Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. február 10 (335. szám) - Határozathozatal az országos területfejlesztési koncepcióról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitára bocsátásáról - Az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvényjavaslat általános vitájának lezárása
390 ennek 90 százalékát a célszervezetek nyerték el. Nincs rá ok, hogy változtassunk ezen, tehát garantálhatom önnek, hogy a szakmai elbírálás szempontjai között első helyen fog szerepelni, hogy valóban a rászorulók és a rászorulók s zervezetei, valamint a velük foglalkozó foglalkoztatók kapják meg ezt a támogatást. Ilyen értelemben tehát arra kell számítani, hogy bővülő eszközrendszer áll rendelkezésre, hogy az elosztási módban már nemcsak pályázati úton, a célszervezeteken keresztül, hanem a távmunkán keresztül is lehet növelni a rehabilitációs lehetőségeket, és azt hiszem, hogy ez azt a szándékot, amely a kormány jogalkotási terveiben szerepel - miszerint legyen törvény a fogyatékosokkal kapcsolatban , megerősíti a pénzeszközök, a f orrások oldaláról. Egyébként azért is örülök képviselő asszony kérdésének, mert ez majd év közepén, amikor összegereblyézzük a pénzeket, indok lesz, hogy erre a területre irányítsuk a további, maradék pénzeket. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormányp ártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! Az a sajátos helyzet állt elő, hogy bár kérdés még van, de kérdező már nincs. (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Olvassa fel, elnök úr!) Ez nem kívánságműsor, képviselő úr. Úgyhogy enne k következtében szünetet rendelek el, utána szavazással folytatjuk a munkát. Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps.) (Szünet: 16.1516.52 Elnök: dr. Gál Zoltán Jegyzők: dr. Kiss Róbert és dr. Tóth Tihamér) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés ! Megkérem képviselőtársaimat, foglalják el a helyüket! Határozathozatalokra kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a ma reggeli bizottsági elnöki értekezlet javaslata alapján ajánlás készítésére, illetőleg tárgysorozatbavét elről való döntésre kijelöltem a bizottságokat. Erről az érintett bizottságok közvetlenül kapnak értesítést, a többi érdeklődő képviselőtársam a szokott helyen tájékozódhat. Határozathozatal az országos területfejlesztési koncepcióról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitára bocsátásáról ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatal következik. Emlékeztetem képviselőtársaimat, hogy a tegnapi ülésnapunkon sor került az országos területfejle sztési koncepcióról szóló H/4960. számú országgyűlési határozati javaslat általános vitájának lezárására. Indítványozom az előterjesztés részletes vitára bocsátását . Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlé s 232 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 7 tartózkodással az országgyűlési határozati javaslatot részletes vitára bocsátotta. Az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvényjavaslat általános vitájának lezárása