Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. február 9 (334. szám) - Az országos területfejlesztési koncepcióról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - CSIHA ANDRÁS (MSZP):
258 folyamat lezárását jelenti. Megmondom őszintén, nagyon jó lett volna, ha a Ház elé került volna a tel epülésügyi törvény is, mert akkor, azt hiszem, még komplexebb lett volna ez a sorozat. A határozati javaslattal kapcsolatban két megjegyzést szeretnék tenni. Egyrészt nem előzmények nélküli ez a mai határozati javaslat, hiszen a '6970es években már volt egy próbálkozás, amikor az ország településeit hierarchizáltan próbálták valamilyen rendszerbe beállítani, ehhez próbáltak valamilyen fejlesztési forrásokat központilag hozzátenni. De meg kell mondani őszintén, hogy nagyon sok jogos és vélt felháborodás ez t a rendszert szép csendesen megszüntette. A másik próbálkozás a nyolcvanas évekre tehető, amikor már egy más jellegű, de egy kicsit még a korábbi időszakra alapozott, azon alapuló elképzelést próbáltak kialakítani. Ez a mostani határozati javaslat az én m egítélésem szerint is úttörő munka, hisz végeredményben nem hierarchizáltan, nem egymásnak alá, fölérendelten próbál megoldásokat kínálni, hanem - és itt egy kifejezést szeretnék említeni - egy partnerségi viszony keretében kívánja megoldani a lemaradások , a térségek közötti különbségek felszámolását. A másik: koncepció vagy program. Az előző vitákban is, de ma este is elhangzott, hogy miért nincsenek bizonyos konkrétumok hozzátéve. Azt hiszem, alapvetően tisztázni szükséges, hogy koncepció és program közö tt vane különbség, és ha van, akkor mi. Nem akarok iskolai órát tartani, de azt hiszem, a koncepció - legalábbis úgy tanították nekem hozzáértő munkatársaim annak idején - egy hosszú távra kitekintő társadalmigazdasági folyamat célját vagy céljait próbál ja fölvázolni, az ahhoz való eszközrendszereket, de csak fő irányokat, ha úgy tetszik, míg a program ennek az aprópénzre váltása egy bizonyos időszakra lebontva, 45 évre, mondjuk, egy parlamenti ciklusra vagy egy önkormányzati ciklusra. Azt hiszem, ezt mi ndenképpen mérlegelni kell, amikor a fogalmakkal próbálunk előjönni, mert a kettő nem ugyanaz. Azzal én is egyetértek, amit a korábbi vitában a környezetvédelmi bizottság elnöke mondott, hogy ez programra átváltható, de ez egy óriási munka, mert ki tudja a zt, hogy 1015 év múlva milyen pénzügyi, finanszírozási rendszerek lesznek. Tehát azt hiszem, mindenképpen szükséges szem előtt tartani ennek a két fogalomnak a tartalmát. Hozzáteszem, hogy ezt az országos területfejlesztési koncepciót a végeken, a megyékb en, a városokban nagyon várták és várják. És nekem tettek olyan megjegyzést, hogy miért csak ezt a néhány oldalas határozati javaslatot fogadjátok el, és miért nem csatolódik hozzá mint egy függelék vagy egy melléklet az a bizonyos háttéranyag, az a kék kö nyv. Azt hiszem, van benne valami - tehát az is a Ház által lenne megerősítve. Ugyanis lent, elsősorban a megyei területfejlesztési tanácsok szintjén, de hozzáteszem, a településeken is elkezdődött egyfajta koncepció kialakítása, több helyütt ezeket már el fogadták, vagy első olvasatuk megtörtént. És ezt az országos területfejlesztési koncepciót - itt a kék könyvre gondolok elsősorban - természetesen szívesen használták volna. Kérdés az, hogy alulról kellett volna építkezni vagy fölülről. Azt hiszem, nem leh et különválasztani, hanem a kettőnek valami egységében lehet gondolkozni, hisz végül a kettő odavissza hat egymásra. Szeretném megjegyezni és előrebocsátani, hogy a határozati javaslat és a háttéranyag előkészítését az összes hibájával, buktatójával együt t jónak ítélem. HajdúBihar megyében többször részt vettem az egyeztetésén, és csakugyan nagyon korrekt munkakapcsolat alakult ki a megyén belüliek és a minisztérium képviselői között, amikor a háttéranyag mutációit - mert ebből volt jó néhány - egyeztettü k, és próbáltunk dűlőre jutni. Kétségtelen, teljes sikerről nem lehet beszámolni, hisz csomó javaslatot elfogadtak; jó néhány persze kimaradt, és azt hiszem, ez valahol érthető is. A koncepcióval kapcsolatban nagyon fontosnak tartom azt, amit tartalmaz, ho gy egymással összhangban - és nem alárendelten, nem egymás ellen - kell fejleszteni a térségeket, illetve foglalkozni ezeknek a problémáknak a megoldásával. Ez egy nagyon lényeges gondolat, hisz tudjuk jól, hogy amikor a területfejlesztési tanácsok pénzesz közökhöz jutottak, akkor a keleti és a nyugati