Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. február 3 (333. szám) - A büntetőeljárásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - DR. VÁRNAI LÁSZLÓ (MSZP):
186 A jelenleg hatályos törvény a büntetőeljárást két fő szakaszra osztja, nyomozati és bírói szakaszra, gyakorlatilag azokat irracionálisan egyenértékűnek tekinti. A bizonyítás ezáltal megke ttőződik, kifárasztva ezzel az eljárás valamennyi szereplőjét. E rendszer a szocializmus viszonyai között vélhetően azért jött létre ebben a formában, hogy kisebbítse a bíró jelentőségét, és túlhatalmat adjon a nyomozóhatóság kezébe, ami az állam büntető e lveinek megvalósításában engedelmesebb eszköz volt. A beterjesztett törvényjavaslat feloldja a nyomozás és tárgyalás egyenjogúságának elvét, a nyomozást a tárgyalás előkészítő szakaszának tekinti. Ezzel természetesen újragondolja a nyomozószervek, a rendőr ség és - bizonyos más törvények által meghatározott körben - a határőrség, a vám- és pénzügyőrség, valamint az ügyészség feladatát is, igyekszik megteremteni annak lehetőségét, hogy a nyomozás során szerzett adatok, bizonyítékok jobban hasznosíthatók legye nek a tárgyalási szakaszban. A törvényjavaslat az elvárásoknak megfelelően a sértettek emberi jogaira is kiemelt figyelmet fordít, a büntetőeljárásba bevont személyek, terheltek emberi jogai védelmével párhuzamosan. Rendkívül érzékeny egyensúlyi helyzetet kíván biztosítani a törvénytervezet, hiszen egyrészt igyekszik megfelelni az európai konvencióknak, másrészt választ kíván adni arra a közvélekedésre is, mely a sértettek emberi jogainak védelmét sokszor okkal hiányolta az eddigi büntetőeljárásokban. Amint bevezetőmben már említettem, a szakmai körök - az általános ellenérzésektől a tervezet alapelveinek elfogadásáig eljutva - arra törekszenek, hogy a törvénytervezet szűk keresztmetszeteit igyekeznek tágítani. Egyik ilyen szűk keresztmetszet az eljárás foly amatában a nyomozási bíró feladatkörének meghatározása. Felszólalásában Hack Péter képviselőtársam is kitért e kérdésre, amikor úgy fogalmazott: európai követelményekkel csak az az igazságszolgáltatás kerülhet harmóniába, ahol az alapjogok korlátozásának b írói kontrollja is megjelenik. Ezzel az elvvel sokan egyetértünk, de Hack képviselőtársam azt is mondta, ő sem ragaszkodik feltétlenül ahhoz a megoldáshoz, ami a tervezetben szerepel, tehát véleménye szerint kontroll megjelenhet nemcsak az elrendelő, hanem jogorvoslati helyzetben is. Kiemelt figyelemmel tanulmányoztam a legfőbb ügyész úr alkotmányügyi bizottsághoz írt levelét, és konzultálva szakemberekkel, magam is támogatom azt a véleményt, hogy vissza kellene térni a koncepciót meghatározó kormányhatároz atban foglaltakra, nevezetesen arra, hogy a nyomozási bíró feladata a kényszerítő intézkedések elrendelése és kivételesen az előbizonyítás lefolytatása. Abban az esetben, ha a motozásról, házkutatásról, zár alá vételről, lefoglalásról nem bíró dönt, akkor a nyomozási bíró a jogorvoslatot bírálja el. E körben foganatosítandó intézkedések elrendelése a nyomozás során ügyészi jogosultság legyen, és a jogorvoslatot lássa el a nyomozási bíró. Az ügyész és a nyomozási bíró feladatának és hatáskörének megfelelő sz étválasztása alapvetően meghatározhatja azt, hogy a megalkotandó törvény a gyakorlatban hogyan lesz alkalmazható. (Az elnöki széket dr. Kávássy Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) A gyakorlat oldaláról úgy tűnik, hogy a büntetőeljárás legszűkebb keresztmetszete lehet a nyomozási bíró, így a nyomozások elhúzódása a bírói szakból a nyomozási szakba kerülne át. A tervezet többezres nagyságrendű ügyet rakna a nyomozási bíróra, viszont ha csak a jogorvoslat hárulna rá, a fent idézett esetekben valószí nűleg jelentősen csökkenne a munkaterhe, és sok esetben nem terjesztenének elő jogorvoslati kérelmet az eljárási cselekményekkel szemben. (18.00) Az előterjesztőnek tisztelettel megfontolásra ajánlanám e kérdés újragondolását. Nem okoz osztatlan szakmai tá mogatást a törvénytervezet bírói hatáskörökre vonatkozó része. Megértve a törvényalkotó azon szándékát, hogy bizonyos kiemelt súlyú vagy politikai jelentőségű bűncselekménycsoportot már elsőfokon a megyei bírósági hatáskörébe helyez, egyúttal megfogalmazód ik az a gondolat, hogy egyes bűncselekmények kiragadása néhol önkényes, nem kellően átgondolt, a gyakorlati oldaláról nézve pedig kifejezetten káros.
