Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. február 3 (333. szám) - A Magyar Köztársaság és a Fülöp-szigeteki Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelemadók területén Budapesten, 1997. június 13-án aláírt egyezmény megerősítéséről szóló országgyűlés...
176 KŐSZEG FERENC (SZDSZ) : Azt szeretném két percben elmondani, hogy az SZDSZ nem tudja ennek a javaslatnak a napirendre vét elét támogatni. Nem tudja, mert tulajdonképpen a Történeti Hivatalról van szó. A javaslat értelmében a pártoknak kellene delegálniuk olyan szakértőket, akik a Történeti Hivatalban a Történeti Hivatal elnöke mellett működnének. Azt hiszem, hogy ez a törvény elég világos, és elég világosan meghatározza az elnök feladatait. Ezt a hivatalt nem a politika alá kell rendelni, hanem el kell távolítani a politikától, azt kell lehetővé tenni, hogy a törvénynek megfelelően eljárjon, és biztosítsa az állampolgárok szám ára az információs önrendelkezési jogot. Tehát nem kell egy újabb politikai testületet ráültetni az elnökre, hanem azt kell lehetővé tenni és azt kell neki elérnie, hogy minél több írást, dokumentumot, egykori állambiztonsági jelentést adjon ki azoknak, ak ik ezt kérik. Úgy látjuk, hogy nincs szükség ennek a testületnek a létrehozására, és ezért nem támogatjuk a napirendre vételt sem. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiból.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Boross Péter képviselő úr most a képviselőcsoport nevében kíván szólni kétperces időtartamban. Megadom a szót. DR. BOROSS PÉTER (MDF) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! A törvényjavaslat tulajdonképpen a mindnyájunk által ismert bizalmatlansági effektus feloldását szolgálja. Aki ismeri a törvényjavaslat szövegét, az tudja, hogy ezt egy tanácsadó szervezet formájában kívánta megoldani - jobb híján pártok által jelölt személyekkel , azonban a Történeti Hivatal körül terjengő és feltehetően jórészt alaptalan híresztelések feloldására is alkalmas egy ilyen szervezet, amely leg alábbis azonnal és a helyszínen tudja a különböző bizalmatlanságot szülő feltételezéseket eloszlatni. Még egyszer hangsúlyozom, aki ismeri a törvény szövegét, az tudja, hogy nem valami űberoló szervezet létrehozásáról van szó. Meglep az az érvelés, amivel Kőszeg Ferenc indokolta a frakció álláspontját. Úgy hiszem, hogy sokan nem tanulmányozták át eléggé, hogy mi lenne a célja ennek a testületnek. Általános gyakorlat, hogy pártok delegálnak, de ez nem jelenti azt, hogy párthoz szorosan kötődő személyekből ál ljon ez a testület. Annyi minden van, ami bizalmatlanságot szül, hogy nem látom indokát az elutasításnak. Kérem a tisztelt Házat, hogy ezt fontolja meg! (Taps az MDF soraiból.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Tekintettel arra, hogy több képv iselőcsoport nem jelezte hozzászólási szándékát, megkérdezem az előterjesztőket, hogy kívánnake a vitában elhangzottakra reagálni. (Dr. Dávid Ibolya: Ez már tartalmilag megtörtént!) Dávid Ibolya előterjesztő képviselő asszony szerint elhangzott, hogy ez m ár tartalmilag megtörtént. Akkor, tisztelt Országgyűlés, szavaznunk kell. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy tárgysorozatba veszie dr. Boross Péter és dr. Dávid Ibolya képviselők T/5157. számon benyújtott önálló indítványát. Kérem, szavazzanak! (Szav azás.) Az Országgyűlés 80 igen szavazattal, 186 ellenszavazat és 35 tartózkodás mellett az önálló indítvány tárgysorozatbavételét nem fogadta el. A Magyar Köztársaság és a Fülöpszigeteki Köztársaság között a kettős adóz tatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelemadók területén Budapesten, 1997. június 13án aláírt egyezmény megerősítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája