magát is módosítjuk, mer t a bíróságnak ma is módja lenne végrehajtandó börtönbüntetést kiszabni az illegális fegyvertartókra - nem teszi meg. A szabaddemokraták javasolják, hogy tegyük hatékonyabbá a büntetőeljárás rendszerét. Most éppen folyik a büntetőeljárás reformja, van módu nk arra, hogy hatékony intézkedéseket vezessünk be. Van módunk arra, hogy kötelezővé tegyük az egyébként ma is lehetőségként rendelkezésre álló törvényi lehetőséget, amely kimondja, hogy a tetten ért bűnözőt 8 napon belül bíróság elé kell állítani, és ítél etet kell hozni. (Dr. Torgyán József: Csak egy hajszálat értetek tetten!) Nagy baj az, hogy a tetten ért bűnözők sok esetben hónapok, évek múltán kerülnek csak bíróság elé. Úgy gondoljuk, hogy ezen a gyakorlaton változtatni kell, és megvan a mód arra, hogy változtassunk. (Zaj az ellenzéki padsorokban.) Szükséges az is, hogy az előzetes letartóztatás intézményét szigorítsuk. Szükségesnek találjuk azt is, hogy amennyiben elmarasztaló ítélet születik - egy évet meghaladó elmarasztaló ítélet - egy előzetesen le tartóztatott esetében, annyiban ne legyen mód a szabadlábra helyezésre, hanem az előzetes letartóztatás kötelezően meghosszabbítandó legyen. Ezek is lehetőségek, olyan lehetőségek, amelyeket meg kell erősíteni. Továbbá szorgalmazzuk azt, ami már 1994ben i s szerepelt a programunkban, és most a büntetőeljárási törvény módosítása tartalmazza: tanú- és áldozatvédelmi szabályok hamarabb lépjenek életbe és hatályba, mint a mostani tervek mondják, tehát ne 2000. január 1jén, hanem már 1999. január 1jén. Továbbá szorgalmazzuk azt, hogy az állampolgároknak a saját maguk, a vagyonuk és a lakásuk, gépkocsijuk biztonságába befektetéseiket vagy annak egy részét adójukból leírhassák. Tehát szorgalmazzuk azt, hogy mindezeknek a berendezéseknek a költségét legalább 30 sz ázalékban az adóból le lehessen írni, ezzel többet fordíthassanak az állampolgárok maguk is saját vagyonbiztonságukra. Szorgalmazzuk magunk is, hogy az Európai Unió (Dr. Torgyán József: A kisemberekkel fizettettek meg mindent!) előírásaival összhangban a h atárőrizeti és az ellenőrzési rendszert erősítsük meg. Szorgalmazzuk azt, hogy a korrupció ellen határozottabban lépjünk fel, a százmillió forintot meghaladó közbeszerzések irányítására közbeszerzési biztosokat nevezzenek ki, akik egy személyben felelnek a közbeszerzések tisztaságáért. Szorgalmazzuk továbbá azt, hogy a televízió erőszakmentességének a médiatörvény rendelkezése értelmében szerezzünk érvényt. Ezek olyan intézkedések, amelyek már most megtehetők, amelyek nyilvánvalóan segítik a jelenlegi probl émák megoldását, és ha közösen és együttesen úgy akarjuk, s nagyobb komolysággal foglalkozunk ezzel a kérdéssel, mint ellenzéki bekiabáló képviselőtársaim, akkor lesz lehetőség arra, hogy a parlament is elmondhassa: megtett mindent, ami rendelkezésére és l ehetőségére áll. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) :